Kasza vára, báró Petrőczi Kata Szidóniának, a magyar barokk első költőnőjének szülőhelye nem volt olyan nevezetes erődítmény az egykori Felső-Magyarországon, mint Szepes, Sáros, Krasznahorka vagy a meredek csúcsban végződő Árva vára. Lepusztult, alig látható romjai nem csalogatják messze földről a turistákat, pedig valamikor nem sok választotta el attól, hogy nagy hírre tegyen szert. 1666-ban Vitnyédi István soproni ügyvéd és báró Petrőczy István olyan tervet eszeltek ki, amelynek sikeres megvalósítása egy csapásra az érdeklődés középpontjába állította volna Kasza várát.
I. Lipót és a soproni ügyvéd
Az elképesztően merész terv az evangélikus vallású Vitnyédi Istvánnak, a magyarországi protestáns ellenzék fáradhatatlan szürke eminenciásának agyából pattant ki. Vitnyédi már gróf Zrínyi Miklósnak, a költő-hadvezérnek is bizalmas embere, tanácsadója és elkötelezett híve volt. Zrínyi halála után öccséhez, Zrínyi Péterhez csatlakozott, és szorgosan szövögette a szálakat I. Lipót magyar- és protestánsellenes politikájának megváltoztatása érdekében. Nem minden ok és előzmény nélkül. Az 1655-ben megkoronázott, majd apja, III. Ferdinánd halálát követően 1657-től uralkodó Lipót kezdettől fogva megsértette a vallásszabadságot garantáló szerződéseket. Ennél is tovább ment, amikor az 1662-es pozsonyi országgyűlésen híveivel megakadályoztatta a protestánsok sérelmeinek napirendre tűzését. Az elégedetlen nemesek erre otthagyták a gyűlést, amely azután a Lipóthoz hű katolikusok részvételével hozta meg döntéseit. Lipót ezután a magyar törvényeket semmibe véve, hosszú évekig nem hívott össze újabb országgyűlést. Zrínyi Miklós katonai sikereit, majd a sokáig tétovázó Raimondo Montecuccoli császári hadvezér törökök felett aratott szentgotthárdi győzelmét (1664) nem használta ki, sőt, az előnytelen vasvári békével a magyarokra nézve különösen hátrányos helyzetet teremtett. Ettől kezdve egyre nőtt az elégedetlenség, hiszen az uralkodó önkényesen irányította és adóztatta az országot, amely az idegen katonaság állomásoztatásának terheit is viselte. Lipót a nádort és a magyar rendeket háttérbe szorította, és idővel csak rendeletekkel kormányzott.
Zrínyi Miklós halála után Vitnyédi egyre nagyobb szükségét érezte annak, hogy a tűrhetetlen állapotok felszámolása érdekében összefogásra késztesse az elégedetlen magyar főurakat. Fáradhatatlanul, megalkuvás nélkül szervezkedett, és valóságos motorjává vált a Wesselényi-összeesküvésbe torkolló mozgalomnak.
Tárgyalt Murányban Wesselényi Ferenc nádorral, Késmárkon gróf Thököly Istvánnal, Eperjesen Keczer Andrással és más főemberekkel. Az első vakmerő tervet 1665-ben eszelte ki, amikor már élénk tárgyalásokat folytatott Grémonville bécsi francia követtel annak érdekében, hogy létrejöjjön egy francia–magyar szövetség. A terv Jerzy Sebastian Lubomirski herceg, lengyel királyi marsall, a lengyeleknek elzálogosított tizenhárom szepesi város kapitánya elleni merényletről szólt. Tervét nem tudta végrehajtani, mert a Habsburg-barát Lubomirskit Varsóban árulóként fej- és jószágvesztésre ítélték, s emiatt az osztrák kézen lévő Boroszlóba (Breslau, Wroclaw) távozott. Ott hunyt el gutaütésben 1667. január 31-én.
Vitnyédi álma is megvalósult, hogy az ország két hatalmas családja, a Rákóczi és a Zrínyi rokoni kapcsolatot teremtsen egymással. 1666-ban Makovica várában, látványos külsőségek közepette tartották I. Rákóczi Ferenc és a tizenhét éves Zrínyi Ilona (Zrínyi Péter horvát bán legidősebb lánya) esküvőjét. Az ünnepségeket követően – 1666. április 5-én – a részt vevő urak tanácskozásra gyűltek össze a Trencsén vármegyei Stubnyán. Ezen részt vett többek között Zrínyi Péter, Wesselényi Ferenc nádor, Keresztury László alnádor, Bory Mihály (Wesselényi titkára és királyi táblai jegyző), Nagy Ferenc, nagyidai Székely András és Vitnyédi István. Ez a találkozó lett a nyitó mozzanata a később ismertté vált összeesküvésnek. Ekkor ugyanis Wesselényi és Zrínyi esküvel megerősített szövetségre lépett egymással és a jelen lévő urakkal. A szövetség célja az volt, hogy Magyarország XIV. Lajos francia király vagy IV. Mehmed török szultán segítségével megszabaduljon a Habsburg-uralomtól.
