A témánkba vágó átvilágításon túl lapunk iparkodott a kvótarendszer felől is kikérni a harmadik mandátumát töltő honatya véleményét. A kvótarendszer kulcsát ugyanis ama mindent behálózó korrupció adja meg, melynek szimptómáiról volt ugyan szó korábbi írásainkban is, de ennyire nyíltan feltárni a bajt és nevén nevezni a betegséget, ahhoz a képviselő bizonyítékokkal alátámasztott merészségére és ügybuzgalmára volt szükség. Az eddig elhangzott féligazságok ezzel nem veszítik érvényüket és súlyukat a kórisme felállításának útján, csupán helyükre kerülnek egy tisztább értékrendben, azt sugallván: nem volt sem hiábavaló, sem értelmetlen a kutakodás, az öncenzúra határainak kémlelése.

A telitalálat

— A kitermelési kvóták rendszerének fenntartását sérelmezik az erdészetek, azok országos szövetsége, leginkább maguk a tulajdonosok, akik emiatt jogos jövedelemtől esnek el, hiszen az üzemtervek általában több fa kitermelését teszik lehetővé, mint a leosztott kvóták. Most mégis másfelől közelítenék a kérdéshez. Az ellenőrizetlen erdőirtást szem előtt tartva, vajon nem épp ennek megfékezése céljával léptették életbe a minisztérium által engedélyezett kvóták rendszerét?

— A minisztériumban erre hivatkoznak, de másról van szó. Én törvénytervezetembe annak idején bevettem a kvótakiosztás megszüntetését is, amely paradox előirányzat volt, mert egy hivatalosan nem létező jelenséget akartam általa felszámolni. Gyakorlatilag persze alkalmazták, és jó ideje alkalmazzák, s a törvénytervezet vitája során az akkori államtitkár azzal érvelt valóban, hogy az az erdők védelmét szolgálja. Én azonban akkor közvetlen dokumentumokkal bizonyítottam, hogy korrupcióról van szó, hogy a kvótákat eurókért vásárolták, mégpedig három-öt euró csúszópénzt adtak egy köbméter kivágható fáért. Bizonyítékokat terjesztettem a bizottság elé, de elsőre sehol meg nem értettek. S amikor a törvényt meg kellett szavazni, sajnos, egyes RMDSZ-es honatyák is ellene voltak. Nem első eset, sajnos. De a kvóta kérdé­sében a tulajdonosi jogok megengedhetetlen megcsonkításáról van szó. Ezért a két ház szakbizottságaitól törvényértelmezését kértem annak a cikkelynek, mely a kvótáról szól, s abban fehéren-feketén az áll, hogy a kvóta kiszabása nem alkalmazható a magántulajdonosi és közbirtokossági erdők esetében. Ennek fénymásolatát bármikor rendelkezésére tudom bocsátani minden panaszosnak, hogy felmutathassák a hatóságnak, és a továbbiakban üzemterveik alapján folytathassák a kitermelést. Az erdőgazdálkodási jogszabály ugyanis — a 2000/120-asról van szó — végül átment a parlamenten, és ma hatályos törvény.

A kvótarendszer alkalmazása magántulajdonú és közbirtokossági erdők esetében nem megengedett, s a képviselő ,,a minisztérium törvénysértésének" nevezi kiszabását a mai gyakorlatban.

Különben az, hogy ki hogyan szavazott név szerint, egy éve hozzáférhető a képviselőház honlapján, amióta ott az elektronikus szavazást bevezették. A szenátus esetében ez már korábban megtörtént.

A törvény kulisszatitkairól az előadó elárulta, hogy annak alkalmazását nem csupán Ilie Sârbu szociáldemokrata miniszter gáncsolta, hanem maga a liberális Flutur is, aki ,,míg miniszter lett, velem együtt követelte a kvótarendszer felszámolását. El lehet képzelni, mekkora üzlet volt a kvótaosztás kezdetben a brassói felügyeletnek, később, mikor rájöttek, a minisztériumi hivatalnokoknak, amikor oda kellett felmenni a favágási engedélyekért..."

