Keresztény konzervatív politikusként az a legfontosabb számomra, hogy az ukrajnai háborúban megtaláljuk az utat végső célunkhoz, az igazságos békéhez – mondta Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke az Európa Tanács állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján Reykjavíkban tegnap.
Novák Katalin rámutatott: ha az igazságos béke minden feltétele teljesül, az nemcsak a tűzszünetet teszi lehetővé, hanem a megbékélést magában foglaló fenntartható békét is. Aláhúzta: az Európa Tanács állam- és kormányfőinek rendkívüli felelősségük van a béke előmozdításában és biztosításában az állampolgárok számára. Üdvözölte, hogy egyre több vezető támogatja a tisztességes és igazságos békét, amely szavai szerint minden állampolgárunk egyetemes vágya. Leszögezte: minden embernek joga van az élethez, azoknak is, akik háborús övezetben rekedtek.
Emlékeztetett, hogy az Európa Tanács központi szerepet játszik az emberi jogok védelme és előmozdítása terén, és sokat tett a demokráciáért, az emberi jogokért és az alapvető szabadságjogokért az elmúlt évtizedekben. Ezért ez a megfelelő idő és hely arra, hogy megfogalmazzunk egy határozott üzenetet: a békéhez való jog üzenetét – mondta.
Novák Katalin hangsúlyozta, különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a szabadságért folytatott küzdelem ne járjon a nemzeti kisebbségek jogainak csorbulásával. Kiemelte: a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása az európai együttműködés egyik alapja, amelyet nem lökhetünk félre.
Novák Katalin szerint a háború egységes és határozott választ követel, hiszen egy szuverén állam elleni fegyveres támadás és agresszió elfogadhatatlan. Hozzátette: a háborús bűnöket ki kell vizsgálni, az elkövetőket pedig felelősségre kell vonni.
Az Európa Tanács 1949-es megalakulása óta az idei a szervezet negyedik csúcstalálkozója. Legutóbb Lengyelország adott otthont állam- és kormányfői találkozónak 2005-ben.
Novák Katalin a tanácskozás előtt tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel, Olaszország miniszterelnökével, Giorgia Melonival, Maia Sanduval, Moldova elnökével és Denys Smyhal ukrán miniszterelnökkel.