Mi, hol, mikor?

2023. július 19., szerda, Mi, hol, mikor?

Zene
JAZZ A KULTÚRPARKBAN. Ma 20 órától a 16. jazz és improvizációs műhelymunka tanárainak koncertjére kerül sor Sepsiszentgyörgyön a KultúrPark színpadán, az ’56-os emlékparkban. A neves zenészekből álló oktatók főleg saját szerzeményeikkel örvendeztetik meg a közönséget. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a jazz-zene rejtelmeibe, tanúi lehetnek egy-egy dallam megszületésének, de a közismert sztenderdek is megszólalnak a muzsikusok hangszerein. A 16. jazz és improvizációs workshop tanárai: Márkus Tibor (zongora), Kovács Linda (ének), Pocsai Kriszta (ének), Juhász Gábor (gitár), Tóth Viktor (szaxofon), Kovács Ferenc (hegedű), Megyaszay István (basszusgitár), Jeszenszky György (dobok). Július 23-án, vasárnap a 16. jazz és improvizációs műhelymunkán részt vevő diákok zárókoncertjére kerül sor. A 17 órakor kezdődő hangversenyen közel 30 diák lép színpadra. A belépőjegy mindkét eseményen 15 lej a felnőttek, valamint 7 lej a 18 év alattiak számára, hat­évesnél fiatalabbaknak a belépés ingyenes. Jegyeket a városi kulturális szervezőirodában, valamint a helyszínen is lehet vásá­rolni.

ORGONAKONCERT. A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban ma a 18 órától kezdődő szentmisét követően Kiss Gergő tart orgonakoncertet. A belépés díjtalan.
TUSVÁNYOSI KONCERTEK. A 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor koncertjei és bulik: a Petőfi Színpadon ma 20 órától Pál Utcai Fiúk, 22 órától Quimby; a MIT színpadon koncertek: 23 órától House of Pioneers, 0.30-tól Raklap; bulik: 2 órától Both, 3.30-tól Theo; a csűrben: ma éjfélkor DJ Döme, 20-án, csütörtökön éjfélkor DJ Csongi, 21-én, pénteken éjfélkor DJ Kusmó, 22-én, szombaton éjfélkor DJ Golyó.

Kiállítás
SEPSISZENTGYÖRGY. Az Erdélyi Művészeti Központban augusztus 26-ig látogatható Jándi Dávid (1893–1944) festőművész emlékkiállítása keddtől péntekig 9–17, szombaton 10–16 óráig. l A Székely Nemzeti Múzeum Árnyalatok című kiállítása a Lábas Házban augusztus 31-ig tekinthető meg hétköznap 9 és 16, hétvégén 10 és 14 óra között. A tárlaton Borbély Izabella festett selymei, a Portéka Egyesület, valamint Opra Etelka kézdivásárhelyi tojásíró növényi festékekkel festett tojásai láthatók, utóbbiak Kakas Zoltán gyűjteményéből. l A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben az Utolsó helyetti pillanat 2 – radikális válságkezelés című csoportos kiállításon Daczó Enikő, Koter Vilmos, Ördög-Gyárfás Ágota, Váncsa Domokos, Vetró-Bodoni Barnabás képzőművészek munkáit lehet megtekinteni. A kiállítás szeptember 3-ig ingyenesen tekinthető meg hétfő, ünnepnapok és a nyári vakáció kivételével naponta 11–19 óráig.
KOVÁSZNA. Augusztus 2-áig látogatható a Kádár László Képtárban a 33. Csoma Napok részeként megnyitott Idő... kapu a múltba, kapu a jövőbe pályázatra bejutott művészek alkotásaiból megrendezett Csoma-tárlat. A kiállításon megtekinthetők a szakmai zsűri – Kányádi Iréne művészettörténész, Ütő Gusztáv képzőművész és Berze Imre szobrászművész – által Kőrösi Csoma Sándor-díjban és Szentimrei Judit-díjban részesített alkotások. Nyitvatartás: keddtől péntekig 9–16, szombaton 10–14 óráig. Belépő: 4 lej felnőtteknek, 2 lej diákoknak és nyugdíjasoknak. l A kovásznai Városi Művelődési Házban augusztus 30-ig tekinthető meg a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjainak évzáró kiállítása. Kiállító diákok: Bagoly Andrea, Butyka Fanni, Dancs Emőke, Debreczi Orsolya, Deme Judit, György Zsanett, Izsán Bernadett és Lukács Zsanett. Irányító rajztanár: Domokos Bíborka. A tárlat nyitvatartása: keddtől péntekig naponta 9–16 óráig. A belépés ingyenes. l A Gazdáné Olosz Ella Képzőművészeti Galériában a művésznő legjelentősebb alkotásaiból álló kiállítás a Városi Művelődési Ház épületében, a Városi Könyvtár órarendje szerint látogatható: keddtől péntekig 9–17 óráig, szombaton 9–14 óráig. A belépés ingyenes.
CSOMAKŐRÖS. Látogatható a Kőrösi Csoma Sándor emlékére berendezett kiállítás. További információ, szervezett csoportok jelentkezése Debreczi Gyulánál a 0787 449 924-es telefonszámon.

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi mai műsora:  18.15-től Mission: Impossible, Leszámolás (első rész, magyarul beszélő), 18.30-tól Hableány (román feliratos), 20.15-től Indiana Jones és a sors tárcsája (román feliratos), 21 órától Insidious: A vörös ajtó (magyarul beszélő).

