Idén tízéves a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés (EPK). Az EPK-t kezdeményező hivatalos polgári bizottságát vezető két SZNT-s tisztségviselő, Izsák Balázs elnök és e cikk szerzője, külügyi megbízott 2021. december 20-án jelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt kétévesre nyúlt aláírásgyűjtés során szerzett támogató nyilatkozatok ellenőrzése lezárult. Uniós szinten 1 418 659 aláírás gyűlt össze, melyek közül az érvényes aláírások száma 1 269 352. Az EPK-t a kezdeményezők még nem nyújtották be az Európai Bizottságnak, de nincs jogvesztő határidő érvényben, ami e benyújtást fix határidőhöz kötné. E nyitottság ténye és a kerek évforduló lehetőséget ad az EPK-val kapcsolatos néhány fontos megállapítás megfogalmazására.
 

A regionalizmus hullámai

Az önrendelkezés nevében nagyobb önkormányzatiságot, autonómiát vagy épp politikai függetlenséget követelő regionális mozgalmak több szakaszban jelentek meg Európában. Az etnoregionális mobilizáció volt az egyik fő mozgatórugója a többnemzetiségű államok felbomlásának (pl. a Szovjetunió vagy Jugoszlávia); más esetben föderalizációnak (lásd a flamand mozgalom esetét Belgiumban); megint máshol aszimmetrikus re­gionalizmus létrejöttének (erre példa Olaszország öt különleges státusszal rendelkező régiója). A hidegháborús bipolaritás okozta politikai tágulás évtizedekre eltérő pályára terelte az Európa keleti és nyugati felén élő nemzeti közösségeket, létrehozva egyfajta „többsebességes” regionalizmust. Míg az egykori vasfüggöny mögötti közösségek saját elismertetésükért vagy valamilyen autonómiamegállapodásban testet öltő szélesebb önkormányzatiságért küzdöttek, addig más – főleg nyugat-európai (így pl. katalán, flamand, skót) – mozgalmak idővel a függetlenségi törekvések felé fordultak.

Az, hogy az Európai Unión belül megnyílik-e a lehetősége a regionalizmus új hullámának, nem utolsósorban azon múlik, hogy az EU nemzeti régiói képesek-e közös célok megfogalmazására, és ezeknek az egységes képviseletére. Éppen ez az a cselekvő szolidaritás, melyet a nemzeti régiók védelmében indított EPK a zászlajára tűzött.

E kezdeményezés szerint az unió kohéziós politikájának kiemelt figyelemmel kellene kezelnie azokat a régiókat, melyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól (ilyen például Flandria, Katalónia vagy Székelyföld). Röviden e térségeket nevezzük nemzeti régióknak. E régióknak megfelelő támogatásban kellene részesülniük az EU-tól annak érdekében, hogy sajátos kultúrájukat, nyelvüket, identitásukat meg tudják őrizni a saját szülőföldjükön. A kezdeményezés felhívja az Európai Bizottság figyelmét, hogy ültesse gyakorlatba az alapító szerződésekből fakadó azon kötelezettségét, hogy tevőlegesen hozzájáruljon az EU kulturális és nyelvi sokszínűségének megőrzéséhez. A polgári kezdeményezés szervezői így kívánják elérni a régiók egyenlőségét és a regionális kultúrák fenntarthatóságát.
 

Közös érdekek

E kezdeményezés alapgondolata Székelyföldről származik, és arra a sajnálatos és jogellenes gyakorlatra reagál, melynek keretében Románia ma az Európai Unió tagjaként is gazdaságilag hátrányos megkülönböztetésben részesíti a székely közösséget. A román többségű térségekhez viszonyítva a központi kormányok csak aránytalanul alacsony mértékben juttatnak EU-s fejlesztési forrásokat azon térségek számára, melyeket túlnyomó többségben a székely közösség tagjai népesítenek be. Ennek következtében a gazdasági-fejlettségi olló folyamatosan egyre tágabbra nyílik a székely és román többségű területek közt Románia 2007-es EU-hoz való csatlakozása óta. Ezt a gyakorlatot, jóllehet ellentétes az uniós joggal, más országok is követik, így például Szlovákia.

A fentiekből következik, hogy a szervezőknek az a legelemibb elvárásuk a sikeres aláírásgyűjtés nyomán megalkotandó jogszabállyal szemben, hogy az uniós jogon belül hatékony jogi akadály jöjjön létre, amely megelőzi azt, hogy az EU fejlesztési forrásait a nemzeti régiók gazdasági diszkriminációjára lehessen felhasználni.

