Nálunk azonban nem ez a cél: hiába lehet tudni, hogy milyen eszközökkel állítható vissza a költségvetési egyensúly, ha a speciális nyugdíjak eltörlése és a tékozlás megszüntetése a kormányon levőknek nem tetszik. Ezért próbálnak másokról (a magánszféráról, a művelődésről, sportról, helyhatóságokról) lenyúzni még egy-két rend bőrt. Ezek azonban inkább kommunista, mint könyvelői beidegződések, amelyeket a szociáldemokraták máig nem vetkőztek le. Még mindig nem értik, hogy a kultúrán való spórlással nem menthető meg egy gazdaságilag életképtelen rendszer.

A mostani takarékoskodási lázban újra felmerült az ország közigazgatási átszervezése is, amire ugyan nincs politikai akarat, de néha azért elbeszélgetnek róla; korábban a fejlődés nevében akarták újraszabni a megyéket (és szétszabdalni Székelyföldet), újabban a fenntarthatóság a jelszó. Megint „könyvelői szempontokra” hivatkoznak, azokra a kimutatásokra, amelyek szerint a jelenlegi önkormányzatok 96 százaléka állami támogatásra szorul, magyarán többet költ, mint amennyit begyűjt. Ha tehát összevonnák a kis, anyagilag gyengén álló közigazgatási egységeket (ehhez alkotmánymódosításra sincs szükség, mint a sokat ígért régiósításhoz), akkor mondjuk feleannyi polgármesteri hivatalt kellene eltartani. Ez elég jól hangzik a túlduzzasztott adminisztrációtól nyögő Romániában, de rögtön az ország legnagyobb településénél zörögni kezd, hiszen maga a főváros is kap pénzt az állami költségvetésből (többek között a metró működtetésére), dacára annak, hogy bevételei magasabbak, mint a moldvai megyéké összesen. S akkor kihez csatoljuk Bukarestet? Ahol brutális gondok vannak a fűtéssel, meleg vízzel, a hulladékgazdálkodással, a felszíni közlekedéssel, az ivóvíz és a levegő minőségével – gyakorlatilag minden közszolgáltatással, ami élhetővé tesz egy várost, mert polgármesterei mindig mással foglalkoztak. Gabriela Firea többet költött városdíszekre, mint az infrastruktúrára, és egész sereg semmittevő önkormányzati céget-intézményt hozott létre vazallusai számára. Pártelnöke, Marcel Ciolacu bizonyára ebből indult ki, amikor az önkormányzatoknál megtakarítható kiadásokra gondolt. Pedig seperhetne a kormány háza táján is: a kormányközeli televény melegéből is, akár a gombák, ütik fel fejüket új meg új hivatalok; érvényesíthetne néhány könyvelői szempontot itt is, ha már az államcsőd elkerülése a cél.

Esetleg szétnézhetne a világban, tanulhatna valamit a hatékony közigazgatásról. Például Svájctól, ahol létezik 1,3 milliós és alig 15 ezer lakosú kanton is. Ijesztő lehet az egységes nemzetállam hívei számára, hogy mind a 26 kanton önálló (legyen kicsi vagy nagy), és saját alkotmánya van, de ott a jólét nem csupán a kiváltságosoknak jár. Ez kellene hogy legyen a legfőbb szempont Romániában is.

Borítókép: Tudor Benga brassói képviselő (USR) idén májusban benyújtott átszervezési javaslata. A megyék összevonásához sem kell alkotmányt módosítani. Fotó: Facebook / Tudor Benga