Hiánypótló rendezvény otthona volt a napokban az egykori sepsiszentgyörgyi dohánygyár, ahol a Sepsi HISZ Egyesület szervezett nappali tábort sérült gyermeket nevelő szülőknek és gyermekeiknek. A második kiadásához érkezett Felszusszanás tábor lehetőséget teremtett arra, hogy az érintett szülők néhány órára saját szükségleteikre összpontosíthassanak egy támogató csoportban, ahol szakember segítségével szembenézhettek és feldolgozhatták veszteségeiket, ugyanakkor arra is, hogy kapcsolatot létesítsenek a hozzájuk hasonló helyzetben lévőkkel. Közben gyermekeiknek változatos fejlesztő és szórakoztató foglalkozásokat szerveztek szakemberek és önkéntesek közreműködésével.
Filip Mária programfelelős, pszichológus a rendezvény zárónapján avatott be a foglalkozások előzményébe. A tábor ötlete akkor merült fel, amikor az önkormányzat testi-lelki egészségmegőrző programok megvalósításának támogatására hirdetett pályázatot. Már akkor tudta, hogy a sérült gyermekeket nevelő szülőknek szeretne valamiféle csoportfoglalkozást tartani, arra azonban nem volt válasza, hogy mi történjen ez idő alatt a gyermekeikkel. Aztán feltérképezte a lehetőségeket a Sepsi HISZ Egyesületben, és „szépen kinyíltak az ajtók”, megtalálta azt a csoportot, amely fejlesztő tevékenységeket tud nyújtani a sérült gyermekeknek: gyógypedagógus, pszichológus, szociálpedagógus, aerobikoktató, zenepedagógus. Összeállították a programot, majd pályáztak az önkormányzatnál és támogatást kaptak, így tavaly már megtarthatták az első Felszusszanás tábort, és az ideihez is megkapták a városháza hozzájárulását.
Az előző évi résztvevők fele az idei táborban is jelen volt, illetve újak is érkeztek, így délelőttönként 17 szülő számára tartottak csoportfoglalkozásokat, s ez idő alatt a gyermekek az udvaron vagy termekben játszottak, finommotorikát fejlesztő és nagy mozgásos tevékenységekben vettek részt, de volt zeneterápia, valamint szociális készségek fejlesztése, tánc és éneklés, bábszínház egyaránt.
Kilépni a mindennapok rutinjából
Fontos és újszerű kezdeményezés a különmunka – emelte ki Filip Mária, hiszen bár több olyan tábor is van, amelyet sérült gyermekeknek és szüleiknek szerveznek, ahol együtt töltik az időt, segítők próbálják foglalkoztatni őket, kevés az olyan lehetőség, ahol külön-külön zajlanak a tevékenységek.
A Felszusszanás tábor olyan időt juttat a szülőnek, amikor ki tud lépni a mindennapi rutinból, ami nagyrészt arról szól, hogy megadja a sérült gyerekének a szükséges fejlesztést, elvégezi az otthoni házimunkát és próbál a többi családtagra is figyelni. „Próbálunk csak magunkra figyelni, és ez elég nehéz” – ismerte el. Példaként említette, hogy az első napi bemutatkozáskor egy szülő elmondta, ő X. Y. édesanyja, majd rögtön gyermeke nehézségeiről kezdett el beszélni, ám amikor visszakérdezett, „és ki vagy te?”, a hölgy könnyezni kezdett. „Akkor megértettük, hogy ezt a kérdést évek óta nem tette fel magának, nem volt egy olyan pillanata, amikor meg tudta volna önmagától kérdezni, hogy mit szeretne, hanem folyamatosan a sérült gyermeke igényeire figyel” – mesélte.
Szembenézi a veszteséggel, befogadni a jót
Az előző évi foglalkozásokon a résztvevők próbálták feldolgozni azt a veszteséget, ami egy sérült gyermek családba érkezésével érte őket. „Ez egy veszteség, mert mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy milyen gyereket vár, és nem azt kapja. És ezt el kell gyászolni, hogy utána már tudjunk az új helyzettel foglalkozni, illetve azzal, hogy ebben mi a tennivalónk” – magyarázta.
