Egyben azt is egyértelművé tették, hogy e dicső hazafiak/leányok számára a felhőtlen boldogságot az hozná el, ha a magyar himnusz költőjének emléket állító alkotás mindenestül eltűnne a Szatmár megyei kisváros főteréről, és az is világos, hogy nem is restek tenni ezért.

Ha az olcsó hőbörgés nem hozza meg a kívánt eredményt, akkor más eszközökhöz folyamodnak, jelen esetben egy feljelentéshez, mely nyomán az önkormányzatot máris megbírságolta a megyei művelődési igazgatóság tízezer lejre. Merthogy a városháza állítólag nem tartotta be a köztéri szobrok engedélyeztetését végző országos bizottság által láttamozott terveket, amelyekben az is szerepelt: a magyar felirat (a Himnusz harmadik sora) mellett a román felirat is helyet kell hogy kapjon a talapzaton, illetve a szobor nem talapzaton áll, hanem a járdaszinten. És hogy az abszurditás teljes legyen, a feljelentő azt is kifogásolta, hogy a talapzat (ami mégiscsak létezik?) nem csiszolt kő, hanem sziklából kiszakított kőzetre emlékeztet, és szerinte ezzel az alkotó Trianonra és az elszakított nemzetrészekre akart utalni. A teljes képhez – amint ilyen esetekben megszokhattuk – az is hozzátartozik, hogy egyesek egy helyi hírportálon máris felvetették, hogy amennyiben a felirat és a talapzat halasztást nem tűrő ügye nem oldódik meg, az akár a szobor eltávolításához is vezethet. Az ügy pikantériáját adja ugyanakkor, hogy ugyanaz a feljelentő, aki az ünnepélyes szoboravatót megzavaró hőbörgést is szervezte.

Székelyföldön élők számára kísértetiesen ismerős a fenti történés: román trikolórt lengető, sértő szlogeneket hirdető társaságok kéretlen látogatásai jutnak eszünkbe, melyek során folyamatosan hallhattuk, hol is a helyünk, felrémlik valótlanságokat hirdető, magyar jelképek ellen szőrszálat is felnégyelni képes megélhetési provokátorok, hivatásos feljelentők alakja, a munkálkodásukat kísérő bírságok, kétes kimenetű perek, érthetetlen ítéletek sora, amelyek nyomán újabb megalázást vagy egyenesen jogfosztást kell megélnie a magyar közösségnek. És mindez nyilván a kisebbségi kérdésekben mintaállam Romániában. Mint oly sok esetben, most is csak remélni tudjuk, hogy a cirkusz, botrányos megnyilvánulások, a jogi csűrés-csavarás ellenére Kölcsey Ferenc ezen szobra nem jut elődje szomorú sorsára.

Azt viszont ismét csak keserűen kell megállapítanunk, hogy legyen szó Erdély bármely szegletéről, továbbra is köztünk járnak azok, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy lehetőleg egy percig se érezzük jól magunkat a szülőföldünkön. És teszi ezt egy hangos kisebbség, szenvtelenül hazudva, tényeket eltorzítva, uszítva, mesterséges konfliktusokat gerjesztve, hogy az itthon még véletlenül se lehessen igazi otthon számunkra, és egyértelműen érzékeltessék, hogy szerintük ki az úr a háznál.

Borítókép: MTI / Czeglédi Zsolt