A te kormányod milyen állapotban van? /X/

2023. június 19., hétfő, Szabadidő

Akadnak az autóban olyan részek, amelyek fokozottan ki vannak téve a kopásnak, illetve az elhasználódásnak, így nem meglepő, ha azokon a tárgyakon, amelyet folyamatosan használsz, bizony fog az idő vasfoga. 

Kiemelten igaz ez a kormányra, valamint a sebességváltóra, hiszen ezeket egy-egy rövidebb autóút alatt is vagy végig a kezedben tartod, vagy pár másodpercenként rámarkolsz. Nem csoda hát, ha gyorsan elhasználódnak. Már persze ha hagyod őket!

Mai írásunkban kiemelten fogunk foglalkozni a kormánnyal, valamint annak védelmével, így ha ezen a téren még vannak hiányosságaid, akkor mindenképpen olvasd el cikkünket.

Védd az újat, mentsd a régit!

Ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy még nem használódott el a kormánykereked, akkor most azonnal rendelj egy védőhuzatot neki a Royal Tuning kormányhuzatai közül, amelyek stílusos védelmet nyújtanak a kopással, szennyeződésekkel, karcolásokkal szemben.

Akkor sincs viszont baj, ha már túl késő a védelem, és az ép kormány már csak vágyálom marad a számodra. Persze ez közel sem jelenti azt, hogy fel kellene adni azt álmot, hogy szép kormánnyal tudj vezetni, hiszen a fentebb említett huzatok kopott, kidörzsölt és elöregedett kormányokra épp ugyanúgy tökéletesek.

Sőt, még a stílusról és az egyéniségedről sem kell lemondani, hiszen többféle színben, varrással kaphatóak a fent említett webáruházban!

Fő a biztonság!

Abban talán látatlanban is egyetért velünk mindenki, hogy a kormány biztonságos és gördülékeny használata alapvető feltétel az autós közlekedésben. Bármi olyan tényező, ami akadályt gördít ez elé, az az utasok biztonságát és egyben az életét is kockáztatja.

Éppen ezért nem szabad félvállról venni ezt a kérdést, hiszen mindenkit várnak haza! Így aztán, ha eddig halogattad a kormány kérdését, akkor arra biztatunk, hogy ne tégy így tovább, mert balesetveszélyes lehet.

Amikor legközelebb beülsz az autódba, szentelj külön figyelmet a kormányodnak: szúr, karcol? Beakad az ujjad? Dörzsöli, súrolja, böki a kezedet? Jó, ha tudod, hogy egyiknek sem kell így lennie, így ha szeretnéd megszüntetni, vagy épp elkerülni ezt az áldatlan állapotot, akkor mindenféleképpen látogass el a Royal Tuning weboldalára, és válaszd ki a számodra tetszetős, komfortos kormányhuzatot.

Látványnak sem lesz utolsó!

A funkcionalitásból eredő biztonságon túl az esztétikum mellett sem mehetünk el szó nélkül, így ha vetsz egy pillantást a kormányodra, és nem tetszik a látvány, akkor gondolj bele, mit érez az, aki beül melléd.

Az autód rólad árulkodik, gyakorlatilag második otthonként funkcionál, így érdemes igényesen tartani: legyen tiszta, ne legyen szakadt, hiszen az autód rólad árulkodik! Gondoskodj róla nap mint nap úgy, hogy ha bárki beszáll melléd, egy pillanat erejéig se kelljen szégyenkezned az autód állapota miatt, kezdd a kormánynál, még ma! (X)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 687
szavazógép
2023-06-19: Sport - :

Hat játékossal hosszabbítottak szerződést (Labdarúgás)

A június 30-ig Ausztriában edzőtáborozó sepsiszentgyörgyi csapat a napokban bejelentette, hogy szerződést hosszabbított hat játékosával, így Adnan Aganović, Mario Rondón, Varga Roland, Mihai Bălașa, Branislav Niňaj és Cosmin Matei a kétszeres Román Kupa-győztes együttest erősíti a jövőben is. A háromszéki klub azt is közölte, a keret új kapussal egészült ki, ugyanis Dinu Moldovan két évre elkötelezte magát. Az erőnléti edzői feladatokat a 29 éves cseh Denis Kavan látja el, aki korábban dolgozott már Romániában az FC Dinamo és a Medgyesi Gázmetán alakulatánál.
2023-06-19: Életmód - :

Szabadulj meg a szőrszálaktól a lézer energiájának segítségével! /X/

A szőrtelenítés kellemetlenségétől szabadulhatsz meg lézeres eljárás segítségével. A kíméletes módon végzett beavatkozásra több klinika nyújt lehetőséget, azonban mielőtt bárki belevágna a kezeléssorozatba, érdemes tájékozódni a lézer típusáról, minőségéről.