— Tisztelt Asszonyom! Hogy érezte magát Ön és családja? — hiszen az MVSZ Kárpát-medencei régiójának alelnök asszonya magával hozta szűkebb családját is ide, a végek egyikére, a történelmi Magyarország egyik legkeletibb pontjára. Ez a háromnapos háromszéki kirándulása — vagy vegyük úgy: munkaútja — adott-e valamiféle újat a Székelyföld magyarsága megítélésében?

— Igen, adott. Nagy élmény volt ez a három nap Háromszéken. Két vonatkozásban mindenképpen. Kőrösi Csoma Sándornak nagy tisztelője vagyok régóta. Olvasom az ő életének titkairól szóló írásokat, és próbálom megérteni, vajon miért kellett ilyen sok évet várni arra, hogy azok a kutatások, melyeket Kőrösi elindított, kivirágozzanak és szárba szökkenjenek. Vajon miért kellett erre kétszáz esztendőt várni? Itt vagyunk a szülőhelyén, ez megható. A másik meglepetésem a vendéglátóimtól kapott kis könyv Kovásznáról: látom benne a környező településekről elszármazott nagyságait a magyar történelemnek és kultúrának. Meglepett, milyen sokan vannak. Tudtam eddig is, hogy a székely nép sokat adott a magyarságnak kultúrában, történelmében, de hogy ilyen nagy és ilyen minőségű hagyatékot, örökséget kapott az egyetemes magyarság, mondjuk, a háromszéki székelyektől, ez nekem újdonság volt. A mértéke. Ezzel szembesülve gondolatban megemelem a kalapomat Háromszék székelysége előtt, mert nem lennénk ilyen gazdagok mi, magyarok, ha Há­romszék nem lenne!

— Ön közgazdász, jelenleg egy magyarországi banknak a vezetője. Mi késztette arra, hogy tisztséget vállaljon a Magyarok Világszövetségében?

— 2004-ben a népszavazási folyamat hajrájában kapcsolódtam be a Világszövetség elnökségének, különösképpen Patrubány Miklós elnöknek a nagyon nehéz munkájába, látva azt a vergődést, amit a magyarországi kormány támadása okozott a népszavazással és gyakorlatilag a magyar néppel szemben. Az egész magyar nemzet ellen. Amikor a kormány elővette azokat az igaztalan, hazug szociális érveket, úgy éreztem, hogy nekem, korábban a szociális kérdésekkel is foglalkozó közgazdásznak meg kell szólalnom. S meg kell szólítanom azokat a kollégáimat, akik segíteni tudnak. Létrehoztunk egy munkacsoportot, s ez a munkacsoport érveket sorakoztatott föl a kormány hamis ellenérveivel szemben. Mi az érveket nemcsak érzelmi, hanem tudományos és szakmai alapon is megvizsgáltuk, és bebizonyítottuk, hogy a népszavazás pozitív kimenetele — vagyis a magyar állampolgárság megadása minden azt kérelmező magyar származású határon túli magyarnak — jelentős gazdasági és társadalmi előnyöket hozna a magyarság életében, beleértve a magyar államot, a költségvetést. Ezt a tanulmányt mi a Magyar Állandó Értekezlet utolsó ülésére szó szerint becsempésztük, letettük a politikusok asztalára. Ennek a tanulmánynak volt többek között az egyik következménye, hogy Duray Miklós az elhíresült mondatát elmondta (lényege az volt, hogy most már aztán feketén-fehéren kiderül, ki milyen oldalon áll magyar ügyben). Nos tehát, ez volt az indulás, az én indulásom a Magyarok Világszövetségében. S úgy éreztem, ha már ilyen mértékig letettem a szavazatomat e mellé az ügy mellé, akkor bármi lesz is a vége a népszavazási kezdeményezésnek, ott kell maradnom, és segítenem kell sikerre vinni előbb vagy utóbb ezt az ügyet — és másokat is. Ez 2004 őszén volt, most 2008 őszét írjuk, s még mindig ott vagyok, és segítem továbbra is, mert úgy érzem, van még mit sikerre vinni a magyarság felemelkedéséért.

— A népszavazás részleges — csak részleges, mert végül is az igenek győztek — kudarcát ismerjük. Most 2008-at írunk. Úgy érzi, ma is érdemes, vagy másképp fogalmazva, ott kell lennie a szövetségben?

