A házigazda Tamási Áron Színház Pass Andrea Napraforgó című darabját kínálta megtekintésre a fesztivál közönségének, Radu Afrim legújabb rendezését, melyben a többszörös UNITER-díjas alkotó ismét hozta a formáját. 

Az előadás egy indulatoktól és bizonytalanságtól terhes családtörténetet mutat be, melyben a gyermek és szülei is szenvednek, hasztalan keresve a jobb élet lehetőségét. A családtagok hétköznapjai sokfelé szerteágazóak, rengeteg kötelékkel kapcsolódnak a mához és Sepsiszentgyörgyhöz is, amint azt a rendező korábbi előadásai­ban is láthattuk. Rengeteg vendégszöveggel, rengeteg improvizáció során készült el az előadás végső formája, újra megjelenik a történetben Claribella, ezúttal gyermekként, és minden szempontból folytatódik az önfeledt bolondozás. Azonban végül visszatalálnak az alkotók Pass Andrea eredeti darabjához, és megrendítő lesz az előadás vége. 

Nagyszerű színészi alakításokat és a rendezői krea­tivitás tobzódását láttuk ismét, de a tükörben, melyet elénk tartottak, minduntalan magunkra ismertünk, és meglehetősen kényelmetlen volt a szembesülés.

Az Andrei Mureșanu Színház LaRonde című, Eugen Jebeleanu által rendezett előadása a szexualitás témáját dolgozza fel, nem is akármilyen megközelítésben: Yann Verburgh darabjának összefonódó mikrotörténeteiben az egymással intim találkozásokat átélő szereplők feltárják a társadalmunkban fellelhető szerelmi és szexuális identitások és gyakorlatok sokféleségét. Találkozások és csábítások, igazságok és félreértések, költészet és fantázia határmezsgyéjén kalandozik a produkció. 

Eugen Jebeleanu az egyik legfelkapottabb fiatal román rendező, aki több kényes témát is feldolgozott már előadásaiban, de ez a munkája mégsem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket. Mert igaz ugyan, hogy különleges volt a játéktér, ízlésesen építették fel a helyzeteket-jeleneteket, humor és mélység is volt a történetek kibontásában, de nem vezetett sehová, nemigen láttuk mélyebb értelmét a produkciónak, hacsak az nem volt a cél, hogy népszerűsítse ezt a szexuális sokféleséget. 

A Háromszék Táncegyüttes Tragédia című előadása rendkívül bátor kísérlet Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének feldolgozására. Könczei Árpád rendező, koreográfus több szempontból is különleges előadást hozott létre, melyben rengeteg eredeti ötletet láttunk, de a fesztivál azon nézői, akik nem ismerték Madách művét, nem sokat értettek a produkcióból. 

Így is kínáltak élményeket az alkotók: a táncosok, zenészek a kontextustól függetlenül megtöltötték élettel a jeleneteket, látványos volt az óriási csónakra emlékeztető díszlet is, melynek segítségével megidézték az egész világot és világtörténelmet a teremtéstől a távoli jövőig. Az előadás látvány-, hangzás- és mozgásvilága tehát ezúttal is arról tanúskodott, hogy a kreativitás és a lelkiismeretes munka a szerényebb körülményekből is gazdagságot varázsolhat, de több kérdés is nyitva maradt, és Madách művének végtelenül gazdag gondolati tartalmát távolról sem adta vissza – nem is adhatta vissza – ez a minimális szöveget használó táncszínházi előadás.

A Cimborák Bábszínház Feketeország című produkciójában a bábművészet több sajátos technikájával is megismerkedhettek az érdeklődők, kicsik és nagyok egyaránt. 

Állandóan változó, mégis egységes és ötletes volt a játéktér, amelyben megelevenedett a mese, a játszók jó arányérzékkel irányították a nézők érzelmeit és képzelőerejét, báboztak és közben maguk is a mese szereplőivé váltak, égen-földön és a föld gyomrában is jártak. Vándoroltak, harcoltak, átalakultak, kedvesek és gonoszak, ijesztőek és játékosak, szegénylegények, királyok, sárkányok és hangyák voltak. Mély és magas hangon is hitelesen, őszintén szólaltak meg, hisz a gyermekek rég megtanították őket, hogy a színpadon nem lehet hazudni. Bábosoknak szokták nevezni a cimborákat, pedig ez az előadás is bizonyítja, hogy igazi színészek ők, akik kötéltáncot járnak az átélés és felmutatás határán.