Egy évtizeddel ezelőtt még csak remélni mertük, hogy újra lesz élvonalbeli jégkorongcsapata Háromszéknek, de arra végképp nem gondoltunk, hogy sportolóink kitartó munkával és remek eredményeikkel felteszik Kovászna megyét a romániai, illetve a nemzetközi műkorcsolyás térképre. Ebben a kézdivásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi gyerekek mellett nagy szerepe volt a horvát Petra Knežević Kolarevicnek is, aki évekkel ezelőtt volt férje oldalán érkezett hozzánk. Azóta sok víz lefolyt a Torja patakán és az Olton, mindkét városban rendszeres, kemény és céltudatos műhelymunka folyik. Nemrégiben a sportágról, a háromszéki kezdetekről, az idei sikeres szezonról beszélgettünk a rövidpályás gyorskorcsolyásból lett műkorcsolyaedzővel, akit találkozónkra segédje, Hosszú Izabella is elkísérte.
– Nagy a távolság Horvátország és Háromszék között. Miként vezetett az útja idáig?
– Hat-hét évvel ezelőtt a volt férjemmel érkeztem ide, ő kosárlabdaedző. Előbb Kézdivásárhelyre jöttem, ahol akkor még működött a régi, fedél nélküli műjégpálya, és felkértek, hogy vezessem a Korisulit, mivel akkor nem volt senki, aki megtanította volna a gyerekeket korcsolyázni. Aztán 2016-ban sajnos bezárták a pályát, mivel hozzáláttak a csarnok befejezéséhez. Meglepetésemre a gyerekek tovább akarták folytatni az oktatást, és úgy vágtunk bele a görkorcsolyázásba. Egy támogató segítségével sikerült görkorikat vásárolni, és műkorcsolya-tanulásra adtuk a fejünket. A szárazedzések mellett Csíkszeredára és Karcfalvára jártunk edzeni, hiszen ott volt jég, és ezáltal sikerült pótolni a kézdivásárhelyi műjégpálya hiányát. Miután megnyílt a Deme László Műjégpálya, folytattunk az edzéseket Kézdivásárhelyen, majd bekapcsolódtam a sepsiszentgyörgyi Aréna Programba, és itt is elkezdtem oktatni. Ez új kihívást jelentett számomra, hiszen két városban is edzenem kellett a gyerekeket, de a nehézség ellenére minden jól alakult.
– Hogyan érzi magát nálunk?
– Nagyon jól. Az elején kellett egy kis idő, hogy hozzászokjak az itteni élethez, hiszen számomra nagy változás volt az, hogy ideköltöztem. A magyar nyelv egy picit nehéz, a románnal már jobban boldogulok, hiszen hasonlít az olaszhoz vagy éppen a spanyolhoz. A műkorcsolyában inkább mutatni kell a dolgokat, nem elmondani, így könnyebb nekem a gyerekekkel, de az Aréna Programnak köszönhetően sokat tanultam, és most már jómagam is boldogulok magyarul. A gyerekek különösen örvendenek annak, hogy angolul kommunikálok velük, és ha kell, akkor a két nyelvet kombinálva értekezünk.
– Miként került kapcsolatba a műkorcsolyával?
– Még hároméves koromban. Akkoriban nagyon mozgékony kislány voltam, és édesanyám kolléganője javasolta, hogy próbáljuk ki ezt a sportot, hátha le tudom vezetni a fölösleges energiámat. A műkorcsolya nagyon nehéz sport, ha profi szinten akarod űzni, akkor naponta kétszer is kell eddzél jégen, amihez további két-három óra egyéb felkészülés is szükséges. Emellett csak a sulira jutott még idő, s egy olyan hiperaktív lánynak, mint én, nagyon jó volt ez. Az én időmben a műkorcsolya nagy népszerűségnek örvendett, így Zágrábban nekünk több lehetőségünk volt, mint a mostani gyerekeknek. Akkoriban könnyebb volt sportolni, most minden a szülők anyagi lehetőségétől függ.
– Milyennek látja a romániai műkorcsolyasportot?
– Mint minden sportban, itt is sok a nehézség, a kihívás. Romániában több helyen van műjégpálya, de ezek nem működnek egész évben, így a sportolók kettő-négy hónapig nem tudnak edzeni jégen, annak függvényében, hogy az ország melyik részében élnek. Budapestnek például négy olyan műjégpályája is van, amely tizenkét hónapon át üzemel, és a sportolók folyamatosan tudnak gyakorolni. Ott minden ehhez a sporthoz van igazítva, így több lehetőség adódik számukra, ám a magyar kormány és a szakszövetség is komolyan támogatja őket. Ami még nagyon jó, hogy a kluboknak s a korcsolyázóknak nem kell bért fizeti a jéghasználatért, ott a szülőnek csak akkor kell a zsebébe nyúlnia, ha plusz órákat vesznek a gyerekeiknek. Itthon 300–700 lej közötti összegbe kerül egy óra jéghasználat, s naponta legalább kétszer kell edzeni, és hol vannak még a többi költségek... A versenyszerű műkorcsolya nagyon drága, a rekreációs (hobbi) műkorcsolya viszont már nagyobb rétegnek elérhető, hiszen ezt a gyerekek és a szüleik is megengedhetik maguknak. A romániai sportolók nagy többsége csak rövid ideig, 10–11 éves korukig edzenek itthon, és utána már külföldön folytatják, vagy esetleg egyáltalán nem is korcsolyáznak, edzenek Romániában.
