összeszedjük őket egy kupacba, hogy
megkönnyítsük a dolgát egy lustább madárnak.
amíg én a köveket dobom a patakba,
te sorba rakod őket, hogy megszámold, mennyien
vannak. akkor véletlenül egymáshoz érünk.
hazaküldesz a kopott királykék terítőért,
végigsírom az utat. azt akarod, hogy a terítőn
száradjanak meg úgy, hogy mi fölöttük fekszünk
hason, és mindent süt a nap: a hátadat, a combomat,
a talpunkat, a teljes halott erdei méhsort.
ujjbegynyi gödröket ásunk, a tenyerembe
helyezed őket egyenként, és onnan gurítod bele
gödörből gödörbe, gödörből gödörbe.

közel lakunk a tengerhez
minden éjszaka megébredek,
amikor a varjakat valami megzavarja
és szétrepülnek a nyírfáról.
többször többszázan összegyűlnek,
nézik egymást, hogy mindenki megérkezett-e.
csendben a legalsó elkezd számolni:
az utolsó ágig öt-hat szárnypár per ág.
amikor a varjakat valami megzavarja
és szétrepülnek a nyírfáról, olyan,
mintha valamit előbb megtudtak volna.
úgy repülnek bele a levegőbe,
mint kicsapó tengerhullám.
addig nem nyitom ki a szemem,
amíg a csend vissza nem áll
az utolsó ágig.
azt képzelem, hogy közel lakunk a tengerhez,
kiszedem a körmeim az alkarodból,
és helyreáll a légzés.
öt-hat szárnypár per ág.

nem marad rés
neked elválnak az ajkaid,
a szádnak valódi széle van.
a felső ajkaidon hintáznak az igék,
a hebegésed szele ringatja őket,
míg elérik a kellő sebességet,
hogy egészen távolra ugorhassanak.
az alsó ajkadról dobbantanak
a fő-, a szám- és a melléknevek.
néha lekésik a megfelelő pillanatot,
elgáncsolják egymást,
máskor megbotlanak
vagy éppen elcsúsznak egy nyálfolton.

nekem nem válnak el az ajkaim,
összeköti őket egy vékonybőr.
minden felső felülethez
hozzáillően tapad egy alsó.
úgy tudom becsukni,
hogy nem marad rés.
néha mikor harapdálom a szám,
szabadul itt-ott egy kis hely,
ahol rögtön kibújna egy ige.
mire észreveszem, már félig kinn van,
de az egyes szám első személyt a végéről
még van időm leharapni.

vége II.
megszívja a száraz haj magát,
és a karon csöpög lefelé
az ujjakon a lábfej mellé,
beférkőzik a talp alá, feltelik vele
a ház térdig, feltelnek a fiókok,
a dugaszok, a kanalak,
és a teraszról csöpög lefelé
a könny az autók tetejére.
kopog, mint a törmelék s a jég,
feltelik vele az utca,
és az aluljárókból kimossa
a huzatot a könny.
feltelnek az áramvezetékek,
a kanálisok, kopog,
mint a törmelék s a jég a könny.
simogatja a madár száraz szárnyait,
megszívja magát a toll,
feltelik könnyel a madárorr,
kinyílik a csőr, kopog a szűk torokban
a könny, mint a törmelék s a jég,
s alámerül benne a madár.