Ugyanakkor beszédéből kitűnt, lassan már maga sem hiszi azt, amit a Nyugat mondogat neki, hanem kezdte megérteni és felfogni, hogy a nyugati diplomácia és az ukrán diplomácia között a legnagyobb különbség, hogy az ukránoknak ami a szívükön, az a szájukon is, kertelés nélkül kimondják, amit gondolnak, akarnak (talán ezért tűnik olyan elképesztőnek sokszor, amit állítanak), a Nyugat mézesmázos üzenetei viszont meglehetősen kétértelműek, s minden ígéretben el van helyezve valamiféle súlyos kondicionalitás. Zelenszkij talán most először Moldovában értette meg, hogy az ukránok és a Nyugat elbeszéltek egymás mellett, pontosabban az ukránok a Nyugat narratívjából csak azt a részt hallották, amely őket élteti, s a nyugati sajtóban megjelent újságírói véleményeket politikai ígéreteknek, azaz készpénznek vették, holott a nyugati társadalmak politikai szerkezete folytán ez egy sokkal komplexebb és nehézkesebb folyamat.

Maia Sandu moldáv és Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök. Fotó: Facebook / Vologyimir Zelenszkij

Igen, a Nyugat valóban folyamatosan azt mondja, hogy Ukrajnának a NATO-­ban és az Európai Unióban a helye, de utána mindig jön a kisbetűs rész: ha megnyerték a háborút, ha teljesítették a csatlakozás kritériumait. Azt hiszem, az ukrán politikai vezetés egész egyszerűen szelektíven hallja mindezt. Azt, hogy Európához tartoznak, hallják, azt azonban, hogy ehhez hatalmas erőfeszítéseket kérnek tőlük, már nem igazán. Sőt, talán még azt sem hiszik el, hogy valóban meg kellene nyerniük a háborút, hiszen ők folyamatosan arról beszélnek, hogy Ukrajna de facto a NATO tagja, és két éven belül már uniós tagok lesznek, a csatlakozási tárgyalásokat pedig már idén decemberben szeretnék elkezdeni. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, az ukrán vezetés azt hitte, hogy az ukrán katonák vérével meg tudják fizetni a csatlakozás árát, és más követelményeket velük szemben a hatalmas véráldozatra való tekintettel nem fognak támasztani.

Ennek azonban semmi köze nincs a valósághoz. Katonai szakértők elmondják minden egyes nap, miért nem lehetséges a NATO-hoz való csatlakozás, a NATO-főtitkár is elmondta nem egyszer, többször, hogy ehhez meg kell nyerni a háborút. Az egyik legnagyobb Zelenszkij-rajongó, Annalena Baerbock német külügyminiszter is bejelentette, tőle szokatlan realizmussal, hogy Ukrajnának nem lehetséges addig a NATO-hoz csatlakoznia, amíg a háború tart. A jellemző kettős beszédet azonban folytatta azzal, hogy de addig is a NATO a nyitott ajtók politikáját folytatja. Ez nagyszerű, csak hát, ugye, hiába áll nyitva az ajtó, ha mégse lehet belépni rajta.

Macron elnöknek a pozsonyi beszéde szintén a kettős beszéd mintapéldája. Azt mondta, amennyiben az ellentámadás nem jár sikerrel, át kell értékelni Ukrajna támogatását, és fel kell készülni egy hosszú háborúra. De ugyanebben a beszédben azt is mondta, hogy Ukrajnát továbbra is támogatni kell. Akkor melyik részét vegyük komolyan? Azt, hogy át kell értékelni a támogatást, vagy hogy továbbra is korlátlanul támogatni kell?

Vagy ott a román elnök, Klaus Iohannis is, aki nem igazán az önálló gondolatairól híres, nos, ő is óvatosságra intette Moldovát éppúgy, mint Ukrajnát, jelezve a két ország vezetőinek, hogy ne legyenek illúzióik egy azonnali csatlakozással kapcsolatosan. De őt sem akadályozta ez abban, hogy bilaterális találkozó keretében aláírjon egy NATO-csatlakozást támogató nyilatkozatot Zelenszkijjel. Mert ígérni lehet, bármit.

