Hivatalos értesítést még nem kapott, de informálisan már értesült róla, hogy kitiltották Romániából. Dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke szerint a Beke–Szőcs-ügy strasbourgi tárgyalásának végkimenetelét befolyásolni hivatott diverzió is zajlik.
– Azonosítható, hogy honnan fakadt önben a külhoni kisebbségek, a kisebbségi jogérvényesítés iránti érdeklődés?
– Háromszéki gyökerekkel is rendelkező leendő jogászként a hetvenes években jártam először Székelyföldön, és már akkor egy tisztább, jobb Magyarországot találtam Erdélyben. Annyira megérintett az ottani embereknek még a Ceaușescu-diktatúra körülményei között is elképesztő ragaszkodása a magyarságukhoz, olyan mértékben elvarázsolt ez engem is, a feleségemet is, hogy egy időben komolyan gondolkodtunk a Debrecenbe költözésen. Onnan ugyanis valamivel könnyebb átjárni Romániába. De akkoriban nem volt megpályázható állás Debrecenben, így aztán Budapesten kezdtem a pályát, és ott is ragadtam. De folyamatosan Erdélybe vágytam.
– Milyen mértékben kezelte a magyar külhoni magyarság ügye iránt elkötelezett jogásztársadalom a jogvédelem újrakezdése lehetőségeként a romániai rendszerváltás pillanatát?
– Rengeteg illúzió társult ahhoz a periódushoz, mindenki abban reménykedett, hogy megszűnik a magyarságra nehezedő korábbi nyomás. A remény azonban nagyon hamar szertefoszlott, és ma már azt mondom, a módszerek igen, a célok azonban nem változtak: eltüntetni a magyarságot Romániából. Hogy napjainkban milyen mértékben érezheti magát biztonságban egy magyar Romániában, arra nem is kell jobb bizonyíték Beke István és Szőcs Zoltán, a „székely terroristák” ügyénél.
– Amiért önt éppen kitiltották Romániából…
– Erről csak nem hivatalos értesüléseim vannak, mivel a román hatóságok semmilyen értesítést nem küldtek. Akárcsak Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja esetében, aki a határon szembesült a rá vonatkozó beutazási tilalommal. Ezen nem hivatalos információk ismeretében nem voltam jelen a tavalyi Tusványoson, nem szerettem volna kockáztatni a rendezvény békéjét, mert bizony fennállt a veszély, hogy onnan visznek el, toloncolnak ki az országból. Amúgy nem első alkalommal akartak engem kitiltani Romániából. Első alkalommal akkor jelent meg a nevem persona non grataként a román sajtóban, amikor 2017-ben a Mátyás király-emlékév egyik kezdeményezőjeként nagy királyunk szülőházában úgy fogalmaztam: a román csapatok 1918 decemberében megszállóként karácsonyoztak Kolozsváron. A város ugyanis akkor még a Magyar Királyság része volt.
– Mivel magyarázza, hogy a Vasvári Pál-díj Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak való átadása ilyen léptékű reakciót váltott ki a román politikum részéről?
– Először is itt van ez a két ember, akiknek ártatlanságáról nagyon sokan meg vagyunk győződve – miközben már le is töltötték a büntetésüket. Az odaítélő, a budapesti Vasvári Pál Polgári Egyesület három évvel korábban engem is megtisztelt ezzel a kitüntetéssel, ennek nyomán kértek fel, hogy Tóth Kálmán, az egyesület társelnöke társaságában adjam át nekik a díjat. Ezt követően a legnagyobb román kormánypárt egyik képviselője – nyilván a párt, illetve a képviselőház elnökével, a leendő román miniszterelnökkel, Marcel Ciolacuval egyeztetve – kérte kitiltásomat Romániából. Feltételezem, nem örökre, „csak” időlegesen. Nyilván előtte sem bújtam el a Beke–Szőcs-ügy elől, rengeteg sajtótájékoztatót tartottunk hazai és erdélyi magyar politikusokkal, többször voltunk náluk a börtönben. Hogy a börtönbüntetés letöltése után is hasonló reakciókat vált ki minden velük kapcsolatos fejlemény, bizonyítja a romániai politikum örök félelmét.
– Az újabb fejlemény, a Gyulafehérváron tervezett állítólagos merénylet nyilvánosságra hozatala több lehet a hangulatkeltés újabb mozzanatánál?