Zrínyi és a szövetségesek nemsokára megbízták Vitnyédit, hogy Bécsben lépjen kapcsolatba Grémonville francia követtel. Ez hamarosan megtörtént. Az ügyvéd azt szerette volna, ha a franciák azonnal támogatnának egy Habsburg-ellenes háborút, de Grémonville ezzel nem értett egyet. A tárgyalások idején gróf Nádasdy Ferenc országbíró is csatlakozott a mozgalomhoz. 1666. július 23-án szövetségkötést ajánló levelet küldött Wesselényinek, aki nyomban elfogadta Nádasdy belépését. Ezzel az összeesküvés még nagyobb súlyt kapott.
A következő jelentős lépés a nevezetes első murányi találkozó volt, amelyet Wesselényi nádor hívott össze 1666. augusztus 23-ára. Ezen megjelent gróf Csáky Ferenc felvidéki főkapitány, Barkóczy István szabolcsi főispán, Bartakovich János honti alispán, Nagy Ferenc nádori ítélőmester, Vitnyédi István soproni ügyvéd, valamint más nemes urak, így például Bory Mihály, Keresztury László, nagyidai Székely András, Keczer Menyhért, Fekete László, Fáy László, kölcsei Kende Gábor, Szuhay Mátyás, Ispán Ferenc, figedi Nagy András és Szepessy Pál. A találkozón Apafi Mihály erdélyi fejedelem küldöttei is jelen voltak, és ekkor már a törökökkel való szövetségkötés terve került előtérbe.
Wesselényi hajlott rá, hogy Apafi közreműködésével kösse meg a szövetséget, és ez ellen Zrínyi sem emelt kifogást. Csakhogy egy ilyen követjárás rengeteg időt vett igénybe, amit az amúgy is türelmetlen Vitnyédi nem tudott elviselni. Ez idő tájt született az az elképesztő ötlete, hogy elfogja Lipót császárt és királyt, majd rákényszeríti a magyar követelések elfogadására. Tervének megnyerte báró Petrőczyt, aki a terv végrehajtásához felajánlotta a Vág közelében álló Kasza várát.
Az ügyvéd és Petrőczy a tervet Wesselényivel is megismertette, de a nádor felháborodva elutasította azt. Ez viszont nem szegte Vitnyédi kedvét. Kitartott a terv mellett, és csak a megfelelő alkalomra várt. Nemsokára megtudta, hogy Lipót inkognitóban, szerény kísérettel készül menyasszonya, Margit Terézia spanyol hercegnő fogadására az osztrák–stájer határnál, és ezért a semmeringi Schottwienbe utazik. Vitnyédi elérkezettnek látta az időt, hogy foglyul ejtse az uralkodót. Erről tájékoztatta Zrínyi Pétert, kérve őt, hogy bocsásson rendelkezésére negyven vagy ötven lovas vitézt, de Zrínyi elzárkózott a kérés teljesítése elől.
Ötleteivel az ügyvéd nagyon magára haragította a nádort, aki annyira dühös lett Vitnyédire, hogy megkérte Nádasdy országbírót, ölesse meg őt Sopronban. A biztonság kedvéért Zrínyi Pétert is felszólította, hogy amikor Vitnyédi Csáktornyára megy, tétesse el láb alól. A kérést egyik főúr sem teljesítette, bár Zrínyi hajlandóságot színlelt, hogy megnyugtassa szövetségesét.
Decemberben a királyi lakodalom alatt az összeesküvő főurak ismét találkoztak, ezúttal Bécsben. Wesselényi és Zrínyi tárgyalt Grémonville-lel is, aki rábeszélte a két főméltóságot, hogy írjanak segélykérő levelet a francia királynak. Ezzel egyidejűleg mindketten hűséget esküdtek XIV. Lajosnak. Másnap Wesselényi, Zrínyi és Nádasdy hármas szövetséglevelet írt alá.
