Különleges csúcsteljesítményeket elérő sportolónők vendégeskedtek a Buzánszky Jenő Sportteraszon a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 32. kiadásán. Farkas Henrietta felvidéki látássérült alpesi síző, 11-szeres paralimpiai bajnok, 17-szeres világbajnok, 2019-ben a világ legjobb női fogyatékos sportolójának választották, Illés Fanni paralimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó és Lubics Szilvia ultrafutó, háromszoros Spartathlon-győztes.
Kezdésként elhangzott, évekig egyikük sem gondolta, hogy sportolók lehetnek. Lubics Szilvia azt mesélte: „A sport és én hosszú ideig távol álltunk egymástól, és még ma is nehéz magamat sportolónak nevezni, talán 2007-ben éreztem először, hogy ha már van rajtam egy magyar címeres mez, akkor tényleg sportoló vagyok.” Illés Fanni felidézte a kezdeteket: „Amikor lábak nélkül először győztem le úszásban a jól úszó apukámat, azóta gondolom, hogy lehet keresnivalóm a sportban.”
Farkas Henrietta azt elevenítette fel: „Látássérült gyerekként sok mindent nem volt szabad, sokszor nekimentem a falnak, anyukám nagyon féltett emiatt mindentől, de én mindig versenyezni akartam, mindenkit mindenben le akartam győzni. Középiskolába elkerültem Lőcsére, ahol kinyílt egy új világ számomra, és észrevettem, egy látássérült is sportolhat. Amikor pedig először álltam sílécre, az nekem szerelem volt első lecsúszásra, ahogy mondani szoktam.”
Illés Fanni és Farkas Henrietta ma már a sportból él, Lubics Szilvia ellenben továbbra is hobbiból sportol. „Én nem vagyok profi, ebből a szempontból kakukktojás, nekem van főállásom és három gyerekem, de talán a történetem tud másokat motiválni, tud erőt adni másoknak, és talán mernek nagyot álmodni” – mondta a 49 éves Lubics. Hozzátette, ha az előadásaiból vagy a könyveiből valaki már csak egy mondatot magával visz, akkor boldog. Jó érzés az is, hogy nagyon sokan mondták, miatta kezdtek el futni, de olyan is volt, hogy egy idős házaspár a példájából erőt merítve saját cukrászdát nyitott.
Illés Fanni kifejtette, hogy a sikeres parasportolók elismertsége nőtt az elmúlt években, de még mindig nem hasonlítható az ép sportolókéhoz. „Az úszásnál maradva, Milák Kristóf vagy Hosszú Katinka neve mindenki számára ismerős, miközben a legsikeresebb paralimpikon az úszó Pap Bianka, a nevét sajnos mégis alig ismeri valaki, ami nagy probléma szerintem. Nekem már életcélom, hogy azért küzdjek, a parasportolókat ismerjék el ugyanúgy, mint az olimpikonokat” – fogalmazott.
Farkas Henrietta szintén sok olyan történetet tudott felidézni, amelyekben inspirációt adott másoknak, több szemüveges vagy látássérült gyerek is a példáját követve kezdett el sportolni. „Ha csak egyvalakinek tudtam volna ezáltal segíteni, már úgy gondolnám, megérte.” Szeretné leküzdeni az előítéleteket, közelebb kerülni az egészséges emberekhez, megmutatni, hogy a sérültek, a fogyatékkal élők is képesek olyan tettekre, amelyek elismerést érdemelnek.
Mindhárman megéltek már mélységeket, amelyekből kilábaltak. Illés Fanni elmondta, a szülés után hosszú út vezetett addig, hogy a medencéből kiszállva úgy lássa, érdemes tovább folytatni az edzéseket, a versenyzést. Lubics minden versenyen úgy dönt, hogy az utolsó lesz, aztán másnap felkel, és keresni kezdi a következő emberpróbáló kihívást. Soha nem adott fel viadalt, bármilyen nehéz is volt, másnapra pedig csak az eufória marad, hiszen az ultrafutás a szenvedélye. Farkas Henrietta szívvel-lélekkel sportolt, a sízés miatt soha nem érezte úgy, hogy bármiről is lemond, mindig igyekezett önmagán túltenni.
