Bő kéttucatnyi gyermek énekli az Örömódát, lelkesen, kisebbek és nagyobbak együtt, miután egy hetet töltöttek a Benedek-mezőn tartott lovas-zenés táborban. A tanultakat egy péntek esti műsorban mutatják be, majd jókora tábortűz mellett búcsúznak egymástól, oktatóiktól. Sportot és művészetet ötvözve a két sepsiszentgyörgyi kezdeményező, Szőcs Botond zongoraművész és Vitus Huba síedző társaikkal együtt másodjára szervezte meg ezt a különleges együttlétet ép testben ép lélek jeligével. Abban is hisznek, lesz folytatás, bíznak benne, egyre többen felismerik: a sport népszerűsítése mellett szükséges a művészeti oktatás erősítése is.
A lovas-zenés tábor vasárnap délutántól péntek késő estig tartott a Benedek-mezői táborban, illetve az ottani lovas központban július 30. és augusztus 4. között. A mintegy harminc részt vevő gyermek fele sepsiszentgyörgyi, másik fele brassói, a résztvevők számára a lovas, illetve a zenei oktatók kétnyelvű, román és magyar képzést biztosítottak. A lovaglást Vitus Huba, illetve a Vadon Lovas Klub oktatói tanították, a zenét, a hangszerekkel való ismerkedést is többen oktatták: Szőcs Botond (zongora), Szőcs Zsuzsa (ukulele, elmélet), Melkuhn Róbert (pásztorfurulya), Fábián Balázs (alapritmusok, dob) és Dancs Máté (gitár).
Hatos csoportokban ismerkedtek a lovaglás fortélyaival, mások ezalatt zenéltek, a résztvevők több hangszert is kipróbáltak, és a hét során tanultakból Szőcs Botond vezetésével összeállították azt a műsort, melynek során a szülők is láthatták, hallhatták, mire elég néhány nap zenei képzés, jó természeti környezetben, tábori körülmények között. A részt vevő gyermekek zöme zongorázott, ukulelén és pásztorfurulyán játszott.
Tábortűz mellett
A pénteki táborzáró előadást követően, a tábortűz mellett Szőcs Botond zongoraművész elmondja, nagyon megható volt számára ez az esti koncert, amikor láthatta az eredményt, hiszen mindennap sokat foglalkoztak zenével mind a tanárok, mind a gyermekek. „Külön-külön dolgoztunk csoportokkal, résztvevőkkel – magyarázta –, követtük a kialakulását az egésznek, hogy áll össze a műsor, a darabok. Az első próbánk tegnap este volt, a főpróba pedig ma, s a tábor végére megérett minden, és öt nap alatt szerintem egy olyan előadást sikerült összehozni, amelyben a gyermekek kihozták magukból a maximumot.”
Fellépők a záró koncerten
A lovaglás és a zenélés együttese kapcsán megjegyzi, időszerű maradt tavalyi, táborindító mottójuk: Ép testben ép lélek, már akkor arra gondoltak, mi lenne, ha a sportot és a zenét társítanák, hiszen „a sport a testi egészségért felel, a művészetek, a zene a lelki egészségért”. Ráadásul ezt az érdekes kettősséget erősíti az a tény is, hogy a lovak szenzációs állatok, s úgy véli, nagyon jól kiegészítette egymást e két foglalatosság, mert miután a gyermekek lovagoltak, zenéléssel folytatták a napot, s szerinte ez nagyon jó tapasztalat mind a gyermekeknek, mind nekik, tanároknak.
A kérdésre, hogy öt nap alatt zeneileg mennyit lehet fejlődni, Szőcs Botond azt válaszolja, ilyen rövid idő alatt nehéz számottevő eredményt felmutatni, hiszen ha a mintegy harminc résztvevővel egyenként egy órát kellene csak a zongorázásra szánni, „akkor harminc órát kellene foglalkoznom egy nap velük”, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Valójában elég zsúfolt volt a program, mert „amikor a furulyázást befejezték, gyorsan jöttek zongorára, majd ukulelézni, ebéd után folytattuk, esténként becsempésztünk játékokat is, karaokét, hogy ne érezzék »munkatáborban« magukat a gyermekek, legyen szabadságérzet is számukra, ha már egy ilyen szép helyen, lovak között vagyunk, akkor a szabadság elkerülhetetlen”. „Szerintem a maximumot hoztuk ki – hangsúlyozza –, az öt nap nagyon kevés például a zongora esetében, sokszor egy hangszernél el kell telnie két-három évnek ahhoz, hogy kezdjen szólni valahogy, és ehhez kitartó munka is kell.” Viszont ennyi idő alatt is el lehet sajátítani bizonyos ismereteket, teszi hozzá, és azért is előnyös egy ilyen tábor, „mert mindennap együtt vagyunk a gyermekekkel, tanárokként tudjuk követni fejlődésüket és haladásukat, ahogy tanulják a darabokat, készülnek a műsorra”.
