És az eredmény: folyamatos alulfinanszírozottság, évtizedes veszteséges működés, egyre gyatrább körülmények, elévült, sürgős cserére, felújításra megérett, és mint olyan, életveszélyes infrastruktúra, eszközpark, érdektelen, megszokásból cselekvő személyzet, tessék-lássék módon végzett munka.

Talán mondani sem kell, ilyen körülmények között csak idő kérdése, hogy mikor következik be valami borzasztó esemény, mintegy morbid visszaigazolásként. Pár napja a galaci állomáson sajnos éppen ez történt: egy műszaki hiba miatt elszabadult mozdony rohant egy személyszállító szerelvénybe, egy ember életét követelve, többeket megsebesítve. Mint kiderült, a mozdony vezetője tehetetlen volt. Ahogy azok is, akik kénytelenek az életüket menteni a kigyulladt mozdonyokból, vagy akik imádkozva közlekednek rozsda ette síneken, remélve, hogy a pálya, a váltó vagy valamely irányító, biztonsági berendezés nem éppen akkor adja be a kulcsot, amikor a szerelvénnyel arra járnak, és nem következik be tömegszerencsétlenség.

Beszédes példája ugyanakkor a romániai viszonyoknak, hogy egy tragikus eseményt követően sorban dőlnek ki a csontvázak a szekrényből, ismét csak megerősítve: a vasúti rendszer állapota katasztrofális. Fél évszázadnál idősebb mozdonyok, ennél is vénebb pályarendszer, az alkatrészhiány miatt sok esetben csak papíron karbantartott járművek, szerelvények, műszakilag rég túlhaladott, éppen csak „lebegési szinten tartott” hálózat. Mindehhez még hozzájön a bérezési különbség a terepen dolgozók, valamint az irodai személyzet között, mindez úgy, hogy éppen előbbiek azok, akiknek a szánalmas állapotban lévő eszközökkel kell dolgozniuk, testi épségüket, sőt, a jelek szerint életüket is kockáztatva. Ami talán még ennél is elkeserítőbb, hogy a napnál is világosabb: a siralmas állapot általános (igen kevés kivétellel), és megnyugtató időn belül képtelenség érdemben javítani rajta. Az elmúlt két évtized tapasztalata alapján pedig az is nyilvánvaló, hogy őszinte szándék sem igazán létezik. Amint a felelősség vállalása sem igazán fekszik sem a minisztériumnak, sem a társaság vezetőinek.

Normális országban nem kérdéses, hogy egy olyan tragédiát követően, mint a galaci, többen önszántukból távoznak a bársonyszékekből ahelyett, hogy a felelősséget hárítanák a mulasztásokért, melyekért kizárólag ők okolhatók – így a fejlesztések, korszerűsítések elhanyagolása. De mint oly sok mindenben, Románia ebben is más: míg a világ más részein azért szoktak fejek hullni a szállításügyben, mert egyáltalán késtek a vonatok, nálunk ilyen döntés még egy haláleset következtében sem merül fel.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a vasút „feltámasztásához” pár menesztés édeskevés, ide már kisebb csoda kell.

Borítókép: cfr.ro