Az „aranyos” párt már a kezdetekkor egyértelművé tette, hogy egészen másként értelmezi a törvényhozási jelenlétet, mint a többi alakulat, és a „nemzetért vívott harc” arzenáljában a megalázó, lekezelő sértések mellett vígan megfér az uszítás, a kendőzetlen gyűlöletkeltés, illetve a fizikai erőszak is. Az alakulat tagjai, vezérei – különösen a focihuligánból igen gyorsan politikusi, majd képviselői mundérba átvedlett George Simion vagy a számunkra, székelyföldiek számára túlságosan is hírhedt Dan Tanasă – ráadásul igen következetesnek bizonyultak az erőszakot sem mellőző botránykeltésben. Elég hamar egyértelművé tették, hogy – mint minden magára adó szélsőséges alakulat esetében – számukra is a tiltakozások, tüntetések, utcai megmozdulások közege az, ahol igazán elemükben vannak, a csontig lecsupaszított, primitív üzenetek és megnyilvánulások világában.

A fentieket figyelembe véve kevés okunk van csodálkozni mindazon, ami tegnap a parlament épülete előtt, majd a képviselőházban történt, mégis érdemes feltenni a kérdést: hol a határ? Meddig lehet és kell eltűrni, hogy ez a magát a román nemzet kizárólagos megmentőjeként pozicionáló, lassanként a legmeredekebb fellépésektől sem visszariadó, nyílt gyűlöletről sokszorosan és válogatás nélkül tanúságot tevő, támogatóit gyakorlatilag az alkotmányos rend ellen uszító, a félelmeket, létbizonytalanságot gyakran hazugságokkal felerősítő és kihasználó politikai képződmény szabadon randalírozzon? Legitimálva egyebek mellett a korlátok nélküli verbális és egyben a fizikai agressziót a szólásszabadság és a hazaszeretet köntösébe csomagolva. Meddig nézhető még el, hogy a polgári engedetlenség örve alatt – nem egyszer ordas hazugságok és nagyon is szándékos félretájékoztatás, hangulatkeltés segítségével, lásd a tegnapi tüntetés tárgyát – tulajdonképpen a legelemibb társadalmi szabályok felrúgása, az anarchia irányába tereljenek megvezetett embereket olcsó, de hangzatos jelszavakkal, melyek mögé egyébként ők sem képesek érdemleges tartalmat felsorakoztatni.

Tévedés ne essék, a romániai politikai préri többi szereplője sem ártatlan bárányka, és mind a törvényhozás, mind a mindenkori kormányok teljesítménye hosszú ideje bőven hagy kívánnivalót maga után, amint az utcai megmozdulásoknak is megvan a létjogosultságuk egy demokratikus országban. Ám józanul gondolkodó ember számára az is egyértelmű, hogy a problémákra az ököljog nem jelent megoldást. Márpedig az AUR és követői már jó ideje úgy gondolják, hogy igen. Ezért is bőven megérett az idő arra, hogy valamiképpen megálljt parancsoljanak nekik, amíg nem késő.

Borítókép: Inquam Photos / Sabin Cârstoveanu