Így az 1855–1870 közötti időszakra utaló, az alapkőbe 1870-ben elrejtett, azóta megrozsdásodott fémhenger némiképp csalódást okozott tartalmával, a kámforrá vált szöveggel. Mindazoknak, akik e forrásból kívántak megtudni valami újat, valami különlegeset Sepsiszentgyörgy akkori lüktetéséről, az itt élők gondolatairól, életéről, más hagyaték után kell nézniük. Ám mi történne, terelgette tovább gondolatait, ha kiderülne, hogy csupán néhány egyszerű, emberi szó volt e hengerben? Semmi, hiszen a tiszta emberi hang maradandóbb bármiféle hangzatos szónál... A rozsdás időkapszula után keletkezett tehát egy aprócska hiányérzet, mely, morfondírozott tovább, oda vezetett, hogy e múltbéli fehér foltot színezendő, a maiak is üzentek a jövendőbélieknek. A felújítás alatt álló Székely Mikó Kollégium épületében időkapszulát helyeztek el újra, ezúttal alaposan és időt állóan ellátva dokumentációval: iskoláról, pedagógusokról, korról, anyanyelvi, azaz magyar nyelvű oktatásról.

Helyesen cselekedtek, gondolta. Ám mivel a közösségi célokat a közösséget alkotó egyének céljai határozzák meg, vajon milyen lenne, tűnődött tovább, ha maguk az iskolát elhagyók is üzennének, akár egyénenként is? Mihez kezdenének az utánuk érkezők, évekkel, évtizedekkel, évszázadokkal később e kuszálódó hagyatékkal? Szavakkal, mondatokkal, képekkel, vágyakkal, illúziókkal?...

Észbe kapott, hiszen ő maga is harmincöt esztendővel ezelőtt ballagott el a patinás iskolából – kerekebb évforduló, az idő kíméletlen múlására figyelmeztető –, melyet akkoriban hivatalosan csak egyes számú matematika-fizika líceumként emlegettek, bár szűkebb körben mindenki Mikónak nevezte akkor is. 1988-ban, a besúgós diktatúrában mikós szellemről csak suttogva, halkan lehetett beszélni, ám az közösségükben mégis érzékelhető volt. Akkoriban, matematika-tanárnőjük biztatására írtak is mindannyian valamiféle jövővel kapcsolatos gondolatokat, tíz év múltán sajátját ő maga is viszontlátta, s noha vállalható volt, feledhető is. Ugyan mit írhatna ma, harmincöt év múltán, tette fel önmagának a kérdést? Ha az iskolához, társaihoz kapcsolódó emlékeiből kellene válogatnia, azaz üzennie?

Megtanulta, hogy szólni csak tiszta, emberi hangon érdemes. Szép emlékű magyartanára figyelmeztette is egyszer, legyen óvatos, fogalmazásában hajlamos a dagályosságra, és az bizony ártalmas, kerülje. Azóta is próbálja megfogadni tanácsát, éppen ezért olyan történést emelne ki, amely többük számára emlékezetes. Közös, közösségi emlék. Másrészt, úgy vélte, bármiféle üzenet akkor hiteles, ha választ keres a kényelmetlen, nehezen megválaszolható kérdésre: hogyan éljünk?...

Emlékezetes számára az az időszak – tizedikesek, tizenegyedikesek lehettek –, amikor szinte az egész osztály végigolvasott egy fontos könyvet. Nem tanultak róla, csak észrevették. A Száll a kakukk fészkére című könyv, Ken Kesey amerikai író regénye kézről kézre járt, s legtöbbjüket mélyen megérintette McMurphy története, szabadság iránti örök, elpusztíthatatlan igénye. És valamivel később újra megrázta őket a regény alapján Miloš Forman által rendezett film, a fiatal Jack Nicholson sziporkázó alakításával. Némelyek mániákusan szerettek volna hasonlítani McMurphyhez, ez viszont kimerült abban, hogy az övéhez hasonló fekete sapkát viseltek. A filmet videokazettáról közösen nézték, megrázó élmény volt, iskolán kívüli, mégis közös, mégis közösségi. Nem olyan rég, véletlenül ismét belepillanthatott a záró képsorokba, és újra mikós diáknak látta magát, magukat... Aztán, ha üzennie kellene, talán szólna arról is, hogy tizenegyedikben egyszer megnyerték az iskolai focibajnokságot, mindenki nekik szurkolt, hangorkánként zúgott az iskolaudvarban, tizenegy, tizenegy, őket karolták fel, mert a nagyobbakkal, tizenkettedikesekkel csatáztak. És utána – vagy talán egy másik mérkőzés után? – betértek a Sugás vendéglő kertjébe, ugyanis akkoriban már meg-megittak egy-egy üveg szigorúan tiltott sört. S mivel az akkori választék csupán barna vagy zöld üvegbe palackozottra korlátozódott, a pincérnő megértő mosollyal csupán annyit kérdezett: fiúk, kakaósat vagy mentolosat?...

Hát igen, ha kérdeznék, ennyit üzenne. Olvassák el, majd nézzék meg együtt a Száll a kakukk fészkére remekműből készített nagyszerű filmet, nyerjenek bajnokságot, és utána akár kérjenek egy-egy üveg sört is. Kakaósat vagy mentolosat.

Borítókép: Időkapszulát helyeznek el a Székely Mikó Kollégium épülete alá. Fotó: Facebook / Sepsiszentgyörgy önkormányzata / Kristó-Gothárd Hunor