Mindenütt fogyott a magyarság az elmúlt évtizedben, és ez iskolabezárásokkal, különböző jogvesztésekkel járó folyamat, de nem kell tétlenül nézni: új stratégiákat kell kidolgozni a megváltozott helyzetre – hangzott el azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen az előző években több magyarlakta országban szervezett népszámlálásokat, azok eredményeit és a lehetséges teendőket vitatták meg Tusványoson tegnap.
Az érdeklődők a hazai, már ismert adatok mellett a 2022-ben lezajlott vajdasági (szerbiai) és a 2021-ben megtartott felvidéki (szlovákiai) népszámlálások bemutatásával teljesebb képet kaptak a külhoni magyarság gondjairól, s bár a törvényes keret mindenütt más, a megmaradás sehol sem egyszerű, még a tömbben sem. A kép az eszmecserét írányító Telegdy Balázs, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának egyetemi oktatója kérdéseire adott válaszokból kerekedett ki, ezeket a könnyebb érthetőség kedvéért országonként csoportosítva közöljük.
Kisebbednek, de szilárdak a vajdasági szigetek
Szerbiában a Vajdaságban él a legtöbb magyar, Bácskában és a Bánátban ottani szóhasználattal „szigeten” azok, ahol többséget képeznek, és szórványban, ahol kisebbséget; a Szerémségben csak szórvány létezik. A népszámlálást 2022 októberében tartották, most először digitálisan, azaz nem papírra jegyezték fel a válaszokat a házról házra járó kérdezőbiztosok – magyarázta Varga Diósi Viola, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szakreferense. Két kérdésre nem volt kötelező válaszolni: a vallási és nemzetiségi hovatartozásról nem kellett feltétlenül nyilatkozni, a vajdasági magyarok zöme azonban aggályok és félelmek nélkül megtette. A külföldön élők nem kerültek be a nyilvántartásokba.
Az eredmények elég rosszak: Szerbia lakossága közel 7 százalékkal csökkent tíz év alatt, az ott élő magyarság azonban bő 27 százalékkal, húsz év alatt pedig bő 37 százalékkal. Kiemelten fontos a vajdasági magyarság központja, Szabadka: az immár négy hivatalos nyelvvel (szerb, horvát, magyar, bunyevác) bíró városban 37 százalékról 26,6 százalékra fogyott a magyarság, amivel azonban csak a szám szerinti többsége csökkent, a politikai életben nem veszítette el a súlyát a jelenleg 24 ezres magyar közösség.
Települési adatok amúgy csak a városokról vannak, de az már látszik, hogy a szigetek is kezdenek elszórványosodni, habár a fogyás még nem hozott térvesztést a képviseletet, nyelvi jogokat, valamint oktatást illetően. Szerbiában már öt gyermekkel lehet magyar osztályt működtetni, és a közösség ragaszkodik is ehhez, csak egy dél-bánáti székely településen szűnik meg az oktatás szeptembertől. Jelenleg 78 településen működik magyar óvoda ötezernél több gyermekkel, és nagyjából 10 500 gyermek jár a 74 magyar tannyelvű általános iskolába; a szórványban iskolán kívüli anyanyelvápolási hálózat működik.
Vannak különböző művelődési intézményei is a magyarságnak, múzeumok, könyvtárak, napilapot is kiadnak, és van, ahol postát is működtet a helyi közösség; ezekhez a törvényi keret stabilitást és pénzt is biztosít.
A kisebbségi pártok számára nincs előírt parlamenti küszöb, hanem a szavazatok arányában lehetnek képviselőik, a közigazgatási beosztás azonban nem kedvező a magyarság számára: Milošević idejében volt az utolsó átalakítás, és a jelek szerint senki sem szándékszik visszarendezni a természetes határokat – mondta még Varga Diósi Viola, aki szerint a megmaradást a helyi közösség saját igényéből fakadó programok, intézmények, kezdeményezések segíthetik a legjobban.
Felvidék: fogyás és áttelepedés
Szlovákiában 2021 tavaszán volt lakossági összeírás, amely teljes egészében digitálisan, kérdezőbiztosok nélkül zajlott le. A technikai részével nem is volt gond: két hét alatt a lakosság 70 százaléka válaszolt a kérdőívekre, a többieket felhívták, az idősebbeknek, rászorulóknak segítséget is nyújtottak a kitöltésben – közölte Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere és a Pro Civis Polgári Társulás elnöke. Szlovákiában „nemzetiségi kisebbség” a magyar, de most először kettős identitást is be lehetett vallani, és bár eleinte féltek ettől, nem volt olyan rossz, második nemzeti hovatartozásként több mint 30 ezren jelölték meg a magyart. Az anyanyelvre azonban nem kérdeztek rá.