Hitvilág
HÁLAADÓ IMA. A sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban ma 18 órától várják a végzős diákokat és mindazokat, akik szeretnének hálát adni a sikeres vizsgákért.

Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 12 órától Úrangyala, 12.05-től Zsolozsma – napközi imaóra, 12.15-től Déli magazin, 13 órától Szeretetláng rózsafüzér, 13.20-tól zenés köszöntő, 14.40-től és 17 órától imaszándékok fogadása, 15 órától Irgalmasság rózsafüzére, 17.15-től Örvendetes rózsafüzér, 17.50-től Jézus Vére litánia, 18 órától szentmise Csíkcsicsóból, 18.50-től A hét plébániája, 19.30-tól műsorismertető, 19.40-től Zsolozsma – esti dicséret. Honlap: mariaradio.ro.

Petőfi Sándor Program
Július 31-ig lehet jelentkezni a magyar kormány által meghirdetett, a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi Sándor Program pályázatára. A program célja, hogy közösségszervezéssel foglalkozó ösztöndíjasokat küldjön a Kárpát-medencei szórványmagyarsághoz. Idén már a 18. életévüket betöltő, érettségizett magyar állampolgárok is pályázhatnak ösztöndíjasnak. A pályázók cserkésztevékenységben, hagyományőrzésben (népzene, néptánc, népi kézművesség, népi ének, népi játékok stb.), oktató-nevelő munkában (magyarnyelv-oktatás, gyermekfoglalkozások, gyermekotthoni nevelői tevékenység stb.), valamint közösségi, sport-, média- és kulturális tevékenységben (kultúra- és rendezvényszervezés, marketing és adminisztratív feladatok ellátása, webszerkesztés, pályázatírás, kommunikáció és médiatevékenység, kiadványszerkesztés, könyvtárrendezés és hagyatékgondozás) segítik a magyar közösségeket. További információk a petofiprogram.hu, illetve a kulholnimagyarok.hu oldalon érhetők el.

Kertkönyvtár Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár népszerű nyári programja, a Kertkönyvtár idén is négy héten át, augusztus 11-ig várja a kicsiket és nagyokat. Lehet olvasni, mesét hallgatni, társasozni, játszani vagy csak megpihenni a könyvtár sarkánál lévő kis kert árnyékot adó fenyőfája alatt. A Kertkönyvtár keddtől péntekig 10–12 óráig tart nyitva, rossz idő esetén elmarad. A 10.30-kor kezdődő meseolvasást rövid foglalkozás követi, majd szabad játék, társasjáték, olvasás.

Családtalálkozó
A Bardocz, Bardócz, Bardoczy családok leszármazottjainak tizedik világtalálkozóját augusztus 6-án Kézdivásárhelyen tartják. Jelentkezni július 25-ig lehet Bardocz Tündénél (telefon: 0728 846 064), Bardocz Istvánnál (0745 141 974), Balázs Katalinnál (telefon: 0744 842 269) és Beke Ernőnél (0744 202 702).

Röviden
SZÚNYOGIRTÁS KÉZDIVÁSÁRHELYEN. Kézdivásárhely Önkormányzata értesíti a lakókat, hogy ma Nyujtódon, Szászfaluban és Sárfalván 21 és 2 óra között szúnyogirtást végez. Az időjárási viszonyok függvé­nyében a program változhat.
ELZÁRJÁK AZ IVÓVIZET. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy a főcsap cseréje miatt ma 8 és 16 óra között szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Kézdivásárhelyen az Iskola utcában, az 52-es udvartérben, valamint a Kicsimama utcában. S  Csatlakoztatási munkálatok miatt július 20-án, csütörtökön 7.30 és 18 óra között szünetel az ivóvíz-szolgáltatás Sepsiszentgyörgyön a Csíki, Kökényes, valamint az Oltmező utca közötti szakaszon. Amennyiben a vízellátásban hiányosságokat észlelnek, panaszaikat a 0744 326 104-es vagy a 0267 315 393-as telefonon jelezhetik.
JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos ma 13 és 15 óra között fogadja szerkesztőségünkben a jogi tanácsot igénylőket.
NYITVA AZ USZODA. A múlt heti általános takarítást követően ismét látogatható a sepsiszentgyörgyi uszoda a következő program szerint: hétfőn 18.30–21.30, keddtől péntekig 7–15, illetve 18.30–21.30, szombaton és vasárnap 10–20 óráig.

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig az 1918. december 1. úti Salvia II. gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0267 313 112). Kézdivásárhelyen ma a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (0267 362 961) gyógyszertár a szolgálatos.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1298
szavazógép
2023-07-19: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2023-07-19: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Uzon, a helyi érdekeltségű turisztikai település

A községközpont Uzon és a közigazgatásilag hozzá tartozó falvak: Szentivánlaborfalva, Bikfalva, Lisznyó Lisznyópatakkal, Sepsimagyarós és Uzonfüzes olyan épített, tárgyi és kulturális-szellemi értékekkel rendelkeznek, melyekkel kiérdemelte az alapfokú turisztikai érdekeltségű minősítést azon az országos ranglétrán, ahol más közismert települések is sorba álltak ennek megszerzése érdekében.