Szőcsné Gazda Enikő muzeológus, a kiállítás kurátora Domanovszky Györgyöt, a díszítőművészet egyik jelentős összegzőjét idézi, aki szerint Erdély a kerámiaművészet különleges területe volt. Míg Európa más részein regionális stílusok alakultak ki, amelyeket sokszor egy-egy egész vidék kisebb változtatásokkal, nagy mennyiségben termelt, addig Erdélyben sok apró fazekasfalu és nagyobb céhes központ volt, melyeknek majdnem mindenike külön stílust képviselt. Legtöbbjük közönséges használati, főzőedényt állított elő.

Bár az utóbbi évtizedekben több tanulmány jelent meg az erdélyi fazekasságról, ezek legtöbbje a díszkerámiát ismertette, a használatiedény-kultúra és a XX. század változásai továbbra is eléggé ismeretlenek maradtak – emeli ki a kurátor. A Székely Nemzeti Múzeum épp ezért fokozottan figyelt arra, hogy begyűjtse a még azonosítható központok termékeit. Ennek megvalósításában hatalmas segítséget jelentett Sipos József gyűjtő jelentős műtárgyfelajánlása, néhány adományozó önzetlen adománya, valamint a terepen vagy kereskedőknél még fellelhető, feliratokat tartalmazó tárgyállomány begyűjtése. A kiállítás a 2021-es és 2022-es esztendő szerzeményeiből nyújt válogatást.

A kiállított tárgyak melletti kis táblákon jelzik, mely központokból származnak azok, s tömör eligazítást is olvashatunk, hogy mit kell tudni azokról. Székelyföld legjelentősebb, legtöbb fazekast foglalkoztató központja Székelyudvarhely, ahol a fazekascéh 1572-ben alakult. A XIX. század végén épp ezért létesítettek itt agyagipari szakiskolát. A tárlaton XIX. századi bokályok és 1900 körül készült tányérok láthatók. Makfalván csempe és edény egyaránt készült. A makfalvi fazekasok híresek voltak a kis agyagszobraikról, a kiállításon is látható egy agyagból készült medve, melyet Vass Áron készített a XX. század elején, továbbá korsók a múlt század fordulójáról. Szolokma, a sóvidéki székely fazekasközpont (kályhacsempe- és edénytermeléssel) XIX. századi bokállyal van jelen. Szakadátról egy 1943-ban készült korsó látható. Simó Bertalan fazekas Korondról költözött oda feleségével, munkásságuk elkülönült egy idő után a korondiakétól. Küsmödről 1886-os tintatartó látható. Bereczki Zsigmond küsmödi fazekas Székelyföld egyik leghíresebb mestere volt, elsősorban kályhacsempéket készített. Magát „sárkovácsnak” nevezte. Magas színvonalú mázakkal dolgozott, az általa használt kitűnő mázak titka ma is rejtély.

Torda nagy fazekasközpont, a XIX. században a termékei egész Lengyelországig eljutottak. A kiállított bokályok a XIX. század közepén készültek. Kolozsváron több csempekészítő műhely működött a XX. század elején, ezek termékeiből is ízelítőt nyújt a kiállítás. Désháza magyar fazekasközpont Szilágyságban, nagyon változatos kerámiával. Tejesedény és tányér látható az 1930-as évekből. Zilahon 1738-ban alakult a céh. Innen századfordulós tányér került közszemlére. Magyarlápos máramarosi fazekasközpont, mely már a XVII. században működött. A XX. század első felében itt készült tányér látható a kiállításon. Margitta bihari fazekasközpont, 1847-ben alapított céhhel, sok fazekas készítette itt a jellegzetes formavilágú fazekakat. A kiállításon 19. század végi fazék látható.

Észak-Erdély egyik leghíresebb, ma is működő fazekasközpontja Vámfalu, utolsó magyar fazekasa, Istvánfi Géza szellemi örökség-díjat kapott. Innen a múlt század fordulójáról származó termékeket állítottak ki. Akárcsak Körösrévről, amely szintén észak-erdélyi központ, ritka jó fehér agyagjáról vált híressé. Az itt készített mázatlan edényeket a fehér színük miatt vászonedényeknek is nevezték.

Végül szóljunk a hónap műtárgyáról is. A szász fazekasság legfontosabb edénytípusa a nagy méretű boroskancsó volt. Régészeti ásatások leletanyagából, valamint a szász fazekascéhek pecsétjein látható, hogy a kettős szájú boroskancsó a korai szász fazekasságnak már jellemző terméke volt. A legreprezentatívabb, legnagyobb kancsót a céh saját szimbólumaként használta, és a mesterség jelképeivel díszítette.