Gorácz Anikó elmondta, a Tusnádfürdő felé vezető 12 órás autóúton végig felolvasott egyik kollégájának a mintegy 500 oldalas, nagyon izgalmas könyvből, mellyel „meg is tették az első lépést egy leendő hangoskönyv felé”. A könyvbemutató is felolvasással kezdődött, ezzel is bizonyítván, hogy a kötetet remek stílusban írták, ami „egyrészt a szerző érdeme, másrészt pedig az alapanyagé, az idézett szereplőké: Kálnoky Boris nagyszüleié és más felmenőié, akiknek a naplóiból, levelezéséből is idéz ez a mű”.

Kálnoky Boris egy aranygeneráció legifjabb tagjának nevezte a nagyapját, aki 1900-ban született, és amikor 18 éves lett, hirtelen véget ért a monarchia világa, melyben felnőtt. Már nem volt öröksége, ezért egy banknál lett gyakornok, de nem értett a pénzhez. Miután majdnem öngyilkos lett, kiköltözött a család egyik erdélyi birtokára, de nem beszélt magyarul. Mégis beleszeretett az emberekbe, a tájba, és megpróbálta ott felépíteni otthonát. 1938-ban azonban deportálták, és ezután minden elveszett, amiben hitt, Amerikában halt meg magányosan és csalódottan.

Gorácz Anikó kérdésére válaszolva arról mesélt a szerző, hogy milyen volt édesapjának és öccsének, Tibornak Erdélybe való hazatérése. Édesapja hároméves volt, amikor arra kényszerült, hogy elhagyja Erdélyt, a fiúk is távol nőttek fel az ősi birtoktól, Tibor 17. születésnapjára kérte, hogy látogassanak el ide. Hazatérve beültek a reggeli misére, és amikor kijöttek a templomból, az egész falu népe ott volt. Egyetlen szavukat sem értették, de első perctől azt éreztették velük az emberek, hogy ők márpedig ide tartoznak, csak itt tapasztalhatták meg igazán az otthon érzését. „A család olyan, mint egy nagy, élő organizmus: a gyökerek a múltban, a fej már félig a jövőben van, de az egész összetartozik, és olyan dimenziókat is tartalmaz, amelyek nem látszanak, mégis hatnak ránk” – fogalmazott Kálnoky Boris. Mint mondta, nem csak a 20. századi sorsok szólnak újrakezdésekről a Kálnoky családban, ez a mindenkori nemes sorsa. Már a 17. században is állandóan dönteniük kellett, hogy melyik fejedelemmel vagy annak melyik kihívójával tartsanak a túlélésük érdekében.

Szövevényes a Kálnoky család története, katolikusok és reformátusok, kurucok és labancok is megtalálhatóak benne, rengeteget kutatott levéltárakban, könyvtárakban, magánarchívumokban a szerző, amíg összerakta. Szerencséje volt, utolsó percben sikerült megszólítania a család legidősebb tagjait, de bevallása szerint a kálvinista ágnak így is elveszítette a nyomát a Thököly-szabadságharc után.

A nagyapja reménykedett abban, hogy katolikus vezetőkkel összefogva új világot tudnak teremteni a háború után, de 1947-ben rájött, mégsem lesz itt demokrácia, és végül Amerikába emigráltak. Neki is voltak írói ambíciói, majdnem abszurd történeteket írt arról például, hogy erdélyi grófként milyen találkozásai voltak az ötvenes évek Amerikájában indián törzsfőnökökkel, fekete prédikátorokkal, szakszervezeti vezetőkkel.

A női ágat is pontosan dokumentálja a szerző, német nagymamájuknak különösen fordulatos, izgalmas élettörténete volt. A háború alatt férjét a Gestapo kereste, ezért Bécsbe menekültek, ahol két találat is érte a házat, melynek a pincéjében rejtőzködtek, majd várandós kismamaként családjával együtt az égő városon keresztül ment a pályaudvarra, és Csehszlovákiába utazott. A háború után Nürnbergbe került, ahol a perek idején a tanúk házának volt házvezetője, és ahol exnácik, exkommunisták és túlélő zsidók meséltek neki háborús élményeikről. Az ott hallottak alapján szeretett bele Amerikába és vette rá férjét, hogy kiköltözzenek. Egy osztrák menekülttáborban várták, hogy utazhassanak, ahol férje több menekült életéről is novellát írt. Ezek a történetek jelentik a kötet egyik legmeghatóbb részét. A könyvnek jó humora is van, mondta Gorácz Anikó, és más sorsokat is megismerhet belőle az olvasó, melyek a Kálnoky család tagjainak történetei mellett rendkívül izgalmassá teszik ezt a családfával, fényképmelléklettel is ellátott vaskos kötetet.