A kötetet maga a főszerkesztő, Karátson Dávid budapesti geográfus, vulkanológus ismertette, köszöntőt mondott Demeter László, a kötetet megjelentető baróti Tortoma Könyvkiadó vezetője, és a két régész társszerző közül jelen volt Sztáncsuj Sándor és Puskás József. Karátson Dávid az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora régi és avatott kutatója a Csomád–Büdös-hegycsoport vulkánosságának, az ikerkráterek – a Szent Anna-tó, illetve a Mohos –  fejlődéstörténetének. Vele együtt egy hatfős szerkesztői csapat dolgozott e remek, mintegy félszáz szerző által megírt könyv összeállításán, mely előbb angol nyelven jelent meg, idén pedig a Tortoma jóvoltából a magyar nyelvű változatot is kézbe vehették az olvasók (a könyvet részletesen ismertettük lapunk május 18-i számában – szerk. megj.). Az angol és magyar változat mellett várható a román nyelvű megjelenés is, sőt, egy brassói szász kiadó érdeklődése okán a német is.

E könyv valóban mérföldkőnek nevezhető – rögzítette Karátson Dávid, s szólt arról is, miként vált a vulkánok kutatójává, noha gyermekként zeneszerzői ambíciói is voltak. Édesapjával – a Kossuth-díjas Karátson Gábor festőművésszel (1935–2015) – sokat kirándultak együtt, s a túrázások során a „szakmai oknyomozás” mindig a háttérben volt (családja egyébként apai ágon nagyon régi székely család, Székelykeresztúr mellől származnak). 1990 után kinyílt számára a világ, több aktív vulkánon is dolgozott – Jávában, Japánban, Chilében –, ugyanis vulkanológiát csak „testközelből” lehet művelni, már nem működő tűzhányók esetében is – mint amilyen a Csomád is – fontos az analógia, az aktív vulkánokon szerzett tapasztalat. Ezt követően részletesen szólt a „mi vulkánunkról”, azaz a Csomádról, melynek krátertavát, a Szent Anna-tavat a Kárpát-medencében mindenki ismeri. E tó 27 000 esztendős, és születésétől napjainkig volt már kiszáradva is, noha ezt semmilyen antropogén tényező nem befolyásolta, hangzott el.

A könyv születéséről Karátson Dávid megjegyezte, 2015 tájékán többen is a megújult ismeretek kötetbe foglalására buzdították, kiemelte Jánosi Csaba csíkszeredai geológus szerepét. De elismeréssel szólt a néhai elődök munkájáról, megemlítve Bányai Jánost és Kristó Andrást is, utóbbit tanítómesterének tartja, míg Szakács Sándort a ma élő Csomád-kutatók atyjaként említette. A kötetben nemcsak az egykori vulkánról írnak, hanem a vulkán és ember kapcsolatát is tárgyalják, hiszen 30 000 évvel ezelőtt a térségünkben élő emberek még láthatták kitörni a Csomádot, menekülhettek is onnan, e kérdéskörről Sztáncsuj Sándor is szólt a könyvbemutatón. A vulkán utolsó, rendkívül heves, robbanásos működése az elmúlt 60 000–28 000 év közötti időszakra tehető, majd a kitörések véget értek, és a Csomád elszunnyadt, s miként Karátson Dávid fogalmazott, nagyobb az esélye, hogy itt az előadóteremben egy tégla a fejünkbe essék, mint hogy újra kitörjön.