Hát így állunk. A fene nagy aggodalom az erdők védelmében ezzel magyarázható.

De a képviselő előadásában más tekintetben is fény derült az eddig némileg homályban vagy félhomályban maradt összefüggésekre. Címszavak alá gyűjtöm:

Második Verespatak

Garda Dezső szerint a székelyföldi erdőirtás legalább akkora figyelmet érdemlő vészhelyzetet idézhet elő, mint a verespataki ciántechnológián alapuló aranykitermelési terv, ennek a média és a közvélemény nincs tudatában, holott a természeti katasztrófa, melyet maga után vonhat, jövőjében, turisztikai potenciáljában, hegyei minőségében károsítja a székelységet.

A nagy rablás

A fő baj bemutatását a képviselő az 1995-ös rendkívüli széltöréssel kezdte, melynek kapcsán hatalmas kifosztása indult meg a székely erdőségeknek, ezt vizsgálóbizottsági tagként alaposan dokumentálni tudja. Ne feledjük, akkor még az erdők állami tulajdont képeztek.

— Hargita megyében négymillió köbméter fát döntött ki a viharos szél, s ebből csak 1,6 milliót jelentettek a minisztériumnak és az Országos Erdőügynökségnek, a többit elhallgatták. És amikor megjelentek a hegyen túli cégek, melyek szinte ingyen vitték a fát, a magyar cégeknek azt mondták, az vihet fát, aki fizet. Akkor itt nagyfokú elégedetlenség támadt a magyar vállalkozók és a becsületes helyi erdészek körében. A parlamentben megalakult vizsgálóbizottság és a kormány szakemberei kiderítették, hogy Hargita megyében 2,4 millió köbméternyi faanyagot elhallgattak. Tessék ezt beszorozni egy köbméter akkori árával — el lehet képzelni, mekkora hasznot hajtott ez azoknak a hegyen túli vállalkozóknak, akik szinte ingyen jutottak akkor hozzá, de árán adtak túl rajta. Megvannak a nevek is, akik felelősek e rablásért. A kárfelmérés után megtörtént az ügyészségi dossziék összeállítása. Pont akkor jelentette be az akkori megyeitanács-elnök és a prefektus, hogy Hargita megyében nincs korrupció, amikor én a Hargita Népében kezdtem közölni az ellenkezőjét bizonyító aktákat. Ezek a személyek azonban politikai védettséget élveztek, és miután a Szociáldemokrata Párt hatalomra került 2000-ben, ezeket az ügyeket ,,megoldották" úgy, hogy nyomást gyakoroltak az ügyészségre, bíróságokra, és a kártevőket végül nem vonták felelősségre.

Törvénytelen árverések

— A 2,4 millió köbmétert számszerűen be lehetett bizonyítani. Még nagyobb kárt okoztak a nehezebben megfogható törvénytelen árverések. Megjelentek szintén a hegyen túli vállalkozók, és mellettük az arabok, akik papíron kevés fát vittek ki, valójában azonban egész erdőségeket termeltek ki. Ráadásul joguk sem lett volna ahhoz, hogy részt vegyenek az árveréseken, mert tartoztak az államnak, ők mégis részt vettek, és megnyerték azokat. Felelősségre kellett volna vonni őket, de ez nem történt meg. Az egyik ilyen vállalkozó — nevet nem mondok, többször megfenyegetett engem név szerint, a Brăilai Nagyszigeten gazdálkodik — az arabokkal együtt a legnagyobb haszonélvezője volt az árveréseknek a megyében. Hasonló dolgok történtek Háromszéken is, bár az itteni vizsgálódásaim nem annyira mélyrehatóak, de a két megyében négymillió köbméter fa elhallgatását tartom bizonyítottnak. A képviselőház honlapján a parlamenti kivizsgáló bizottság jegyzőkönyve elolvasható, látható abból, hogy még Romicã Tomescu miniszter is elismerte a négymillió köbméter fának a be nem jelentését. Ott található az én két beszédem is a törvénysértések tárgyában. Tény, hogy ezeket az embereket legmagasabb szinten megvédték, s ez oda vezetett, hogy a fiatal erdésznemzedék is ugyanezt teszi, tovább folyt a törvénytelen kitermelés, és akadályokat gördítettek a visszaszolgáltatás útjába.