Talán ez az, ami tudatosult Zelenszkijben, amikor azt mondta, hogy „a NATO-hoz való csatlakozási reményeink egyre távolabbiaknak tűnnek”. Van egy nagy adag kétségbeesés abban, ahogy az ukrán vezetés – továbbra is a halál árnyékában – egyre meredekebb és hajmeresztőbb ötletekkel és követelésekkel áll elő. Zelenszkij Moldovában borzalmas angolsággal felolvasott egy olyan szöveget is, miszerint minden európai országot, mely Oroszország szomszédja, és nem akarja hogy Oroszország lerohanja, azokat teljes jogú tagként be kell venni mind a NATO-ba, mind az Európai Unióba. „Két alternatíva van: nyílt háború vagy egy lassan terjeszkedő Oroszország. Látjuk, mi történik Belaruszban, látjuk, mi történt Grúziában. Látjuk, hogy ezek az országok hogyan vonszolják bele a törvénytelenségekbe. De mégis mit látnak ők? Ha még Ukrajna sem, amely az elkötelezettségét a szabadság és az Egyesült Európa értékei iránt vérrel bizonyítja, még így sem kapott egy pozitív választ az uniós és NATO csatlakozásra, a többiek reménysége teljesen csalókává válik”. Egyáltalán az a tény, hogy mindezeket az úgynevezett Európai Politikai Közösség fórumán mondta – melyet lényegében azért találtak ki az európai vezetők, hogy valamivel elfedjék azt, hogy Ukrajna nem lehet az unió tagja –, szóval ez a tény sajnos nem túl biztató ezen – Zelenszkij elnök által nagyvonalúan uniós és NATO-tagjelöltté tett – országok számára.

S míg a régi Nyugat szíve szerint tompítaná az ukrán és moldovai elvárásokat, ezek az országok egyre idegesebb nyilatkozatokat tesznek, melyekről már nem tudjuk, hogy a nagyotmondás kényszere szüli ezeket vagy pedig tényleg szeretnék, ha az ukrán fékezett habzású konfliktus kiterjedne Moldova területére is? Igen meghökkentő e tekintetben Zelenszkij azon nyilatkozata, miszerint Ukrajna győzelme után megoldják Transznisztria helyzetét is – egyértelműen utal arra, hogy Ukrajna kész az oroszokat úgymond „kitenni” Transznisztriából.

Maia Sandu moldovai elnök sem fukarkodott a nagy szavakkal. Azt mondta, ők arra készülnek, hogy Moldova Köztársaság 2030-ra az unió tagjává váljon, valamint azt is Zelenszkij elnök tudtára adta, hogy országa területét az ukránok nyugodtan használhatják katonai műveletek végrehajtására. Pontosította is, mire gondolt: „Mivel Oroszország soha nem vett komolyan minket, hanem egyfajta volt szovjet köztársaságként kezelt bennünket, ha szükséges, akkor a mi területünkre érkezhetnek ukrán katonák és fegyverraktárak létesítése is lehetséges. Ez egy szövetségesi gesztus” – mondta a moldovai elnök.

A szürreális nyilatkozatokat gazdagította az az egyezmény is, amit Ukrajna és Moldova írtak alá, és amelynek értelmében az ukránok segítenek Moldovának bővíteni az ország vasúthálózatát. Az új vasútvonal lényegében átszelné Moldovát az ukrán határtól a román határig, és nem mellesleg 2024-ig be is kellene fejezni azt…

A fentiekből világosan kiderül, hogy a Nyugat és Ukrajna, valamint Moldova folyamatosan elbeszélnek egymás mellett. Míg Ukrajna és Moldova készpénznek veszik a csatlakozást, amit Ukrajna az elnök szerint vérrel váltott meg, Moldova pedig a háborús erőfeszítésekben való feltétlen partnerségében látja a csatlakozás kulcsát, tehát mindketten igyekeztek megragadni a számukra adódott történelmi pillanatot, hogy abból a legtöbbet hozzák ki, nos, ezzel szemben a Nyugat álláspontja az: meglátjuk, mi lesz az ellentámadás után és majd ha Ukrajna megnyerte a háborút. Ezt a rideg, kemény és kegyetlen üzenetet öltöztetik olyan szép szóvirágokba, hogy a címzettek egyszerűen nem értik a lényeget.

Benkő Erika

(A szerző politológus, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője)