Favágó és lovas nap Gelencén

2023. július 11., kedd, Közélet

Vasárnap első alkalommal szerveztek nagy népszerűségnek örvendő favágó és lovas napot a gelencei önkormányzat tulajdonában lévő Szénégető-pusztán, ahol a nap folyamán – a drónfelvételek tanúsága szerint – mintegy kétezer személy fordult meg. A rendezvény ötletgazdája és fő szervezője Fejér Imre alpolgármester volt.

  • Fotó: Kertész Attila
    Fotó: Kertész Attila

Az egész napos rendezvény 9 órakor a vendégek és versenyzők fogadásával kezdődött, akiket a szervezők reggelivel vártak, ugyanakkor a zsűri lemérte a versenybe benevezett lovakat. A versenybíró és moderátor a felsőboldogfalvi Péter Imre volt.

A lovas rönkhúzó verseny több kategóriában zajlott, egyes és kettős fogatokkal lehetett benevezni. E versenyszámon tizenheten vettek részt harminckét lóval. A versenyzőkre szigorú szabályok vonatkoztak, nem volt szabad a lovakat bántani, csúnyán beszélni velük. A verseny lényege az volt, hogy a lovak a rönköket minél távolabb húzzák el. A lovak egy, majd harminc méter után két rönköt húztak maguk után. Ezt követően díjugrató bemutatóra került sor a Gelencei Lovas Egyesület három lovasa, Fejér Ernő és két tanítványa, Kocsis Karola és Fejér Antónia részvételével. Ilyés Botond polgármester szerint a verseny nem jöhetett volna létre a Gelencei Lovas Egyesület és a Kézdivásárhelyi Magánerdészet támogatása nélkül.

A délutáni favágó versenyre előzetesen tizenöten neveztek be, de végül a fára mászás miatt sokan visszaléptek, csak tízen vettek részt e próbán. Nekik egy hat méter magas oszlopra kellett felmászniuk, majd láncfűrésszel favágó- és fadöntési technikájukat kellett bemutatniuk.

A Gelencei Ifjúsági Szervezet gondoskodott arról, hogy megkínálják étellel és itallal a versenyzőket és a vendégeket, és a népi gyermekjátékoknak szintén ők voltak a szervezői. A díjazás után a rendezvény közös vacsorával zárult. A beharangozott tábortűz az eső miatt elmaradt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1219
szavazógép
2023-07-11: Közélet - Iochom István:

Háromszéken született püspökök és papok találkoztak Bereckben

Bereckben szervezték meg szerda délután a háromszéki születésű papok találkozóját. A helybeli Szent Miklós római katolikus templomban szerda délután összegyűlt népes hívő közösség meghatódva fogadta a bevonuló papságot, köztük Kovács Gergely érseket és Kerekes László püspököt, valamint a népes ministránscsoportot. A templomban Jénáki Anna, a Comenius-iskola 5. osztályos tanulója Wass Albert Találkozunk című versét mondta el, szavalatával nagy sikert aratott.
2023-07-11: Közélet - Fekete Réka:

Sepsiszentgyörgy Európa klasszikus zenei térképén

Vigyázzanak rá és legyenek büszkék a sepsiszentgyörgyiek erre a fesztiválra – mondta Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács elnöke az első Sepsi Classic vasárnapi zárókoncertjét megelőzően a Krisztus Király-templomban. A négy napig tartó komolyzenei fesztivál hat helyszínen rendezett tizennégy programját több mint ezren látogatták, a szervezők értékelése szerint valóságos zenei csoda történt a városban.