Pálmai Tamás
Többször átéltem magam is ezt a nem túl kellemes, hideg zuhanyként ható kijózanító érzést, amiről a magyar miniszterelnök beszélt Tusnádfürdőn. Ő – hozva hihetetlen helyzetfelismerésről és évtizedekben előre gondolkodásról tanúskodó politikai stratégai formáját – nagy ívű, világra való kitekintése után visszatért a Kárpát-medencébe. Megállapította, hogy mi az, amiről tudnunk létfontosságú, mi az, amibe bele tudunk szólni, amiben változtatni van esélyünk, de azt is bemutatta, hogy vannak olyan helyzetek, amelyek rendezésének mikéntjét tudnánk ugyan, de kicsik vagyunk ahhoz, hogy beleszólhassunk, tehessünk érte vagy ellene. Ehelyett, ezt a helyzetünket felismerve, folyamatosan próbáljunk szövetségeseket keresni, de igazából az a feladatunk, hogy itthon – értve ezalatt Magyarországot, a Kárpát-medencét és a világ összmagyarságát – tegyük a dolgunkat a tőlünk kitelő legjobban.
Ismerősnek mondtam ezt az érzést és felismerést, hiszen csak innen, a kisvárosnyi Békésből sok mindent láttunk anno, akár jobban, mint a pestiek, mégsem találtuk meg a módját annak, hogy eljuttassuk meglátásainkat az illetékeseknek. Eme állapot felismerése keserű pirula volt, de ezután – a megfelelő konzekvenciát levonva – Békés felé fordultunk, és megpróbáltuk tenni azt, amit a legjobbnak gondoltunk. Ebből született meg a mai, a legjobb értelemben vett paraszti gyökereit nem felejtő (értékeit adó) polgári Békés. A városnak ismét lett kollektív lelke, felébredtek lakosai, és helyi értékeik mellett kiállva, Istent már nem tagadva hozták létre az itt lakók azt a rendszerváltás utáni állapotot, amelyben már természetes minden itt élő számára, hogy a nemzethatárok nem Méhkeréknél vannak, hanem a tőlünk legtávolabbi moldvai csángó falu keleti végén.
Nos, így keveredünk lassan oda, amit e röpke gondolatsor címe sugall. A „mi” politikájához. Politikailag kissingeri mélységű és távlatú vagy, ha úgy tetszik, urbi et orbi (a városnak és az országnak) elmondott miniszterelnöki beszéd számunkra legfontosabb mondandója pedig épp ez volt. Szellemi alapunk az Alaptörvény, amelynek nem az „én” az alapja, mint a liberális Európában, hanem a „mi”. „Nem lehet egyedül megszerezni a családot, a békét, a barátságot, a szabadságot. Az összes jó dolog az életben a másokkal való együttműködésen alapul.” A magyar alkotmány a kötődés alkotmánya. Jelképes, hogy húsvétkor hirdette ezt ki Magyarország. Így lehetünk mi, magyarok egymás kezét soha el nem eresztő emberei a jövőnek, bárhol is élnénk a világon.
„Van közös kultúránk, szabadságunk, életmódunk, ezt meg fogjuk védeni, nem fogunk kompromisszumot kötni, nem hátrálunk, nem engedünk a politikai, pénzügyi zsarolásnak” – mondta végül Orbán Viktor. Így legyen.
Borítókép: Albert Levente
