A korai korszakában, a nyolcvanas években elfogadja azt az elvonatkoztató, csak tiszta formák egyensúlyát vagy feszültségét kereső formateremtést, amely képes távol tartani a társadalmi normákat, és egy politikamentes szigetet teremt magának. Mégis a fekete és fehér kontrasztok, a túl statikus rendbe állított elemek merevsége feszültségről beszél, és a szigorú rendbe állított motívumok ismétlése az akkori világkép függőségi viszonyait kelti életre, hogy egy álló porszem el ne billenjen (József Attila nyomán). De az igazi Sárosi-képek ott kezdődnek, amikor a rend megbillen, az egyértelmű kijelentések Janus-arcú kétértelműségbe lépnek át, és minden mítosz hátterében egy frusztráció lepleződik le. Ezért a Sárosi-képek ingergazdag képmezőket mutatnak. A rendszerváltás előtti években gyakran irodalmi olvasmányainak szereplőivel teremt ironikusan intim kapcsolatot. Így linólevonataiban szélhámosok és kurtizánok tündöklése éppúgy megjelenik, mint a perifériába száműzött bűnhődők. Napba kapaszkodó Ikaroszának létráját asszonya tartja, míg Kosztolányi Pacsirtája polgári lakberendezésének zsúfoltsága légszomjat okoz lakójának.

Sárosi elevenen reagál a rendszerváltást követő történelmi tudat konstruálására. Már akkor iróniával szemléli a kelet-európai ember társadalmi és történelmi traumák bűvkörében élő ambivalens magatartását. Nála a társadalmi kontextus saját családtörténetének allegorizálásával jelenik meg. Életformájában fenntartja a gyergyóalfalvi és -csomafalvi kötődést kézdivásárhelyi életterük mellett. A vakációkat családjával szülőföldjén tölti, míg tanári állása a háromszéki kisvároshoz köti. Az ezredfordulót követő években színes tusrajzain a gyergyói életképek nagyon gyakoriak. Gyakran korróziótól sújtott övezetként jelennek meg, a hajdani gazdálkodó élettér egyre erőteljesebben árválkodik, diffúz erők uralják a tárgyi környezetet. Öregasszonyok őrködnek egy magára hagyott világ fölött. Ebben az időszakban gyakori a repülő ház motívuma, ami a kimozdult otthonképe mellett felidézi művészi zsánerének, Chaplin aranylázas ikonikus környezetét is. A művészi szerepkör határainak feszegetése kultúrák közti találkozás csatajeleneteiben zajlik. Nagyon erőteljes távol-keleti utalásokat emel be képmezőibe, és kalligráfiai vonalvezetéssel stilizált elvonatkoztatásokba lép át.

Sárosi Csaba művészetében a technikai váltással motívumai újraszervezését is eléri. Az elmúlt évtized monotípiáiban erőteljes valóságábrázolásra törekszik. Az egyedi lenyomatok felületei részelemekből tevődnek össze, gyakran párhuzamos képsíkokat alkotnak. A korábbi öregasszonyok helyett fiatal testek jelennek meg, gyakran úgy találkoznak egy térben, hogy kulturális különbségeik szembetűnőek, és harsány kavalkád veszi körül őket. Az úton levés és meg nem érkezés állapotát keltik életre. A szimmetrikus képmezők párhuzamos társadalmakat is jelentenek.

A kiállítás egyik összefüggő sorozata a tömbházlakásuk ablakából megfigyelt, készruhagyárból távozó munkásnők életképei. Itt az itthon maradottak mintha egy belső migrációban élnének. Az alanyok elcsigázott testtartásához mégis a fiatalság frivol külső jegyei társulnak. Az autókkal zsúfolt környezetben mégis egy kis lírai etűd társul egy pocsolyán úszó papírcsónak által vagy a várakozó autó tetején turbékoló galambpár révén.

Állandó motívuma a madár. Kezdetben sablonnal kialakított kis lénye a grafikus szignójaként bukkan elő, majd egyre erőteljesebb ragadozó madárrá növekszik vagy megsokszorozódó szarkaáradatként uralkodik.

Sárosi Csaba művészete anekdotizáló szenvedélye mögött górcső alá vesz minden jelenséget, ironikus leleplezéssel viszi játékba a kiemelt motívumokat, nem riad vissza a harsány nevetéstől vagy a szelíd legyintéstől.

Dr. Deák Ferenc Loránd