Mivel sem a törökök, sem a franciák nem mozdultak, a nádor 1667 elején tanácskozást hívott össze Besztercebányára, ahol szerette volna elérni, hogy az urak a török szövetség mellett döntsenek. A tanácskozáson megjelent Vitnyédi is, akire Wesselényi nem számított, sőt, tartott tőle a franciák iránti elkötelezettsége miatt (meg amúgy sem akarta életben látni). Gyorsan Csáktornyára küldte Zrínyihez, hogy a bán beválthassa a gyilkosságra vonatkozó ígéretét. Zrínyi azonban nem tette meg ezt a szívességet a nádornak, így Vitnyédi épségben visszatért. Sőt, az újabb szövetséglevél elkészítésével kivívta Nádasdy elismerését, így a nádor részéről fenyegető veszély is elmúlt.
A tanácskozás vége felé Wesselényi betegeskedni kezdett. Alighogy elhagyta Besztercebányát, 1667. március 27-én váratlanul elhunyt Zólyomlipcsén. Az összeesküvés vezéralakjának halála sötét árnyékot vetett a mozgalomra (tagjai interesszátusoknak nevezték magukat). A saját személyes érdekeit háttérbe szorító, a nemzet érdekeit szem előtt tartó Wesselényi helyét Nádasdy Ferenc országbíró foglalta el. Ő a nádori székre pályázott, és ennek érdekében a bécsi udvarnál titokban elárulta társait. Nem ő volt az egyetlen. Májusban Szente Bálint országbírói ítélőmester ugyancsak ezt az utat választotta.
Vitnyédi idegenkedett Nádasdytól, mivel kegyetlenül üldözte az evangélikusokat. Később Zrínyi Pétertől is eltávolodott, mivel túlságosan kötődött Nádasdyhoz. A viharfelhők egyre sűrűsödtek, ugyanis Apafi meghódolásra és szövetségkötésre vonatkozó ajánlatát a Porta elutasította, majd a fejedelem követének török tolmácsa, Panajotti elárulta a császári udvarnak a magyarok szándékait. Vitnyédi ennek ellenére a törökökhöz való közeledés híve lett, szemben Zrínyivel és a kaméleonként viselkedő, királyi helytartóvá kinevezett Nádasdyval, akik ismét előhúzták a francia kártyát. Így állt elő az a furcsa helyzet, hogy az összeesküvők külön utakon járva keresték a megoldást, ami igencsak megosztotta őket.
Vitnyédi most már Thököly Istvánhoz és a török segítséghez fűzött nagy reményeket, miközben Nádasdy a felvidéki készülődésekről is tájékoztatta az udvart. 1668. január 19-én Lipót és XIV. Lajos titkos szerződést kötött az elhunyt spanyol király németalföldi örökségének felosztásáról. Ezzel a franciákat jó időre ki lehetett húzni az összeesküvők számításaiból, és mivel a törököktől is kosarat kaptak, helyzetük kilátástalanná vált. Wesselényi özvegye, Széchy Mária nyáron Stubnyára, majd Szendrőre hívta a szövetséges urakat, ahol a többségben lévő protestánsok Vitnyédivel az élükön úgy döntöttek, hogy Apafi Mihályhoz fordulnak. Akadtak olyanok is, akik azonnal fegyvert akartak fogni, de a hadakozáshoz nem volt pénzük.
A forrófejűek előtérbe kerülése már előrevetítette a mozgalom kifulladását. Az izgága Nagy Ferenc és társai azt eszelték ki, hogy elfogják Szelepcsényi György esztergomi érseket, valamint a Körmöcbányáról szeptemberben Bécsbe induló pénzszállítmányt. Már javában készülődtek, amikor egyik társuk, iványi Fekete László Pozsonyban felkereste Szelepcsényit, és mindenről beszámolt neki. Az érsek azonnal a császárhoz vitte az árulót, aki feltárta az összeesküvés minden részletét. Érdekes módon a titkos udvari tanács érdemi lépések helyett a további kémkedés mellett döntött, várva, hogy meddig fajulnak a dolgok.
Nagy Ferencék hiába lestek a körmöci szállítmányra, mert azt nem a megszokott útvonalon vitték Bécsbe. A kudarctól még inkább megzavarodtak. Bory Mihály, Széchy Mária bizalmas embere és Nagy Ferenc nyomban ki akarták robbantani a felkelést, és ezt közölték Nádasdyval és Zrínyivel. Segítség azonban tőlük sem jött. Bory ekkor úrnője utasítására kapcsolatba lépett gróf Johann Rottal királyi biztossal, akinek 1668. október 20-án Holeschauban elárult mindent. Rottal 29-én jelentette a császárnak a hallottakat.