– Egyértelmű, és ehhez egy titkosított adat nyilvánosságra hozatalától sem riadtak vissza. Ez ellen tiltakoztunk, bejelentést tettünk a román házelnöknél, feljelentést a legfőbb ügyésznél, de semmi nem történt. Kulcsár-Terza József képviselő nemrég a külügyminiszterhez fordult annak tisztázása érdekében, hogy valóban kitiltottak-e engem az országból, annál is inkább, hogy egy emberi jogi szervezetet vezetek. Az esetnek azonban legalább egy fontos tanulsága mindenképpen van: ha valaki jogvédelmet kíván ellátni egy uniós tagállamban, de úgy ítélik meg, hogy az sérti az adott ország érdekeit, megpróbálják onnan kiszorítani. Ugyancsak fontos felismerés, hogy a hasonló gesztusokkal igyekeznek az emberekbe építeni a félelmet: így járhat, aki túlságosan is igyekszik kapcsolódni az anyanemzethez. Akár az én agyamban is legyen mindig jelen, hogy ha beszédet tartok egy romániai eseményen, vagy emberi jogi tárgyaláson veszek részt, kitoloncolhatnak az országból, bármennyire is Magyarország ötödik legfontosabb közjogi méltóságának számítottam egy időben a Legfelsőbb Bíróság elnökeként. Annak idején személy szerint is nagyon sokat vártam az uniós tagságtól, és némi igazodás kétségtelenül észlelhető is, hiszen az uniós forrásokra Romániának is nagy szüksége van. De épp ezért nehezen értelmezhető, hogy egy ilyen szimbolikus jelentőségű gesztusért valakit kitiltsanak egy országból.
– Mitől tarthatják önt „veszélyesnek”?
– A Beke–Szőcs-ügyről, az elítélésükről az erdélyi magyar közvélemény egyértelműen azt tartja, hogy a közösség megfélemlítését célozza. Én talán attól vagyok veszélyes, hogy jogászként nemzetközi ügyekben jártam-járok el, több petíciómat is befogadták nemzetközi szervezetek, brüsszeli meghallgatásom is volt Erdély-ügyben. És egy apróság: Strasbourgban mindentől függetlenül zajlik az eljárás a Beke–Szőcs ügyben. Ha ott kimondják, hogy a döntéssel Románia emberi jogi egyezményeket sértett meg, kiderülne, hogy két ember jogtalan elítélésével egy őshonos kisebbséget akarnak megsérteni. Ezzel lehet összefüggésben a szociáldemokrata képviselő által kiadott információ is, amelyről eddig sem a védelem, sem mi nem tudtunk, és amelyet tárgyi bizonyíték, illetve konkrét, erre irányuló cselekedet sem igazol. Ám ha igaz lenne, hogy a két áldozat el akarta fűrészelni Gyulafehérvár főterén a gázvezetéket, hogy robbanást idézzen elő, arra már lehet öt évet adni. Minimum elgondolkodtató: a vádlott nem tudja, miért ítélték el, a képviselő viszont ismeri a titkosított anyagot, amelynek alapján hozták meg a súlyos ítéletet.
– Ugyanakkor az év elején a bukaresti táblabíróság bírói testülete megállapította: a Beke Istvántól 2015. november 30-án elkobozott pirotechnikai eszközöket – főleg petárdákat és tűzijátékokat – megsemmisítési céllal foglalták le és helyezték megőrzésre egy katonai egységnél. Milyen következményekkel járhat mindez?
– Noha a tárgyi bizonyítékok megsemmisítése nem ütközik jogszabályba, a lépés minimum aggályosnak tekinthető. Az eljárás jogszerűségét a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága vizsgálja, hiszen a két férfit úgy ítélték öt-öt év szabadságvesztésre terrorizmus vádjával, hogy az elítélés okát és a döntőnek mondott bizonyítékokat titkosították, azt még a vádlottak és védőik sem ismerhették meg. A tárgyi bizonyítékok az elítélés alapját képezik, a védelem viszont kezdettől fogva arra hivatkozott, hogy a Beke Istvántól elkobozott petárdák nem alkalmasak egy terrorcselekmény megvalósítására. Ha tehát a tárgyi bizonyítékokat megsemmisítik, Strasbourgban hiába mondanák ki, hogy az eljárás az Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütközik, hiába kezdeményeznének perújrafelvételt, már nem léteznének azok a tárgyi bizonyítékok, amelyek alapján meg lehetne állapítani a két fiatalember ártatlanságát.
Dr. Lomnici Zoltán
Budapesten született 1954. december 22-én, jogász, 2002. június 25. és 2009. június 25. között a Legfelsőbb Bíróság elnöke. 1979-ben diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd bírósági fogalmazóként, 1981-től bírósági titkárként dolgozott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. 1982 májusától bíróként tevékenykedett. 1991. május 1-jén nevezték ki a Legfelsőbb Bíróságra, a Közigazgatási Kollégiumba, ahol később főtitkárként az igazgatási szervek irányítása mellett szóvivői feladatokat is ellátott. 1999. április elsejétől tanácselnök, 2002. február elsejétől a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese, 2002. június 25-én pedig az Országgyűlés hat évre a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta. 2010. március 31-én az akkor megalakult Emberi Méltóság Tanácsa nevű nemzetközi civil szervezet elnöke lett. Ma nyugalmazott bíróként Varga Zsolt András Kúria-elnök tanácsadója. Több szakmai könyv, kiadvány szerzője. Díjak, elismerések: Radnóti Miklós antirasszista díj (2011); a Magyar Érdemrend középkeresztje (2021). Nős, két gyermek apja: ifjabb Lomnici Zoltán jogász, politikus, a Civil Összefogás Fórum nevű szervezet egyik vezetője, Lomnici Adrienn jogász.