A második nemzeti identitás azért fontos, mert a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvényben 20-ról 15 százalékra módosították a lakossági küszöböt, és így további 14 település került a törvény hatálya alá, habár az egyik népszámlálástól a másikig 8–9–10 százalékkal csökkent a magyarság aránya: 1991-ben (még Csehszlovákiában) 567 000 magyar élt, tíz éve (Szlovákiában) 458 000, ma nagyjából 422 000. A cenzus eredménye annyiban nem pontos, hogy az országon belül is nagyon sokan költöztek a gazdaságilag fejlettebb térségekbe, az állandó lakcímüket azonban nem változtatták meg, így sok településről nem valósak az adatok.
Ahol nem csökkent a magyarok aránya, az a magyar romáknak köszönhető, de az elmúlt húsz évben megszűnt a déli országrészeken Pozsonytól Kassáig húzódó magyar tömb: itt-ott kisebbségbe került a magyarság. Rásegít erre, hogy a régiókat és megyéket nem a természetes határok szerint rajzolták meg, hanem eleve úgy alakították ki, hogy a magyarság arányát alacsonyan tartsák, a törvény pedig csak magánszemélyek számára ad jogot a legalább 15 százalékban magyarok által lakott településeken. Ezeken egy polgár ugyan fordulhat magyar nyelven valamely intézményhez, de az intézményeknek egymás között szlovákul kell kommunikálniuk a magyar többségű településeken is. Pozsonyban még ennyi sem adott: habár 30 ezer magyar él a városban, nem érik el a 15 százalékos küszöböt, ezért nem lehet magyarul kiírni a város nevét sem, csak bizonyos figyelmeztető feliratokat engednek meg (olyanokat, hogy Figyelem, robbanásveszély!, A kutya harap! stb.), de ezekért is „taposni kell”. És vannak más veszélyek is: Pozsony mellett egy 1200 lelkes magyar falu létszáma a beköltözőkkel 6000-re növekedett, az így megváltozott többség miatt pedig az őslakosság nyelvi jogai csorbultak.
De azért nem reménytelen a helyzet, mindig lehet valamit tenni, Csallóközcsütörtökön például már tíz éve minden papír kétnyelvű, s bár ez nem kötelező, már megszokták és igénylik az emberek, néhányan ezért választottak gyermekeiknek magyar iskolát. E téren is veszteségek vannak: országszinten 14–15 kis iskola szűnt meg.
Őry Péter a szlovákiai magyarságot három kategóriába sorolja: van tömb, peremvidék és szórvány. A peremvidék a tömb széle, ott kezd szakadozni a többség, ez a változó helyzet pedig az egész kisebbségi intézményrendszer újragondolását, új stratégiák kidolgozását kívánja – hangsúlyozta. A felvidéki elöljáró egyébként arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti kisebbségek fogyását nem kell természetes folyamatként elkönyvelni: Dél-Tirolban nőtt a német nemzetiségűek aránya, a finnországi svédeké pedig változatlan maradt. Az esélyt ő maga is a helyi közösségekben, helyi programokban látja.
Erdély és a politikusok kellemetlen feladata
A romániai helyzetről Horváth István, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója beszélt. A népszámlálás előkészítésével, lefolyásával, eredményeivel és kiértékelésével lapunkban is sokat foglalkoztunk, ezért az alábbiakban csak néhány gondolatot emelünk ki az általa mondottakból.
A vegyes (önkitöltős, lekérdezéses és végül a különböző adatbázisokból kiegészített) népszámlálás által felvetett problémák egyike, hogy a külföldön élő román állampolgárokkal akár 21 millióra is feltornászható a románság létszáma, habár a 19 millióból is többmilliónyian élnek már az országhatárokon kívül. Az is fonák helyzet, hogy a nemzetiségek arányát – tehát a kisebbségi jogok érvényesítését – a törvény szerint a nemzetiségükről nyilatkozók számából kell meghatározni, ám mindenhol a kiegészített összlétszámra alapoznak.
Az erdélyi magyarság még viszonylag jól áll, majdnem kétharmada magyar többségű településen él (Székelyföldön és a Partiumban), és jelentős közösségek vannak Belső- és Közép-Erdély több megyéjében is, a dél-erdélyi, észak-erdélyi és bánsági szórvány azonban annyira megfogyatkozott, hogy a harminc év alatt nagy nehezen kiépített intézményrendszer, az óvodák, iskolák, kollégiumok fennmaradása kérdésessé vált; néhol máris román tannyelvű az oktatás.
Van egy újfajta szórvány is, a nagyvárosi, de kezdeni kell valamit a falvak elöregedésével, kiürülésével, és azzal a „luxussal” is, hogy három magyar nyelvű egyetemen oktatják ugyanazt. Horváth István szerint a politikusok „nagyon kellemetlen feladata” lesz az egész intézményrendszer országszintű újragondolása, -méretezése, amiben az erdélyi magyarság elitjének előre kell lépnie, hogy ne rajtunk, kisebbségeken csattanjon az ostor.