A jogi elismerés kérdése hasonlóképpen fontos elemét képezi a kezdeményezés céljainak. A cél, hogy a nemzeti régiók jogalanyaivá váljanak a közösségi jognak. Ez esetben a nemzeti régiók számára megnyílik egy sor új és legitim eszköz arra, hogy saját törekvéseiket közvetlenül becsatornázzák az uniós döntéshozatali rendszerbe. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, a nemzeti régióknak előbb elismerésre van szükségük, annál is inkább, mert számos ilyen régió átnyúlik belső közigazgatási határokon vagy akár államhatárokon.

Székelyföld például három közigazgatási egység közt van felosztva (Maros, Hargita és Kovászna megye), de ott van példának a Països Catalans, Euskal Herria, Szilézia vagy épp Tirol. Mind a négy határon átnyúló nemzeti régiónak minősül. Az elsőbe beleértendőek a dél-franciaországi katalán részek, Katalóniával, Valenciával és a Baleári-szigetekkel együtt. A másodikba beletartoznak a dél-franciaországi baszk területek (Iparralde), illetve a spanyolországi részek (összefoglalóan: Hegoalde). A történelmi Szilézia ma többnyire Lengyelországban található, kisebb mértékben Németországba és Csehországba nyúlik át. Végül ott van a történelmi Tirol, mely a Brenner-hágó ausztriai és olaszországi oldalain terül el. A kezdeményezésünk sikere ezen nemzeti régiók létezését foglalhatná törvénybe az uniós jogon belül.
 

Többes hatás

A fentieken túlmenően a szervezők szándékai szerint a kezdeményezés egy sor, más kihívásra is reflektálna. Példának okáért számtalan kihalófélben lévő nyelv létezik, mint például az ír, a breton vagy a számi. Az Európai Unió jogalkotóinak kötelessége támogatni e nyelveket beszélő közösségeket a nyelvük megőrzéséért folyatott küzdelemben, hiszen az uniónak az alapító szerződések értelmében tevőleges kötelessége megőrizni az EU kulturális és nyelvi sokszínűségét.

Diszkriminációmentesség, egyenlőség, elismerés és az identitás megőrzése. Ezek a közös céljai a nemzeti régióknak. Az EPK-val életre hívott hálózatok, aktív kapcsolatok jelentőségükben messze túlmutatnak magán az aláírásgyűjtésen. Függetlenül a kontinens keleti, illetve nyugati felén élő nemzeti közösségek törekvéseinek sokszor széttartó jellegétől, a közös nevező, ami megalapozza a közös cselekvést az az egyszerű tény, hogy valamennyi nemzeti régió lakossága óvja saját nyelvét és kultúráját és meg akarja őrizni sajátos identitását a szülőföldjén. Ebből kifolyólag e térségek össze tudnak fogni, hogy felerősítsék egymás hangját a nemzetközi közösségen belül. A nemzeti régiók közösen jelentős erőt képviselnek az EU-n belül. Ez az erő válhatna láthatóvá az európai regionalizmus új hullámával.
 

Utóélet

A kezdeményezés aláírásainak hitelesítése óta eltelt bő másfél évben sok tényező alapjaiban változott meg azáltal, hogy 2022. február 24-én Oroszország a kelet-ukrajnai orosz közösséggel szembeni népirtás megalapozatlan vádjára építve lerohanta Ukrajnát. E casus belli nagyban „segít” a hagyományos nemzeti közösségek védelmének amúgy is mélyen átpolitizált világát még tovább polarizálni. Míg egyik oldal hivatkozási alapként utalhat majd az orosz–ukrán konfliktusra, ami a kisebbségekkel szembeni bánásmód fokozott biztonságpolitikai keretezését teszi indokolttá, lesznek, akik a kilencvenes éveket hívják majd emlékezetükbe. Azt az időszakot, amikor a Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlása kovásznak bizonyult a nemzetközi közösség számára a jogfejlesztés területén. A kilencvenes évek első felében fogadtak el ugyanis olyan fontos dokumentumokat, mint az ENSZ Kisebbségjogi Nyilatkozata, vagy az Európa Tanács rendszerébe illeszkedő Kisebbségvédelmi Keretegyezmény és a Nyelvi Charta.

A nemzeti régiós EPK nyomán adott a lehetőség az Európai Bizottság számára, hogy jogalkotással számoljon fel egy olyan uniós joghézagot (a fejlesztéspolitikai forrásoknak a gazdasági diszkriminációra való felhasználási lehetőségeit), melyet az Oroszországhoz hasonló rosszhiszemű belső- vagy külső aktorok az EU kohéziójának az aláásására tudnak kiaknázni. Egy uniós jogi aktus, melyben az Európai Bizottság a hagyományos nemzeti közösségek identitásának és jogos fejlődési igényeinek védelmében fellépve javasolna kötelező érvényű szabályokat az unió egésze számára, kétségkívül reményteli momentuma volna annak az átalakulóban lévő világrendnek, melyben az írásos nemzetközi normák követése egyre inkább relativizálódni látszik.

(A szerző politológus, az SZNT külügyi megbízottja)

Dr. Dabis Attila