Ami a főszereplőket, a tanügyi alkalmazottakat illeti: ideális esetben kiharcolhatnak némi béremelést – bár vélhetően inkább annak ígéretét kapják majd –, s csak remélhetik, hogy mindeközben társadalmi megbecsültségük nem csökken nagyon. Az emberek első körben a kormányt okolják majd a helyzetért, azonban minél inkább elhúzódik a munkabeszüntetés, valószínűsíthetően annál nagyobb ellenszenv övezi majd a pedagógusok megmozdulását a szülők és a más ágazatokban dolgozók körében, akik őket hibáztatják majd a kialakult káoszért. Nagyon úgy fest ezért, hogy a tanügyi szakszervezetek által vállalt kockázat nagyobb, mint a lehetséges nyereség.

Ami a sztrájknak a politikai következményeit illeti, a hasonló akciók a kormányon levő politikai erőknek jelentenek problémát, az ellenzéknek pedig kitörési lehetőséget kínálnak. Romániában azonban a mamutkoalíció miatt ez is csak részben igaz. Az egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok – az USR és az AUR – igyekeznek kihasználni a lehetőséget, teljes mellszélességgel kiállnak a tanárok követelései mellett és a kormányt hibáztatják a kialakult helyzetért. Számukra ez a legkevesebb kockázatot és a legtöbb potenciális nyereséget hordozó megnyilvánulás – hogy mennyit profitálnak majd, az tehetségükön is múlik, mindenesetre beszédes, hogy a populizmustól vissza sosem riadó George Simion AUR-elnök például az Abrams tankok beszerzési árát használja viszonyítási alapként a tanárok követeléseihez. Ki ne értene egyet azzal, hogy több pénzt kell fordítani az oktatásra és kevesebbet a fegyverekre? – más kérdés, hogy mennyire hangzik ez hitelesen egy olyan alakulat elnökétől, amelynek hívei és vezetői éppen az elmúlt napokban kis híján meglincseltek más pártokhoz tartozó képviselőket.

A kormányoldalon ennél bonyolultabb a helyzet. Klaus Iohannis államelnök már az első napokban felpártolta a tanárok ügyét, de a kormányra hárította a felelősséget, a továbbiakban is vélhetően a háttérben marad majd. Az RMDSZ nem sokat kotnyeleskedik: érdemi befolyásuk alig van a történésekre, úgy gondolják, a legjobb stratégia, ha háttérben maradnak. A legnehezebb helyzetben a liberálisok vannak. Nicolae Ciucă miniszterelnök éppen távozni készült, párton belüli kollégáival pedig azon mesterkedtek, miként tudnának nagyobb befolyásra, több tisztségre szert tenni a kabinetben, amikor robbant a bomba. A megúszásra játszottak: gondolták, majd csak megoldja a gordiuszi csomót Marcel Ciolacu, ha már annyira kell neki a kormányrúd. Taktikájuk azonban becsődölt, a szociáldemokrata pártvezér ugyanis igazi mesterhúzással (vagy övön aluli ütéssel) állt elő, amikor bejelentette, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat a kormányzati vetésforgóról mindaddig, amíg a döntéshozók megoldják a tanügyiek követeléseit. Oldja meg tehát Ciucă – üzeni alig burkoltan –, s miközben a nép problémáira érzékeny vezető szerepében pózol, sikeresen leplezi azt is, hogy a követelésekben illetékes minisztériumokat saját emberei vezetik. A szociáldemokraták tehát most úgy vannak kormányon, úgy rendelkezhetnek tisztségek és források felett, hogy közben ellenzékként is viselkednek és profitálnak a kormányzati gondokból.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a tanügyi sztrájk során a legtöbbet a pedagógusok kockáztatnak, a legnagyobbat a liberálisok bukhatnak, a fő nyertes pedig az AUR és a PSD lehet.

Borítókép: Facebook / Marcel Ciolacu