A szülők ugyanakkor megfogalmazták az erősségeket is, mert ahogyan Filip Mária mondta, az ember rájön arra, hogy képes olyan dolgokra is, amikre másként nem ébred rá. „Igazából pozitív dolgokat is kapunk, csak tudnunk kell ezeket fogadni, a látószögünket úgy alakítani, hogy ne a nehézségekre figyeljünk folyamatosan, hanem arra, hogy mit tudtunk megtenni, mire voltunk képesek. Vagy nézzük meg, kik lehetnek a segítségünkre, kik azok, akiktől eddig nem mertünk kérni, vagy milyen lehetőségeket nem vettünk észre eddig éppen amiatt, mert a tekintetünk nagyon leszűkül arra, hogy mi is van velünk” – részletezte.
Hatékonyan támogatni, önmagunkra figyelni
A Felszusszanás 2 idén a kapcsolatokra is összpontosított, arra, hogy a szülő milyen kapcsolatban van a sérült gyerekével, a házastársával, az egészséges gyermekekkel, környezetével vagy éppen a rokonsággal. „Valahogy le kell tennünk a minden vagy semmi mítoszát, hogy minden energiánkkal azon legyünk, hogy a sérült gyerekünket, szükségeit kiszolgáljuk, hiszen ez hosszú távon kimerültséghez vezet és teljesen kontraproduktív: miközben azt akarjuk, hogy mindent nagyon jól csináljunk, pont az ellenkezőjét érjük el” – mutatott rá Filip Mára. Úgy véli, ahhoz, hogy az érintett szülők támaszai tudjanak lenni a sérült gyermeküknek, fontos, hogy saját szükségeikre, jóllétükre is odafigyeljenek.
A beszélgetések során kitértek az énidő, a segítségkérés, támaszkeresés, a házastársi kapcsolat ápolásának lehetőségeire. A programfelelős szerint lényeges, hogy a szülők néha kettesben is időt tudjanak tölteni, hogy megbeszéljék, mik a teendőik, fájdalmaik, vagy más személyes dolgaikat, amelyeket esetleg otthon nem sikerül megvitatni, mert a sérült vagy a másik gyermekük szeretné a figyelmüket. A drámajátékok során azonban kiderült, ezt igen nehéz megvalósítani, egy résztvevő például arról beszélt, hogy 13 éve ez volt az első olyan év, amikor kettesben el tudott menni a párjával egy rövid időre anélkül, hogy a gyerekük velük lett volna.
„Ilyenkor erősödik meg bennem, mennyire fontos az, hogy legyen néhány olyan nap az évben, amikor a szülők magukban tudnak lenni, egy olyan közösségben, ahol hasonló sorsú emberek, családok vannak. Sokat tudnak segíteni egymásnak, hiszen számos élethelyzetben gyakorlati megoldásokra van szükségük, ezeket pedig ilyenkor meg tudják egymással beszélni, rengeteg információ cserélődik” – fejtette ki Filip Mária. Nem rejtette véka alá örömét sem, mely abból fakad, hogy a táborozó felnőttek „kicsit családként kezdenek működni”, és volt, aki el is mondta: úgy érzi magát, mint akit befogadtak, hogy egy közösség tagja.
Nem szabad bezárulni
A Felszusszanás tábor másik jelentős témáját képezte, hogy miként reagál a környezet a sérült gyermekekre, a családra, amint az is, hogy mit tehetnek az érintett családok, ha mások félnek közelíteni hozzájuk, ha nem ismerik, hogy milyen és mit tud a sérült gyermekük, ezért inkább elkerülik őket.
„Akkor lehet, hogy nekünk kell nyitanunk, mert bennünk is van félelem az ismeretlentől, hogy vajon miként fogadják, ha mi nyitunk. Előfordulhat, hogy sérülünk, és ez így van a mindennapokban is, ám ez nem vezethet oda, hogy teljesen bezárkózunk, nem kapcsolódunk senkihez. Nekünk is van felelősségünk abban, hogyan alakítjuk a környezetünket azáltal, hogy merünk lépni, közelíteni” – szögezte le Filip Mária.
Úgy látja, a foglalkozásaikra jelentkezőknek sikerült a hovatartozás érzését megtapasztaniuk, akárcsak azt, hogy nincsenek egyedül, létezik egy számukra támogató közeg. Visszajelzéseikből pedig egyértelműen kitűnik, igény van az ilyen jellegű rendezvényekre, nem véletlen, hogy többen is ajánlották segítségüket a szervezésben, míg mások rendszeres, havi találkozókat szorgalmaznak. A programfelelős azt reméli, lesz folytatása a Felszusszanás táboroknak, színesebb tevékenységekkel és újabb ötletekkel, és megtalálják hozzá a megfelelő anyagi támogatást is.
