Az említett, nem túlságosan jelentős vízfelületre tekintsünk átvitt értelemben: a társadalom azon szeletét jelképezi, amelynek tagjait nem foglalkoztatja, miként ér véget egy volt szekusokat érintő per, sőt, talán egyáltalán nem is érdekli őket, mi és hogyan történt 1989 előtt, egy fél évszázadon át a kommunista-szekus berendezkedésű Romániában. Ők ezért talán nem is hibáztathatók, éppen ezért esetünkben fontosabb maga a vízbe dobott kő és az általa gerjesztett hullám szimbóluma. Vagyis mindazok, akik nem fogadják el az embertelenséget, a hazugságot és a hitványságot.

Gheorghe Ursu tragikus történetéről röviden: miután megtalálták – mert besúgóinak köszönhetően keresték! – rendszerellenes feljegyzéseit, 1985-ben koholt vádak alapján, 17 dollár törvénytelen birtoklásáért letartóztatták. Valójában azért üldözték, mert a kommunista diktatúrát bíráló írásokat juttatott el a Szabad Európa Rádió­hoz. Az ügyében eljáró két volt szekust – Marian Pârvulescu tartalékos őrnagyot és Vasile Hodiș tartalékos ezredest – Ursu halála miatt bíróság elé állította 2016-ban a katonai ügyészség, eleinte emberiesség elleni – elévülhetetlen – bűncselekményekkel vádolták őket, ám tetteik büntetőjogi besorolását az alapfokon eljáró bukaresti táblabíróság embertelen bánásmódra módosította és 2019-ben felmentette őket, a legfelsőbb bíróság végzése pedig most ezt az ítéletet emelte jogerőre.

Az ügy ennél szövevényesebb, ám a mostani döntés lényege, hogy a két volt szekus ártatlan, semmi közük Ursu halálához. Márpedig ezt az álláspontot számosan elítélik, miként abba sem nyugszanak bele, hogy némelyek, nem is kevesen, továbbra is végképp eltörölnék a múltat, s feledtetnék azt a mérhetetlen szenvedést, melyet a szekus-kommunista államhatalom okozott. Éppen ezért a mostani tiltakozók hangja, kiállása nagyságrendekkel fontosabb, mint a fejleményeket közönnyel szemlélők némasága.

A híradásokban eközben zömmel így említik a történteket: felmentették Gheorghe Ursu kínzóit, pribékjeit. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot, szerintük a felmentő ítélet minden olyan értéknek ellentmond, amelyre egy jogállam épül. „A szekusok felmentése az áldozatok emlékének arculcsapása. Kigúnyolja az áldozatok családjainak a szenvedését” – teszik hozzá. Ana Blandiana költő – akinek nevéhez köthető a máramarosszigeti kommunista börtönmúzeum létrehozása is – úgy vélekedett, a legfelsőbb bíróság indoklásával rácáfol a kommunista rendszer bűntetteire, sőt, megvető mindazokra nézve, akik bíztak és hittek a változásban, illetve azt üzeni, a régi rendszer tovább él Romániában, és még minden visszatérhet...

Elmaradt a kommunizmus pere, szabadulnának Gheorghe Ursu szimbólumértékű ügyétől is. A mélyállam látványosan feledtetné a szekus örökséget, ám mindazok, akik ezt a törekvést méltánytalannak és elfogadhatatlannak tartják – köztük az áldozat fia, Andrei Ursu, Ana Blandiana és sokan mások –, bizonyosan nem adják fel, mert nem adhatják fel. Most vigyoroghatnak ugyan az egykori szekusok, de egyszer lehull a lepel besúgókról, gazságokról egyaránt, s talán mégis az nevet majd igazán, aki utoljára nevet. Igaz, nem túlságosan mulatságos ez a szekus-kommunista hagyaték...

Borítókép: Gheorghe Ursu mérnök, író fényképe a belügyminisztérium vizsgálati anyagán. Fotó: Belügyminisztériumi archívum