– Sportolóként és edzőként mi volt a legjobb eredménye műkorcsolyában?
– Azt hiszem, hogy 11–12 éves koromig vettem részt műkorcsolyaversenyeken, mivel túl magas voltam, így átváltottam a rövidpályás gyorskorcsolyára, ami jobban feküdt a testalkatomhoz. Nyertem országos bajnokságot, a horvát válogatott tagja voltam, de sajnos műkorcsolyában nem tudtam letenni a névjegyemet. Fiatalkoromban nem volt rekreációs műkorcsolya és ennyi sok kategória, mint most. Edzőként az eddigi legjobb eredményemet idén értem el, miután Nagy-Rozsnyai Lotti második lett az Európa-kupában. De emellett a román bajnokságban és a kupasorozatban is szereztünk több érmet, a csapatversenyben harmadikok voltunk. Mi egy kis csapat vagyunk, és ez nagy eredmény számunkra!
– Elégedett a tanítványai, a csapat idei teljesítményével?
– Igen, határozottan. Ezt azért mondom, mert lehetőségeinkhez képest nagyon jól teljesítettünk, és ez arra késztet, hogy még jobbak legyünk. Majd meglátjuk, miként alakul ez, de egyértelműen elégedett vagyok azzal, amit elértünk! Jómagam is meglepődtem azon, amit véghez vittünk, és bizakodó vagyok. Edzőként a legjobbat akarom a gyerekeknek, de mindenhez idő kell és rengeteg munka.
– Melyik volt ön számára a szezon legfontosabb viadala, és melyik az az eredmény, amire mindenki büszke?
– Idén az ötfordulós európai kritérium-versenysorozat utolsó szlovéniai állomása mellett a Román Kupa volt számunkra a két legfontosabb megmérettetés. Ezeken több érmet is nyertünk, s ahogy korábban említettem, a kupában harmadik lett a klubunk, és ez fennállásunk óta első alkalommal fordul elő. Szlovéniában Lotti nem talált legyőzőre a kategóriájában (Chicks II), és a remek eredménynek köszönhetően a második helyen fejezte be a nemzetközi sorozatot. A kérdés az, hogy a jövőben meg tudjuk-e ismételni ezeket az eredményeket, de reméljük, hogy igen, és még többet szeretnénk elérni!
– Jelen pillanatban Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen tart edzéseket. Összesen hány gyerkőccel foglalkozik?
– Körülbelül száz gyerekkel foglalkozom rendszeresen, köztük vannak nagyon tehetséges és kevésbé tehetséges korcsolyázók. A tehetség azonban nem elég ahhoz, hogy jó műkorcsolyázó legyél. Sokat és keményen kell dolgozni, ebből pedig a szülőknek is ki kell venniük a részüket, hiszen a támogatásuk nélkül a gyerekek nem tudnak fejlődni. A lányok, akik idén letették a névjegyüket a romániai és a külföldi versenyeken, reggel hatkor már edzettek, délután ismét jégen voltak, mellette iskolába jártak, balettozni tanultak, vagy éppen fizikai felkészülésen vettek részt. Ezt csinálják hétfőtől szombatig, a műkorcsolya sok áldozattal jár mind a sportoló, mind a szülei részéről. Mindehhez még hozzáadódnak a versenyek és az utazás.
– Nyár van és vakáció... Most szünetelnek az edzések?
– Most is vannak edzések. A műkorcsolyában nem lehet megállni, folyamatosan kell készülni, és évente csak két hetet pihenünk. Most Szentgyörgyön és Kézdivásárhelyen szárazedzéseken vesznek részt sportolóink, majd augusztusban újrakezdődnek a jeges edzések a céhes városban, és egy hazai tábor is szerepel a nyári programunkban.
– Jövőbeli tervek, elképzelések?
– Az első és talán legfontosabb tervünk az augusztusi táborunk lesz, ami jó lehetőséget biztosíthat a gyerekek számára tanulásra, a továbbfejlődésre. Elképzeléseink között az is szerepel, hogy még ismertebbé tegyük Háromszéken a műkorcsolyát, mivel azt gondolom, sokan még mindig nem tudják, hogy létezik ez a sportág. Továbbá meg akarjuk ismételni a nemrég véget ért szezon eredményeit és miért ne, túl szeretnénk szárnyalni őket.
