Örökség, mely kötelez

2023. augusztus 9., szerda, Jegyzet
Nagy D. István

Van feltámadás, gondolhatná az ember, ha éppen a kovásznai Tündérvölgybe viszi az útja. Vajnafalvát elhagyva, a dr. Benedek Gézáról elnevezett szívkórház környékére érkezve kimondottan kellemes érzés, hogy a kivételes szépségű völgyben az elmúlt években kisebb beruházásokkal sikerült megfelelő környezetet teremteni mindazoknak, akik több vagy kevesebb időt töltenének a természetben és nem feltétlenül a vadregényes kirándulás hívei.

Bár maradt még bőven tennivaló, ám a határozottan rendezettebb képet mutató kemping, a kissé fennebb, Kommandó irányába kialakított piknikezőtér asztalokkal, egyszerű grillsütőkkel arra utal, létezik szándék és elképzelés arra, hogy rendezettebbé tegyék a Tündérvölgyet, anélkül, hogy a természetes környezetet különösebben megbolygatnák. Erre pedig szükség van, hiszen ottjártunkkor is bőven akadtak látogatók, helyiek és más tájakról oda érkezők egyaránt.

Nagy kár, hogy mindössze pár méter megtétele után a kép alaposan megváltozik. Európában egyedülálló műszaki-ipartörténeti műemlék – jelzi az egykori sikló Kovászna pataka felett átívelő kis hídjának maradványai közelében a semmibe vezető sínpár mellé kihelyezett tájékoztató tábla. Némileg megkopott, szomszédságában néhány sínpár, két egykori váltó, illetve a közelükben rozsdázó, korhadó, pusztuló vasúti kocsik, a patakon túl pedig egy, a fák közt felsejlő omladozó épület emlékeztet arra, hogy egykoron itt valóban egy műszaki csoda létezett, s működött nem kevesebb, mint száz évig. A lehangoló helyet hátrahagyva újabb kalandnak vághat neki a látogató, a Kommandóra vezető poros, köves útnak, ám a környezet, a hangulat kárpótolja az embert. Kommandóra felérve a csodás vidék varázslatos hatással van a lélekre, ám a településre beérve sajnos e kivételes hatás könnyen elmúlik. Mélyen lehangoló látni, mivé lett az egykori fatelep, hogy omladoznak a csarnokok, műhelyek, épületek, s miként vesztik el végképp a vasfogú idővel vívott háborút az egykori szerelvények maradványai. Az enyészet birodalma ez, és nem kell különösebb szakértőnek lenni, hogy lássuk: szomorú, de az utolsó utáni esély is elszállt, hogy bármi is menthető legyen az egykoron virágzó létesítményből, esetleg más célra történő felhasználása is csak szép álom már.

Mielőtt céltalan nosztalgiázással, múltba révedéssel vádolna bárki is, szögezzük le: mint oly sok más székelyföldi és erdélyi, egykoron fényes napokat megélt helyszín – hogy közelebbit említsünk: Előpatak – esetében, a tündérvölgyi-kommandói siklót, illetve magát a települést, Kommandót tekintve az a legelkeserítőbb, ha belegondolunk, hogy amennyiben sikerülne feltámasztani, micsoda nyereség lenne a helybeliek (és nem csak) számára, milyen idegenforgalmi-gazdasági többletet tudna nyújtani. Az egykori fatelep napjai leáldoztak, ezen a tényen már nem tudunk változtatni, ám olyan örökséget jelent, mellyel vétek, ha nem kezdünk valamit. Nyilván nem kis feladat, komoly anyagi áldozattal jár, és a megtérülés távolról sem biztosított, viszont amennyiben döntéshozóink, vezetőink komolyan gondolják, hogy az idegenforgalom húzóágazata lehet Háromszéknek, akkor a sikló további sorsa megkerülhetetlen kérdés, még akkor is, ha egyike az igazán kemény dióknak. Tény, hogy próbálkozások voltak az elmúlt egy évtizedben, és az is kiderült, hogy több szempontból is kusza, bonyolult az egész, nem is sikerült érdemben előrelépni. Érthető ugyanakkor, hogy a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben egy ilyen beruházás nem kerülhet túl előkelő helyre a prioritáslistán, a helyi önkormányzatoktól sem várható el, hogy saját erőből végigvigyék, amint az is világos, hogy a megvalósítás is hosszú és körülményes lenne, a mérleg másik serpenyőjében viszont ott van az a távolról sem elhanyagolható tény, hogy siker esetén egy olyan egyedi létesítménnyel gazdagodnánk, mely nem csak Kommandó és Kovászna, de a megye turizmusának jövőjét is meghatározhatja.

 

Borítókép: Néhai vagonok a kisvasúton, a kovásznai Tündérvölgyben. Fotó: Nagy D. István

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1187
szavazógép
2023-08-09: Közélet - Nagy D. István:

Át kell ütemezni a nagy beruházásokat (Közüzemek)

A meghirdetés körüli késlekedések, valamint a településszintű infrastrukturális fejlesztési programok beindítása következtében kénytelen átütemezni az európai uniós alapokból finanszírozott, a Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretében tervbe vett, a megye 32 települését érintő beruházásait a Közüzemek Rt. A regionális ivóvíz- és szennyvízkezelési szolgáltató tájékoztatása szerint egyelőre nem tudják pontosan, hogy az összesen 230 millió euró körüli, pályázaton elnyert támogatásból fedezett beruházásból mi valósítható meg, több fejlesztés az országos Anghel Saligny-programban is szerepel, a jelentősebbekről azonban nem akarnak lemondani.
2023-08-09: Világfigyelő - :

Kifakadt a lengyel miniszterelnök: Manfred Weber beleavatkozik a lengyel választásokba

Az őszi lengyel parlamenti választásokba történő beavatkozásként értelmezi Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője a „jogállamellenes” lengyel kormánypárt „legyőzéséről” beszélt.