Nagyjából ezek a következtetések vonhatók le a Román Csendőrség állásfoglalása kapcsán, melyet az úzvölgyi temetőgyalázást firtató kérdésekre fogalmazott meg a Krónika online kiadásának a Hargita megyei parancsnok, Dan Iamandi ezredes és Marian Stan százados. A hatóság képviselői már-már kérkednek azzal, hogy a Calea Neamului egyesület által egy héttel korábban, szombaton lebonyolított temetőgyalázó, fakeresztállító akció során nem történt semmiféle rendbontás, valamennyi résztvevő védelme biztosított volt, nemzetiségtől függetlenül. Épp csak azt nem mondják, hogy a háborúban elesett katonák nem keltek ki a sírból, nem támadtak fel, nem tiltakoztak, békésen asszisztáltak a fakeresztállításhoz, így aztán nem történt semmiféle incidens...

Az adólejeinkből fenntartott hatóság Hargita megyei vezetőinek morbid cinizmusán túl említésre méltó még az állampolgárok véleménynyilvánításának szabadságával történő takarózás: azért sem avatkoztak be, állítják, mert ők tiszteletben tartják ezt az alkotmányos alapjogot. Tiszteletre méltó hozzáállás – állapítható meg –, legalább egy magyar hősi temetőben érvényesül a román jogállamiság, ha már másutt nem. Mert Marosvásárhelyen például, a székely szabadság napja alkalmából március 10-én tartott, előre bejelentett, a hatóságok által engedélyezett, sem élők, sem holtak nyugalmát nem zavaró, a város központját semmilyen új építmény törvénytelen felállításával nem bántó, teljes mértékben békésen és civilizáltan zajlott felvonulás során valahogy nem érvényesült eme szabadság és alapjog. Az esemény után pár nappal ugyanis ugyanaz a csendőrség, amely most a véleménynyilvánítás szabadságának biztosításával takaródzik és a holtak nyugalmával dicsekszik, nem átallott ezerlejes bírságot kiszabni Izsák Balázsra, a Székely Nemzeti Tanács elnökére. A véleményszabadság mostani ádáz védelmezői márciusban még megengedték maguknak, hogy – alkotmányjogászokat és publicistákat lepipáló éleslátással – önkényesen alaptörvénybe ütközőnek és nemzetbiztonságot veszélyeztető sovinizmusnak minősítsék az autonómiáért való kiállást.

A nyilvánvaló kettős mércén túl e két esetből valójában az látszik, hogy Romániában valami megvalósult már mindabból, amiért néhány székely magyar közösségi vezető és a mögötte álló sokaság több-kevesebb elszántsággal évtizedek óta küzd: a magyarok lakta régiók különleges jogállása. Hiszen Úzvölgye Köztársaságban például egészen más törvények vannak érvényben, mint Marosvásárhelyen. Ha Marosvásárhelyen az engedélyezett felvonulás is tilos, Úzvölgyében a törvénytelen randalírozás is törvényes. Ha a székely magyarok számára az autonómiáért való kiállás alaptörvénybe ütköző sovinizmus, a Calea Neamului szervezet tagjai számára a temetőgyalázás alkotmányos jogaik érvényesítése.

Ebből is kitetszik: az Európában manapság oly divatossá vált jogállamiság egészen autentikus verzióját sikerült megvalósítani Romániában, amelyben a törvény alkalmazása az alanyok nemzetiségétől függ, esetenként pedig területi sajátosságokat is figyelembe vesznek. Így lesz tilos a magyarok számára mindaz, ami mindenki más számára szabad, és így lesz törvényes a román szélsőséges szervezeteknek a magyarok kárárára elkövetett törvénysértése.

Borítókép: Az úzvölgyi katonatemető a Calea Neamului „területrendezése” előtt. Fotó: Szekeres Attila