Felsőrákos ismét kitett magáért: közel ötvenen vettek részt szombaton a kultúrháznál végzett közmunkán. Az Építőmesterek Kft. az elmúlt hónapokban már megújította a konyhát, most közös erővel a fásszín és a padlástér rendezésére fordítottak nagyobb figyelmet. Lebetonozták a fásszín alját, falait lefestették és kicserélték a cserepet. Új cserép került a konyha fölé is, csatornákat szereltek, az esővizet kivezették a betonozott sáncokba, a padlásról lehordták az évek alatt felgyűlt, mennyezetet terhelő hulladékot és takarítottak. A kalákát a szükséges anyagok biztosításával a baróti önkormányzat támogatta. Tavaly az általános iskola érdekében fogtak össze a felsőrákosiak.
A kaláka megszervezője és fő mozgatórugója László Tibor, az Építőmesterek Kft. tulajdonosa. Mint mondotta, azért tartja fontosnak az összefogást, mert úgy véli, a középületek állapota a falu egészének az életére hatással van. Ha az iskola rendben van, talán nem viszik el már a legkisebbeket is Barótra; ha a kultúrház rendben, szívesebben megy oda egyaránt fiatal és idős, az ott kapott élmény pedig szintén a megmaradásunkhoz járul hozzá.
Felsőrákoson született, és tudja, ott is akar megöregedni és idővel gyereket is nevelni. Ha a falukép szép, talán több fiatal fogja úgy gondolni, hogy onnan nem kell elmenni, szülőföldön is lehet boldogulni. „Az emberben feltétlen kell lennie csöppnyi lokálpatriotizmusnak ahhoz, hogy cselekedni akarjon faluja érdekében, s hinni tudja, van értelme erőfeszítésének. Én hiszek benne, s úgy látom, sokan vannak még így ezzel, akik azt szeretnék, hogy a magunk körül levő dolgok rendben legyenek. Mi sem bizonyítja ezt jobban: nem csak a cégem emberei vannak itt – ők is önkéntesen jöttek, nem számít be a munkaidőbe, fizetés sem jár érte –, nem kellett senkit győzködni, hogy jöjjenek, elég volt egyszer meghirdetni. Ennek pedig nagyon tudok örvendeni” – mondotta László Tibor.
Jó szívvel jöttek
A fiatal vállalkozó szavait megerősítik a kalákázók.
Ferencz Lajost elég nehéz szóra bírni, de néhány mondatra azért kapható. Mint mondotta, tavaly is volt az iskolánál kalákázni, s kész akármikor tenni a köz érdekében, ha hívják. Sőt, nem csak ide, ilyen alkalommal, hanem barátokhoz és jó ismerősökhöz is megy házépítésnél vagy cserepezésnél segédkezni. Igaz, hogy szabad idejéből vesz el és fárasztó is tud lenni ez a fajta munka, de a jó hangulat sok mindenért kárpótol. „Hasonlóan fontos szempont az is, hogy régi szokásunk éltetése fontos a közösség számára” – jelentette ki.
Nóda Sándor a szennyvizet kivezető cső lefektetésénél segédkezett. Hogy miért vesz részt a kalákában? Azért van ismét jelen, mert fontos számára, hogy a kultúrház rendben legyen. Sok nagy jelentőségű eseményt nem szerveznek benne, de a családok számára szükséges hely, hiszen akad olyan ünnepély, amikor nem elég az otthoni konyha, egy-egy keresztelő vagy konfirmálás utáni eszem-iszomnak helyet tud adni, akár kisebb lakodalom is megtartható benne, esetenként még pingpongversenyt is szerveznek benne.
Tódor Árpád lelkiismereti kérdésnek mondotta a kalákában való részvételt: aki tehetné, de nem megy el segíteni, az jó ideig nem alhat nyugodtan. Ő nem jár rendszeresen a kultúrház eseményeire, de tudja, hétéves lánya számára hamarosan fontos hely lesz: biztosan részt vesz olyan tevékenységben, amely ide fogja kötni – legyen hát, amennyire csak lehet, rendben az épület. „Bármilyen feladatot vállalok. Ha kell, az asztalosmunkához járulok hozzá, ha kell, a kőművesekéhez, ha aprómunkásra van szükség, az vagyok. Évente egy-két napot igazán lehet a közjó érdekében dolgozni, az mindenkinek bele kell hogy férjen az idejébe” – mondotta.
Jutalomként finom falat
Nem árkot ásnak, nem csövet fektetnek homokágyba, nem lécet szegelnek, nem cserepet raknak, mégis kiemelten fontos a munkájuk. Hogy kik ők? Azok az asszonyok, akik reggel igencsak korán keltek, hogy munkakezdés előtt legyen elegendő kávé mindenkit körbekínálni. Ők készítették el a hagyományos székely reggelit, azaz a több tucat zsíros kenyeret, és vágtak fel számottevő mennyiségű vöröshagymát, hogy a pillanatra megpihenők némi erőhöz jussanak.
A nők feladata volt a csülkös babfőzelék elkészítése is. Azzal most nem volt annyi bajuk, mert otthon előfőztek mindent, de azért a lecsós-kolbászos alapot a nyílt láng felett frissen készítették.
Hogy könnyebben szóra bírjuk őket, kicsit kétkedve tesszük fel a kérdést: alig van félig a kondér, elég lesz az annyi embernek? Minden bizonnyal! Tavaly, amikor tele volt, kilencven embernek volt elég, ha pedig mégis nagyobb lenne az étvágy, mint számították, hát kennek még zsíros kenyeret.
„Minden bizonnyal elég lesz, hiszen ez már kész van, a sűrűsége pont jó, a mennyisége nem fog tovább esni. És van melléje savanyúságnak friss káposzta, aztán a fuszulykát le lehet nyomtatni pánkóval, rácsos tésztával, tejfölös-szilvás lepénnyel vagy éppen aranygaluskával. Itt éhesen nem marad senki” – mondotta Bogyor Irma. Tőle, Pánczél Judittól és Csiki Ilonkától tudjuk meg, hogy a kalákázók ellátásának érdekében sokat tett még Lőrincz Orsolya, Bíró Csilla, Nóda Gyöngyvér, Gál Mária, Gál Melinda és Borka Erzsébet is.
Köszönet az elvégzett munkáért
Benedek-Huszár János, Barót polgármestere a Háromszéken keresztül is köszönetet mond az elvégzett munkáért a kalákázóknak. „Tavalyelőtt Köpecen Romeo Titi Smântână vezetésével fogott önkéntes munkába egy kis csapat, s tették rendbe a tűzoltószertár tetőzetét, tavaly pedig Felsőrákoson László Tibor kezdeményezett az iskola érdekében kalákát. A városháza akkor és most is támogatta a jó szívvel, a közösség érdekében végzett munkát, és az anyagszükségletet biztosította. Mindenki, aki hasonló kezdeményezéssel élne, keresse fel a városházát, mert senkit, aki közös ügyben tenni akar, elutasítani nem fogunk” – nyilatkozta a városvezető.
Felsőrákoson is lesz még tennivaló: amint megtörténik a főút kultúrház előtti részének aszfaltozása, térkövet raknak le.