— A Magyarok Világszövetsége számos esetben úttörő szerepet tölt be. Legnagyobb erényének azt látom, hogy megalkuvás nélkül vállalja a magyar ügyek képviseletét. Nem minden felvállalt ügye azonos súlyú a magyar állampolgárság visszaadásának ügyével. Ez a legnehezebb feladata. De nem kisebb jelentőségű az sem, amely a magyarság gyökereinek kutatásáról szól. Mert ne hallgassuk el — fontos ezt is napvilágra hozni —, hogy a magyarság számára a rokon népek megkeresése, a velük való kapcsolatfelvétel hosszú távon stratégiai, nemzetstratégiai jelentőségű lehet. Ebben a kérdésben az elmúlt 131 évben a hivatalos politikának nagyon sok adóssága van. A finnugor elmélet XIX. század végén történt erőszakos elterjesztése után a magyar nép gyakorlatilag elfelejtette az ősi gyökereket, s az MVSZ szent kötelessége, hogy ezeket az ősi gyökereket újra felkutassa, újra megmutassa, a magyar nép elé tárja. A Világszövetség ezt a feladatot felelősséggel magára vállalta. Mindez komoly tudományos munkát is jelent egyébként: a két utolsó Világkongresszus, az idén (2008-ban) megrendezett hetedik és a négy évvel ezelőtti hatodik Világkongresszus is nagyon komoly tényeket hozott felszínre. Az egyik legfrissebb például az a tudományos kutatás, mely a Világszövetség anyagi és erkölcsi támogatásával folyt, s amely a kazakisztáni madjar törzs „felfedezéséhez" és a velük való kapcsolatfelvételhez vezetett. Ennek a kutatásnak a kapcsán tudós magyar antropológusok és külföldi tudományos szakemberek segítségével bebizonyosodott, hogy a Kazakisztánban élő madjar törzs nevében is magyar, s a Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében élő magyarsággal nagyon szoros genetikai kapcsolatban áll. Ezek immár tudományosan is bizonyított tények. Régóta tudtuk már, hogy a mi rokon népeink egy része, illetve nagy része kelet-ázsiai vidékeken él, de tudományos erejű új bizonyíték az elmúlt évtizedekben kevés került napvilágra. Termé­szetesen, meg kell említenünk itt azokat a kutatásokat, amelyek már a múlt század végén lezajlottak, de nem kaptak nyilvános, „hivatalos" elismerést a Magyar Tudományos Akadémiától. Itt említhetném a háromszéki származású Szentkatolnai Bálint Gábor kutatásait is például, aki munkásságával lenyűgöző terjedelmű tudományos életművet hozott létre, amely bizonyította a finnugor eredetelmélet tarthatatlanságát. Nos, ezeknek a munkáknak a felszínre kerülésében a Világszö­vetségnek és az itt zajló műhelymunkáknak, rendezvényeknek, kiadványoknak meghatározó, kezdeményező szerepük van.

— Szólna pár szót 2008-as rendezvényükről, a VII. Magyar Világtalálkozóról?

