Kisebbségi jogok visszaállítását kérik Ukrajnától

2023. május 25., csütörtök, Világfigyelő

Az alapvető jogok tiszteletben tartása, valamint a kisebbségek és jogaik védelme meghatározó fontosságú az uniós csatlakozási folyamatban – jelentette ki Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos Brüsszelben.

  • Gál Kinga, Brenzovics László és Bocskor Andrea a brüsszeli konferencián. Fotó: Facebook / Gál Kinga
    Gál Kinga, Brenzovics László és Bocskor Andrea a brüsszeli konferencián. Fotó: Facebook / Gál Kinga

Várhelyi Olivér, az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának szervezésé­ben a kisebbségi jogok az uniós bővítési folyamata témájában tartott keddi konferencián emlékeztetett: a bővítés feltételei között szerepel az uniós alapértékek és elvek, köztük az emberi jogok védelme.

A nemzeti kisebbségek védelme ugyanolyan érték, mint bármelyik más uniós alapérték – húzta alá. Segíteni kell, hogy a csatlakozásra váró országok magukénak érezzék az uniós értékeket, és késztetni kell arra, hogy mindezen elkötelezettség visszaköszönjön a nemzeti jogszabályokban is. Ahhoz, hogy a kisebbségek hozzájárulnak egy adott állam teljességéhez, egyenlő eljárásra, jogaik, vallásuk és meggyőződésük teljes elismerésére van szükség – mondta. A csatlakozásra váró országoknak tudatosítaniuk kell, hogy az uniós értékek tiszteletben tartása nemcsak a csatlakozási folyamat ideje alatt, hanem teljes jogú taggá válásuk után
egyaránt szükséges – emelte ki.

Ukrajnával kapcsolatban Várhelyi Olivér azt mondta, a konfliktus megnehezíti az országban és a szomszédos államokban élő kisebbségek helyzetét. Az Ukrajnának nyújtott, az uniós követelmények végrehajtását célzó támogatás az országban élő kisebbségek megsegítését is jelenti – húzta alá. A bővítési folyamatnak segítenie kell a kisebbségeket abban, hogy még jobb körülmények között élhessenek az országban – tette hozzá. A magyar uniós biztos közölte ugyanakkor, Ukrajna esetében komoly, megoldásra váró problémák vannak, köztük a kisebbségi oktatás, a kisebbségi nyelvhasználat kérdése. Mindezen problémákat a kisebbségekkel együtt kell megoldani – húzta alá. „Ha a kisebbségek boldogok abban az országban, ahol élnek, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a megfelelő megoldást sikerült megtalálnunk” – tette hozzá Várhelyi Olivér.

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke beszédében azt mondta, az elmúlt húsz év tapasztalatai azt mutatják, hogy a hagyományos nyelvi és nemzeti kisebbségek jogainak szavatolását a csatlakozási folyamat során lehet biztosítani. „Brüsszelben gyakran látjuk, hogy nincsenek tisztában az Ukrajnában élő magyar, román, bolgár kisebbségek helyzetével, ezért is fontos, hogy felhívjuk Európa figyelmét a jogfosztó és diszkriminatív gyakorlatokra” – fogalmazott. A politikus kijelentette: Ukrajna csak úgy csatlakozhat az Európai Unióhoz, ha tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat, és egyenjogú állampolgárként tekint az országban élő nemzeti kisebbségekre. Éppen ezek a közösségek lehetnének a legelkötelezettebb támogatói Ukrajna uniós perspektívájának. A nemrégiben elfogadott, a kisebbségek jogait csorbító ukrán törvények azonban nem ezt segítik elő – emelte ki. Ukrajna uniós csatlakozásának előfeltételének kell lennie a kisebbségi és nyelvi jogok biztosítása. Ehhez első lépésnek pedig a nemzeti kisebbségek korábban birtokolt jogainak maradéktalan visszaállításának kell lennie – hívta fel a figyelmet Gál Kinga.

Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője azt mondta, az Ukrajnában élő kisebbségek támogatják az ország uniós csatlakozási folyamatának megindítását. A kisebbségek pozitívan állnak a többséghez és elvárják, hogy teljes jogú, egyenlő állampolgárként élhessenek szülőföldjükön. Fontosnak nevezte, hogy a kisebbségek jogainak kérdése megnyugtató módon rendeződjön, a 2022 decemberében elfogadott nemzeti kisebbségekről szóló törvény ugyanis nem tekinti partnernek a nemzeti kisebbségi közösségeket. Nem szavatolja ugyanazokat a jogokat, amelyeket a korábbi törvények biztosítottak. Nemcsak a közösségi jogokat veszi el, hanem beszűkíti az egyéni lehetőségeket is – hívta fel a figyelmet.

Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője beszédében hangsúlyozta, a kisebbségek nem veszélyeztetik a többségi társadalmat, a kisebbségi nyelvek használata nem fogja sosem elnyomni a többségi nyelvet. A kisebbségek nyelvhasználatának biztosításához jogi rendszerre van szükség, amely segít megőrizni a kisebbségek identitását. „A kisebbségeknek meg kell őrizniük identitásukat, jogaik védelme pedig állami kötelesség” – fogalmazott Vincze Loránt.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke beszédében arra emlékeztetett, hogy Ukrajna függetlenné válását követően, az 1992-ben megszerzett, európai mértékkel mérhető törvény széleskörű jogokat biztosított a kisebbségek számára. Azokat azonban a nemrégiben elfogadott oktatási, a nyelvtörvény, majd pedig a kisebbségi törvény hatálybalépésével az ukrajnai kisebbségek elvesztették. „Azt kérjük, hogy állítsák vissza jogainkat Ukrajna nemzetközi kötelezettségeivel összhangban” – fogalmazott. A kárpátaljai kisebbség reménykedik abban, hogy az uniós csatlakozási folyamat során a kisebbségi jogokat helyreállítják, ugyanis az Európai Unió értékközösség, aminek részét képezi a kisebbségi jogok szavatolása – tette hozzá Brenzovics László.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1222
szavazógép
2023-05-25: Belföld - :

Háromszázezer zarándokot várnak Csíksomlyóra

Mintegy 300 ezer zarándokot várnak a szombaton tartandó hagyományos pünkösdi búcsúba Csíksomlyón – közölték a szervezők tegnap sajtótájékoztatón Csíkszeredában.
2023-05-25: Közélet - Nagy D. István:

Hatalmas a kár, keresik a megoldást (Tűz az Előpataki Fürdőközpontban)

A szakfelmérés is megerősítette, hogy nagyjából negyedmillió eurónak megfelelő kárt okozott az előpataki, A borvíz útja projekt részeként megépült gyógyvízfürdő és kezelőközpont épületé­ben egy kémény miatt vasárnap bekövetkezett tűz. Az önkormányzat szerint egyelőre keresik a megoldást, hogy honnan tudnák előteremteni az újjáépítéshez szükséges összeget, a jövő hét folyamán dőlhet el, milyen úton indulnak el.