De úgy néz ki, hogy a harcot, amit őseink és másokéi vívtak egymás ellen, egyáltalán nem akarja békévé oldani az emlékezés, sőt, egyre inkább a most (még?) békében nyugvó halottak utódai nem a békekötésre, hanem a háborúskodásra hajlanak.

Tiszta szerencse, hogy az első világháborús katonákat nem ókori hagyományok szerint temették el, mert a feltámadáskor ugyancsak meggyűlne baja az Úrnak lecsillapításukkal, mivel azok látván a mostani harcos sovén nacionalista keresztállítók és a keresztállítást ellenzők harcát, lehet, hogy ismét egymásnak esnének. Románia mostani területén, (sőt, azon túl is) az ó-, közép- és újkori feltárt sírok mellé szintén fakereszteket kellene állítani a román hősök emlékére, mert azoknak is kell ott lenniük bár a sírokban sokszor csak más náció­belieket találtak.

Olvastam, hogy az észak-erdélyi autópálya nyomvonalát kutató régészek a kalotaszegi Magyarvista környékén 4–3. századi kelta sírokat ástak ki, amelyekből többek közt vasból készült kardok, lándzsák, kések, pajzsmarkolatok kerültek elő. No, ezekbe a temetőkbe is kereszteket kellene tenni, mert azok a kelták bizonyosan az itt élő dákokkal harcoltak, akikre illene emlékezni. Aztán később a románok ősei, a dákok és a rómaiak harcoltak, ott is sok lehetett a halott. Azok mindenike érdemelne egy-egy fakeresztet, mert végül is – bár egymás ellen harcoltak –, nekik köszönheti a román nép a léte­zését.

Később jöttek mindenféle vándornépek, mint például az úzok, akikre itteni helyneveink (Uzon, Úz völgye) utalnak. És ezekben a helységekben is illene kereszteket állítani, mert az őslakos románok, akiket aztán a magyarok elszékelyesítettek, biztosan nem adták olcsón bőrüket, földjüket, életüket és egyéb javaikat, hanem harcoltak ellenük.

Erdélyben sok a feltárt Árpád-kori temető. Anonymus krónikájára hivatkozva (amelyet az események után több mint 300 évvel írtak), állítják a román történészek, hogy nagy harcok árán győzték le az őslakosokat a magyarok. Ezért az itt talált Árpád-kori temetőkbe is kellene kereszteket állítani. Erdélybe aztán később a törökök, tatárok többször is betörtek, ellenük az erődtemplomok védői harcoltak, ismeretlen román katonákkal együtt, akik keresztet érdemelnének.

A Nemzet Útja és az Ortodox Testvériség hazafias szervezet és a vezér Tîrnoveanu már jelezte, hogy ha a most felállított kereszteket eltávolítják, másnap újakat állítanak. Jövőre a most felállítottak háromszorosát, 450-et?

Közben folyik a nyílt sisakos keresztesháború úgy, hogy egyik oldalon a keresztállítók, másikon a helyi magyar hivatalosságok és politikusok állnak. A rendfenntartók és a román politikusok csendben nézik a harci cselekményeket és halkan szurkolnak a keresztállító lovagoknak.

A 19. században, különösen az Egyesült Államokban, divatban voltak a temetői piknikek. Családok, barátok kimentek egy közeli sírkertbe, ott elfogyasztották elemózsiájukat, amit meg is öntöztek egy kis itallal. Senki nem zavarta őket, és ők sem a halottakat. Mivel mi nagyon szeretjük Amerikát, a Calea Neamului (ha majd nem kell ismét kereszteket állítson) feleleveníthetné ezt a 19. századi szép szokást is. Meghívhatná rá a magyarok képviselőit, politikusokat, és ott akár eláshatnák a csatabárdot, egy ortodox pópa áldásával.

A 19. században, sőt, még később is, dívott a szellemidézés is, és így a túlvilággal való kommunikáció. Az emberek szeánszokra jártak össze, amelyet egy úgynevezett hivatásos médium vezetett, és megpróbáltak kapcsolatba lépni elhunyt szeretteikkel. Mivel a magyarok azt állítják, hogy nincsenek a temetőben román katonák eltemetve, ezzel a szellemidéző módszerrel próbálkozhatnának a hazafiak, mégpedig úgy, hogy románul szólítanák fel a temetőben pihenőket, hogy lépjenek elő, és akkor a megszólítottak kiléphetnének sírjaikból, és meg lehetne számolni, hogy hányan is vannak...

Borítókép: MTI