Két év késés

Garda Dezső szerint a törvénytelen kitermelés — magyarán: láncfűrésszel, traktorral felszerelt, jól szervezett tolvajok feketevágásai, az eddig soha nem tapasztalt mértékű fa-, sőt, erdőlopás, mely ’90 után elharapózott, és nem egy helyt a hatóság embereinek cinkosságával folyt — és az erdővisszaadásért kezdődő harc összefüggése magától értetődő:

— Hargita megye erdészei, másokkal együtt, 1997 őszén, amikor a szenátus a 169-es törvényt tárgyalta, miután azt már a képviselőház elfogadta, lejöttek Bukarestbe, és tüntettek a törvény életbeléptetése ellen. Így történt meg, hogy kitalálták: ez a törvény csak az igénylések benyújtására teremt lehetőséget, a tulajdonképpeni visszaadást majd később szabályozzák. Még két esztendőt kellett várni, míg aztán 2000. január 12-én az 1-es törvényt elfogadták, és az államelnök aláírta. De ezek a továbbiakban is mindent elkövettek, hogy a visszaadást hátráltassák. Szakszervezetük azt kívánta bizonyítani, ha a jogos tulajdonos visszakapja erdejét, azt ki fogja irtani. És az állami erdészet tevékenysége 1997-től arra összpontosult, hogy minél több erdőt irtson ki, de úgy, hogy azt lehessen ráfogni azokra, akik igénylésüket letették a visszaszolgáltatás érdekében.

— Számomra a legfájdalmasabb az volt, hogy akik ellen kivizsgálás indult akkor a megyében, azzal vádoltak engem, hogy magyar ember támad magyar embert. Arról viszont hallgattak, hogy én egynéhány olyan emberrel kerültem szembe, akik akadályozták azt, hogy a magyar közösségek visszakapják jussukat, hogy a székelyek visszakapják azt az erdőt, amit szüleiktől, nagyszüleiktől államosítottak el.

Az erdészeti monopólium és megtörése

— 2000-ben politikai váltás következett be, a szocdem párt gáncsolta az erdők visszaadását — mondja a témáról Garda Dezső —, később azonban az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások is közrejátszottak abban, hogy engedett, de csak amennyit muszáj volt. Így született meg például a 2001/102-es sürgősségi kormányrendelet, mely nyomán 2001 nyarán és őszén beindult az erdők tényleges visszaszolgáltatása. De Hargita megyében csak azoknak akarták kiadni jussukat, akik az állami erdészettel kötnek szerződést. A megyében már 2000-ben létrehoztuk a Csíki Közbirtokossági Uniót és a Libán Uniót, mely Udvarhely és Gyergyó vidékét foglalta magában, ezek tagjai magánerdészeteket állítottak fel, a többiek az államnál maradtak. Ehhez hozzájárult az is, hogy a szocdemek hatalomra kerülésekor azt a három erdészt, akik az erdőket visszaadták — Fodor Györgyről, Sanduly Tamásról és Mező Józsefről van szó —, állásaikból kitették. Sanduly és Mező végül kegyelmet kapott, de Fodor nem. Ő volt az, aki Zetelakán vállalta a magánerdészet alapítását, Csíkban pedig Rafain Zoltán és Tőke István voltak azok, akik e harcot vállalták a közbirtokossági unió, illetve a magánerdészet szintjén. Nehéz küzdelem volt. 2002 januárjától április 23-ig hat társammal állandóan ostromoltuk Ilie Sârbu mezőgazdasági minisztert, hetente háromszor is jártunk irodáján, míg végül sikerült kiharcolni a magánerdészetek engedélyezését miniszteri határozattal, és azzal együtt, hogy azok is birtokba helyeztessenek, akik a magánerdészetet választják.