Kelemen Hunor szerint „a zsákmányszerzés, a mohóság” az egyik „egyértelmű” oka annak, hogy az RMDSZ nem kaphatott helyet az új kormányban. A liberálisok és a szociáldemokraták megnövekedett étvágya mellett a szövetségi elnök említett egy másik, szintén közismert okot is – nevezetesen, hogy a hazai politikusok zöme nem tartja be a szavát –, ami jelenségként még a mohóságnál is ártalmasabb. „Sok év után ismét bebizonyosodott – magyarázta Kelemen –, hogy a romániai politikai osztály jelentős része nem tudja azt üzenni a társadalomnak, hogy a mi ígéreteinket komolyan vehetitek, mert betartjuk az adott szavunkat. Inkább azt üzenik ezzel, hogy bármit ígérünk, majd meggondoljuk magunkat, és majd lesz valahogy. Ez a majd lesz valahogy igazából az egyik nagy krónikus betegsége a román belpolitikának” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hogy a bizalmatlanság, az adott szó értéktelensége mennyire mély gyökerű problémája a politikai osztálynak, igazolja a legutóbbi, három hétig tartó pedagógussztrájk is, melynek során számtalanszor elhangzott: a tanárok, tanítók, óvónők, a tanintézményekben dolgozó kisegítők az ígéretekben nem, legfeljebb a törvény betűjében hisznek.

Érdemes górcső alá venni Kelemen Hunor ama megállapítását is, miszerint bármilyen politikai ígéret következmények nélkül meggondolható, átértékelhető, mert „majd lesz valahogy”. Ez nem csupán „krónikus betegség”, miként a szövetségi elnök is állítja, hanem a felelőtlenség közéleti szintre emelése, kóros, ártalmas gondolkodásmód is egyben. És ez sem kizárólagosan a politikusokra jellemző, hanem a társadalom más rétegeiben is érzékelhető, hiszen évtizedek óta közismert, hogy kritikusabb helyzetekben gyakran hangzanak el efféle, a felelősségérzet legcsekélyebb jeléről sem tanúskodó megjegyzések: „csak egészség legyen” vagy „majd csak lesz valahogy”.

Nincs tehát új a nap alatt, gondolhatja a rutinos és némiképp megfáradt hírolvasó, ám eme felismerés mégsem jelentheti azt, hogy elfogadható lenne ez a tényállás. Noha szokványosnak tűnik, hogy a politikai és társadalmi életben ily jelentéktelenné vált az adott szó, ez elfogadhatatlan és tűrhetetlen. Tarthatatlan. Márpedig ezt nagy nyomatékkal, hangsúlyosan kell és érdemes ismételni, ahányszor csak szükséges. Még akkor is, ha értelmetlennek és unalmasnak tűnik már az efféle határozott kiállás. Ugyanis ha az ellenkezésről is lemond a romániai átlagpolgár, azt a látszatot kelti, belátta, hogy küzdelme a nyilvános hazugság ellen értelmetlen és reménytelen. Mert az a megállapítás, hogy az adott szónak nincs jelentősége, egyben azt is jelenti, hogy nyilvánosan lehet hazudni. Mindez nem azért fontos, mert Kelemen Hunor újólag rögzítette, hanem önmagunkért, jövőnkért, gyermekeinkért. A hazugság a közéletben elfogadhatatlan, nem lehet megbékélni azzal a gondolattal, hogy mindannyian arra kényszerülünk, hogy belesimuljunk egy hazugságra épülő társadalomba. És ez nem csupán egy politikus vagy egy adott párt problémája, ez életbe vágóan fontos mindazok számára, akik tervezhetőbb és emberibb jövőt szeretnének. Nem valahogy akarnak élni, hanem méltósággal. És itt, nem máshol.

Borítókép: Kelemen Hunor beszédet mond Nagybányán, a művésztelep alapítóinak emlékére állított szoborcsoport avatásán. Fotó: Facebook / Kelemen Hunor