SporttáncSikeresnek ítélték a versenyt a szervezők

2023. május 11., csütörtök, Sport

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club táncszakosztálya és Paul Gheorghe technikai menedzser május 6-án a Sepsi Arénában szervezte meg a Hip Hop International országos táncversenyt, amelyre 12 tánciskolából közel 400 versenyző nevezett. Az immár 13. alkalommal megrendezett viadalon a résztvevők indulási jogot szerezhettek az egyesült államokbeli Phoenixben sorra kerülő világbajnokságra.

  • Balázs Szidónia, Kovács Csengelle és Kibédi Renáta két zsűritag társaságában
    Balázs Szidónia, Kovács Csengelle és Kibédi Renáta két zsűritag társaságában

Először a battle, azaz a csata zajlott, ahol a táncosok egyedül vagy csapatban mérték össze tudásukat. Vass-Vitus Kinga szerint a hangulat fergeteges volt, a nézők számára talán a legizgalmasabb pillanat lehetett. A továbbjutókról és a végső győztesekről háromtagú zsűri döntött. A szervezők elmondták, a szurkolás és a lelkesedés a felnőttcsapatok összecsapásakor hágott a tetőpontra, zengett a terem a biztató dobolástól és tapstól.

Ezt követően kezdődtek a táncproduciók, amelyeket a nagyszínpadon mutattak be az együttesek. A héttagú zsűriben olasz, francia, spanyol, portugál, román és magyar szakemberek osztották a pontokat, és döntöttek kategóriánként arról az öt csapatról, amely kijuthatott az Egyesült Államokba. A Vass-Vitus Kinga és Sándor Lilla irányította táncosok három első, egy második és egy harmadik helyezéssel zárták a megmérettetést, a Balázs Szidónia, Kovács Csengelle és Kibédi Renáta alkotta trió pedig kvalifikált a nyári világbajnokságra.

„A battle során óriási élmény volt nézni, ahogy az erejük teljében lévő amazonok és titánok összecsaptak egymással. Büszkék vagyunk arra, hogy Sepsiszentgyörgy egy napra a tánc fővárosa lett. A jövőre nézve célunk minél több hasonló táncesemény megszervezése. Klubunk köszöni Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatását, a társszervezők, a háromszéki táncosok és a szülők segítségét” – mondta Vass-Vitus Kinga. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 107
szavazógép
2023-05-11: Sport - Tibodi Ferenc:

Háromszéki részvétel az idei Ultrabalatonon (Atlétika)

Két egyéni induló és egy négyfős csapat képviselte Háromszéket az idei Ultrabalatonon,  Magyarország legnépesebb tömegsportrendezvényén. Rekordot jelentő 22 ezer nevezés érkezett az elmúlt hétvégén megtartott eseményre, amelyen megdőlt a pályacsúcs: az angliai Brixworth-ban élő magyar Mihalik Norbert 16 óra 27 perc 54 másodperc alatt teljesítette a 211 kilométeres távot.
2023-05-11: Sport - :

Nyolcadszor hódították el a Barátság Kupát (Kosárlabda)

A sepsiszentgyörgyi Háromszék csapatának sikerével zárult az elmúlt hét végén Székelyudvarhelyen megtartott öregfiú kosárlabda Barátság Kupa hetvenhetedik kiírása, a kétnapos tornán hat erdélyi csapat küzdött meg a nyertesnek járó vándorserlegért. Együttesünk sikeres részvételét a megyeszékhelyi önkormányzat támogatta.