Bory Mihály november elején, hazafelé tartva, Bajmócon meghalt. Rottal ezután üzent az özvegynek és Nagy Ferencnek, hogy azonnal menjenek Pozsonyba a náluk lévő titkos iratokkal együtt. A felszólításnak engedve mindketten Pozsonyba utaztak, ahol Széchy Mária súlyosan megbetegedett. Az iratokat végül Nagy Ferenc vitte el Rottalnak. Az udvar egyelőre nem büntetett, hanem igyekezett rávenni az özvegyet és Nagy Ferencet, hogy bírják jobb belátásra a felvidéki urakat.
Lipót 1669 tavaszán gyűlést hirdetett meg Eperjesre, amelynek vezetésével Rottalt bízta meg. Mellé adta Szegedy Ferenc kancellárt, Pethő Zsigmond felvidéki alkapitányt és Zrínyi Pétert, aki ez idő tájt már szemben állt Nádasdyval. Zrínyi a gyűlés előtt Sárospatakon meglátogatta vejét, Sáros vármegye örökös főispánját, Rákóczi Ferencet (aki I. Rákóczi Ferencként 1652-től Erdély választott fejedelme volt, de ténylegesen nem uralkodott). A horvát bán beavatta terveibe Rákóczit, majd vele és a felső-magyarországi protestáns rendek képviselőivel titkos egyezséget kötött. Ezután Zrínyi, Rákóczi és Barkóczy István szabolcsi főispán ismét segítséget kért XIV. Lajostól. Zrínyi arra is rávette vejét, hogy egyezzen ki a protestánsokkal, és adja vissza nekik mindazt, amit Lorántffy Zsuzsannától vagy már korábban kaptak, s amit Rákóczi anyja, Báthori Zsófia elvett tőlük.
Vitnyédi István Eperjesen főként az evangélikus urakat fogta össze. A gyűlés idején gróf Bethlen Miklósnak írt magyar nyelvű leveléből is kiderül, hogy ekkor már sem Nádasdyval, sem Zrínyivel nem rokonszenvezett, mivel ők látszólag a németek oldalán álltak. Bizalmatlanná vált a katolikus urakkal és egyházi vezetőkkel szemben, mert úgy vélte, hogy személyes érdekekből bármikor készek szolgálni a császári udvart. Az eperjesi gyűlésre a nagy befolyású Hidvéghy Mihály nyitrai evangélikus ügyvéd is elment, aki viszont Rottal szemében volt szálka. Rottal ugyanis gyűlölte Nádasdy Ferenc országbírót, akivel Hidvéghy bizalmas kapcsolatban állt. Az evangélikusok és a reformátusok között is ellentétek feszültek, a gyűlés végül eredménytelenül feloszlott. Rottal elsősorban Nádasdy és Hidvéghy aknamunkájának tulajdonította a kudarcot. A királyi biztos tudott Zrínyi és Nádasdy ellentétéről. Ezt kihasználva Zrínyi előtt feltárta az összeesküvésről szerzett információit, így Vitnyédinek a császár elrablására irányuló tervét is. Ezzel rábírta a horvát bánt, hogy ne titkolózzon tovább, hanem számoljon be a történtekről. Zrínyi pedig beszámolt. Elsősorban a Nádasdyra nézve terhelő részleteket árulta el.
Amikor Nádasdy értesült Zrínyi lépéséről, mindent elkövetett, hogy visszavágjon. Átadta a császáriaknak az összeesküvés dokumentumait, és igyekezett a felelősséget Zrínyi nyakába varrni, miközben saját érdemeit magasztalta. Már csak a nádori méltóság érdekelte, és ezért bármilyen tisztességtelen szolgálatra készen állt.
Zrínyi Péter továbbra is hűséget színlelt az udvar felé, de közben folytatta a szervezkedést. Sógorát, Frangepán Ferencet is bevonta az összeesküvésbe, és azon munkálkodott, hogy Rákóczit az erdélyi fejedelemség és az északkeleti részek élére állítsa, ő maga pedig az ország déli és nyugati területein uralkodjon.