— A VII. Világkongresszus fergeteges rendezvény volt, azt hiszem, talán ez a legjobb kifejezés. Egy hétig tartott maga a Világkongresszus, és az elő- és társrendezvényeket tekintve több mint kéthetes program volt. Hatalmas munka volt a megszervezése — pénz és „hivatalos támogatás" nélkül, mégsem eredménytelenül. A Világkongresszuson megjelent több mint 1300 résztvevő számára felejthetetlen élmény volt. Az események felsorolását talán kezdjük a Kurultájjal, ami előrendezvénye volt a Világkongresszusnak. S egyben egy különleges rendezvénye: Bösztörpusztán tartották meg. Én a három napból — amíg tartott a Kurultáj — valójában csak egyen voltam jelen, de azt hiszem, amíg élek, nem fogom elfelejteni annak hangulatát. A kb. negyvenezres látogató tömeg végtelenül fegyelmezetten és láthatóan jókedvűen vette tudomásul, hogy itt valami új dolog kezdődik a történelmünkben. A világon szétszóródott és — leginkább — keletről nyugatra szóródott magyarság különféle népcsoportjainak az egymásra találása. A kurultáj szó maga egyébként törzsi találkozót jelent. Nem kell valami „nagy" dologra gondolni, csupán arra, hogy Kazakisztántól Ujgurián és Üzbegisztánon keresztül egészen Bösztörpusztáig bezárólag számtalan küldöttség mutatta meg magát és saját népi hagyományait, kulturális értékeit egymásnak. Ezek a csoportok egymásra találtak, lehet, hogy ez nagy szó, de sok-sok évszázad leforgását követően. Természetesen, a kurultájon számos megbeszélés is elhangzott ezek között a küldöttségek között. S mivel sok tudós ember is érkezett a delegációkkal, a tudósok, főleg a történészek, illetve nyelvészek élvezettel hallgatták egymás beszámolóit az eredetkutatásokról. Több konkrét megállapodás is született, s két év múlva (2010-re) tervezik a nagy hun-szkíta kurultájt. Egy hét múlva folytatódott aztán Budapesten a Világkongresszus, pontosabban előbb Ópusztaszeren, ahol emlékfát ültettünk számtalan kiváló tudósnak, politikusnak. Olyanoknak, akik a magyarság ügyét szolgálják a világon mindenütt. Nemcsak magyaroknak, mert fát ültettünk René Bonnerjea-nek, aki angol műfordító, és a magyar irodalom egyik szerelmese s egyben jó hírünk öregbítője a nagyvilágban. Vagy például Bernard Le Calloc’h-nak, aki ugyanezt teszi földrajzilag egy kicsit távolabb tőle, vagy Nelly Maas asszonyak, aki a magyar ügyet és a magyar kisebbségek ügyét az Európai Parlamentben képviseli. A budapesti Világkongesszus tíz konferenciáján 252 tudós, közéleti és kutató szakember 220 előadása hangzott el, melyeket 1300 ember hallgatott végig. Hosszú lenne felsorolni is a világ minden részéről idesereglett tudósok, például genetikusok és a Kelet történetével foglalkozó kutatók nevét. A kongresszusi témák közül az őstörténeti volt — azt hiszem — a legnagyobb érdeklődésre számot tartó, de hasonlóan nagy volt az érdeklődés a Trianon újraértékelése konferencián, a Szent Korona értékrendjéről szóló konferencián vagy olyan kevésbé általános, de nagy érdeklődésre számot tartó témáknál, mint például a Teleki Pál halálának körülményeit feltáró konferencián, A Fény üzenete című kulturális konferencián vagy a Máni, az élő címűn. Ez a Világkongresszus valódi fordulatot jelent a magyar szellemi életben. Ez így van még akkor is, ha sajnálattal kellett megállapítanunk: a magyar közéletben olyan állapotok uralkodnak, hogy minden erőfeszítésünk ellenére teljes elhallgatás kísérte a nyilvánosságban a rendezvényt. A kurultájról még csak voltak tudósítások a magyar sajtóban, de a Világkongresszus egészéről már nem. Teljes mértékig elhallgatták ennek a kongresszusnak a jelentőségét. És a szellemi összefoglalástól is tartózkodott a magyar média, a magyar „hivatalos társadalom" hangja. Nem sokan vannak, azt hiszem, mindössze néhány ezer emberről van szó. Néhány ezer ember, a hatalmat gyakorlók, a magyar politikai osztály. Akik a magyar népet, mint földesúr a jobbágyokat, úgy kezelik. Teljesen hiányzik ebből a politikai osztályból a nemzet ügyei iránti alázat. Ráadásul mindenkit és mindent ellenségüknek tekintenek, akik velük ellentétesen gondolkodnak, illetve cselekszenek. Perifériára szorítják őket, s a megsemmisítésükre törekszenek. Ezt tették és teszik folyamatosan a Magyarok Világszövetségé­vel is, megfosztva a szervezetet költségvetési támogatásától és a nyilvánosságtól is. Mindettől függetlenül úgy gondolom, nagyon nagy siker volt a Magyarok VII. Világkongresszusa. Örömmel látom, hogy sok, a magyarság sorsa szempontjából meghatározó jelentőségű és eredményes kutatás zajlik a világon. A magyarság küldetése ezen a világon nem az, hogy elpusztuljon! Újra meg újra megszüli ez a vidék a maga Kőrösi Csoma Sándorait.