Vitus Huba a lovakról beszél a táborban
Kiteljesedő lelkivilág
Vitus Huba úgy fogalmaz, öt nap alatt fokozatosan lehet ismerkedni a lovaglással: először a lóval való kapcsolatfelvételt, a lóhoz való közeledést, majd miután a tanonc felül a lóra, az együtt mozgás, irányítás következik, aszerint, hogy ki mennyire érez rá minderre. Egyesek egy szűk hét alatt nagyon jól elsajátították a könnyített ügetést, mások viszont félénkebbek, határozatlanabbak voltak.
Amikor kitalálták, hogy megszervezzék ezt a lovas-zenés tábort, Vitus Huba arra gondolt, azért jó a zene és a lovaglás társítása, mert mindezek közelségében „az ember lelkivilága is finomul, ezek által még jobban ki tud teljesedni, életének célt tud adni a hangszer, meg a lóval való kapcsolat is, igaz az a mondás, hogy magyar embernek ló kell, mert a ló emberré tesz, az ember meg lóvá tesz”. Mindezt megtapasztalni egyedi lehetőséget biztosít a Benedek-mezői tábor, s nem csak a lehetőség adott, hanem a jó zenetanárok és a jó lovasoktatók is. Ha mindezek adottak, akkor ezt kár nem kihasználni, kár lenne, ha nem vinnénk tovább az itteni értékeket, „mert a magyarok jó lovasok voltak, jó zenészek és jó táncosok is voltak”. Egy ilyen tábor nem csak azt teszi lehetővé, hogy az urbanizált környezetből a természetbe kerüljenek a gyermekek, hanem „feltölti őket, nagyobb lendülettel fogják majd kezdeni az új tanévet is, hiszen kint voltak a szabadban, állatok közelségében, faházakban, nem betondzsungelben aludtak, ezek szerintem erőt adnak nekik a továbbiakban”. Mind Vitus Hiba, mind Szőcs Botond a folytatásban gondolkodik, bíznak benne, hogy a gyermekek számára hasznos e lovas-zenés tábor, mások is jó kezdeményezésnek tartják, számosan felfigyelnek rá, s többen felkarolják a sepsiszentgyörgyi művészvilágból.
Szőcs Botond ismerteti a műsort
Tehetség és munka
Számos gyermek nem találkozott eddig hangszerekkel, nagyon sokan voltak a résztvevők között olyanok, akik hétfőn ütötték le először a zongora billentyűjét, mégis, hirtelen egy olyan szenvedély alakult ki bennük, hogy szünetekben, ebéd után vagy akár reggel nyolc órakor leültek a zongorához és gyakoroltak. Néhányuknak négy-öt nap alatt sikerült elérniük azt, hogy a lovas-zenés tábor végén már két kézzel játszva előadtak egy-egy ismertebb könnyűzenei vagy komolyzenei művet. Mindezt elmondva Szőcs Botond úgy értékeli, ez többükben elindított egy folyamatot, s ez az első fontos lépés ahhoz, hogy valaki komolyabban kezdjen foglalkozni zenével. Úgy véli, noha az általános iskolában van zeneoktatás, a művészeti iskolában pedig a diákok mindennapjához hozzátartozik a zene, mégis, az lenne jó, ha a gyermekek többször találkoznának a zenével, ugyanis „a művészetekkel való találkozás egy hiány a társadalmunkban”, ezért is kellenek az efféle táborok, nem csak zenei, hanem színházi és képzőművészeti rendezvények is.
Viszont ahhoz, hogy a táborban részt vevő gyermekek közül valaki zenésszé váljék, már igen sok minden szükséges. „Nagyon nehéz megmondani azt, hogy kiben mit lehet látni, van egypár nagyon tehetséges gyerek – magyarázza Szőcs Botond –, viszont ahhoz, hogy valakiből zongorista legyen, ennél sokkal többre van szükség. A tehetség valahol egy kis porszemnyi csak a sok más tényezőhöz, ami a sikerhez kell: kitartás, munka és harc is, mert nagyon nehéz szakma a zene, időközben sok kudarc ér, ez egy durva sport is, tehát nem csak művészet, hanem sport is, igen erősnek kell lenni, sok munka, kitartás kell. És persze kell egy jó tanár is aki tud irányítani, de mindig a munka a legfontosabb. És itt, a táborban vannak már olyan gyerekek, akik maguktól odaülnek a zongorához, azok is, akik először találkoztak e hangszerrel, nincs kizárva, hogy hosszú távon is megmarad ez az elszántság.”