Közben fizetetlen német zsoldosok, törökök és tatárok pusztították az országot. A vármegyék egyre inkább saját kezükbe vették védelmüket. Vitnyédi István kitartóan buzdította a felvidéki tizenhárom vármegyét, hogy fogjanak össze a Dunán inneniekkel és a tiszavidékiekkel. A szervezkedés összehangolására a tizenhárom vármegye gyűlést hirdetett Kassára (1670. január 24.), de ezt a bécsi udvar nem engedélyezte. A gyűlést ennek ellenére megtartották, emlékiratot terjesztettek fel a királyhoz, és döntöttek a katonai készületekről is. Vezéreket választottak, megyénként megszabták a lovasságnak és a gyalogságnak a létszámát, sőt, azt is, hogy a három részre osztott sereg hol találkozik.
Ezalatt I. Rákóczi Ferenc is fegyverbe állította katonaságát, úgyhogy az udvarnak egyre nagyobb fejfájást okoztak az interesszátusok. 1670. február 24-én a felvidéki és Dunán inneni megyék tanácskozásba fogtak Besztercebányán. Lipót ki akarta fogni a szelet az összeesküvők vitorlájából, ezért a mozgolódó vármegyéket március 16-ra részgyűlésre hívta, ugyancsak Besztercebányára. Vitnyédi István egyik gyűlést sem érhette meg. Február 13-án Pozsonyból Sopronba tartott, amikor gutaütés végzett vele. Wesselényi Ferenc nádor halála után ez volt a legnagyobb veszteség, ami a szervezkedőket érte. Az udvar azonnal intézkedett iratainak lefoglalásáról.
A Wesselényi-összeesküvés felgöngyölítésének, a főszereplők elfogásának, a kivégzéseknek a története ismert. Kevésbé köztudott, hogy a mozgalom igazi lelke, motorja, fáradhatatlan szervezője a vallásához és hazájához mindvégig hűséges Vitnyédi István volt. A sokak által becsült és tisztelt ügyvédet 1670. február 23-án Sopronban nagy tömeg kísérte utolsó útjára. Barátai és küzdőtársai nem akarták elhinni, hogy gutaütésbe halt bele. Mérgezésre gyanakodtak, ami abban az időben a hatalmas ügynökhálózatot foglalkoztató bécsi udvar részéről gyakori eljárás volt a politikai ellenfelek félreállítására. Ennek ismeretében felettébb gyanúsak és elgondolkodtatóak azok a váratlan halálesetek is, amelyek az összeesküvés egyes kulcsembereit lesöpörték a színről. Márpedig Vitnyédi igazi kulcsember volt. Hörk József írta: „a Nádasdy, Zrínyi, Frangepán, Petrőczy stb. ellen folyt perekben a legsúlyosabb vádpontok egyike volt az, hogy tudtak Vitnyédy tervéről, tervezett merényletéről Leopold ellen, s még sem jelentették azt fel”.
Az események gyorsan követték egymást. Áprilisban Rákóczi elfogatta Sárospatakon gróf Rüdiger Starhemberg tokaji várparancsnokot, majd kirobbantotta a felső-magyarországi felkelést. Ezzel egy időben Zrínyi és Frangepán Bécsbe ment, hogy a király előtt bizonyítsák ártatlanságukat, de néhány nappal később börtönbe vetették őket. Ennek hírére a felkelők letették a fegyvert, mire megkezdődött a megtorlás. A letartóztatást Nádasdy Ferenc országbíró és helytartó sem kerülhette el. Őt szeptember elején fogták el Alsó-Ausztriában. Az osztrák bíróság mindhármukat fej- és jószágvesztésre ítélte. 1671. április 30-án Zrínyit és Frangepánt Bécsújhelyen, Nádasdyt Bécsben fejezték le. A pozsonyi rendkívüli bíróság 230 (más adatok szerint mintegy 300) vádlott ellen indított eljárást, és több halálos, illetve jószágvesztést kimondó ítéletet hozott, de végül csak Bónis Ferenc zempléni nemest, Drabik Miklós papot, majd decemberben gróf Tattenbach Erazmus stájerországi főurat végezték ki. I. Rákóczi Ferenc életét csak édesanyja, Báthori Zsófia, a katolicizmus elkötelezett híve tudta megmenteni a jezsuiták közbenjárásával, hihetetlenül magas, 400 000 forint váltságdíj fejében.
Wesselényit, Vitnyédit és elhunyt társaikat nem állíthatták bíróság elé, ezért az udvar az utódokon, a hozzátartozókon állt bosszút.
(Részlet a szerző Újabb 33 meghökkentő eset a magyar történelemből című könyvből – Athenaeum Kiadó, 2013)
Bánó Attila
