A hadsereg, a prefektúra, valamint a helyi önkormányzat képviselői köszöntötték tegnap Bikfalván Török Jánost, a négyévnyi szovjet fogságot is megjárt veterán honvédet százkettedik születésnapján.
Az 1921. május 22-én Bikfalván született János bácsi egyike annak a nyolc, még életben lévő háromszéki veteránnak, akik túl vannak századik életévükön. Az egykori bikfalvi honvéd családja körében fogadta a vendégeket, és több részletet is megosztott velük kalandos életéből.
Ráduly István prefektus és Bordás Enikő, Uzon község polgármestere az önkormányzat munkatársaival közösen régi ismerősként üdvözölte az ünnepeltet és családját, a megyei katonai központ részéről pedig Ionuț Andrei Coarfă őrnagy köszöntötte. Mindhárman kisebb ajándékkal és egy emlékoklevéllel kedveskedtek János bácsinak, köszönetet mondva az eljövendő nemzedékeknek is példaként szolgáló hazaszeretetéért, elhivatottságáért, kitartásáért, hűségéért.
A „hivatalos” köszöntőket egy kisebb beszélgetés követte, tortával, ahogy az egy születésnaphoz illik. Ennek során egyebek mellett kiderült, hogy János bácsi jelenségnek számít a faluban, hajlott kora ellenére jellemző aktivitása, teherbírása okán. Ő maga büszkén újságolta el, hogy pár éve még fogadásból – az unokái kihívására – az egész kertet lekaszálta. A régvolt dolgokról is szívesen mesél, a világháborúról, amely során a magyar honvédségnél szolgált géppuskásként. A tiszántúli harcokban került fogságba hatodmagával 1944-ben, majd egy, a szovjet hadseregben szolgáló magyar tiszt jóindulata révén megúszta a halált. A hadifogságba több háromszékivel és budapestiekkel került, négy évet töltött el az akkor még a Szovjetunió részét képező, mai Ukrajna területén több táborban. Számos alkalommal a szerencsének köszönhette, hogy életben maradt, a vele együtt elhurcolt háromszékiek közül csak ő tért vissza. Huszonnyolc évesen szabadult, lehetősége lett volna Magyarországra menni, ám ő inkább visszatért szülőfalujába.
Negyven éve nyugdíjas, hazatérte után egy bukaresti vállalat brassói részlegénél dolgozott, a Transzfogaras építésében is részt vett. Bár bevallása szerint a hallása sem a régi, a járás is nehézkes, a testi munka is nagyjából a múlté, amint a román és az orosz nyelvet sem bírja már úgy, mint régen, látogatásunk során kétséget kizáróan meggyőződhettünk: szelleme még mindig élénk, életereje is bámulatra méltó, kézfogását pedig sok fiatal megirigyelhetné.
