A kormány, azaz az intézkedések kiötlői nem hatódtak meg, állítják ugyan, hogy céljuk nem a kulturális intézmények felszámolása, de mindaz, ami eddig kiszivárgott terveikből, az ellenkezőjét bizonyítja. Marcel Ciolacu miniszterelnök, miközben minap a kedélyeket igyekezett megnyugtatni, igazi könyvelői gondolkodásmódról tett tanúbizonyságot: ők csupán közigazgatási reformot szeretnének, fiskális kiigazítást és az adócsalás visszaszorítását – magyarázta, s hozzáfűzte, „egyetlen kiigazító intézkedés sem fogja befolyásolni az ifjúsági vagy kulturális tevékenységeket”. Még ecsetelgette, hogy nincs szükség annyi igazgatóra, könyvelőre, ilyen „túlburjánzott” rendszerre, hogy az intézmények megfelelően működjenek, ő úgy véli, mindez fölöslegesen sok pénzt visz el. 

Az alig két hónapja regnáló kormány megtalálta a romániai pazarlás és adócsalás gócát: a kulturális intézményeket. Nem a központi apparátus túlméretezett, nem a minisztériumokban, decentralizált és centralizált intézményekben van túl sok államtitkár, igazgató, vezető – elvégre ezek mind becsületes pártemberek, nem szabad őket bántani –, és nem is az állami vállaltok tartoznak milliárdokkal a központi költségvetésnek. Nem, a romániai költségvetés hiányáért elsősorban a művelődést, kultúrát „gyártó”, terjesztő, népszerűsítő létesítmények felelősek. Nem kell annyi színház, múzeum, filharmónia, nincs szükség annyi könyvtárra, sőt, könyvkiadóra sem – áfaemeléssel ők is könnyen ellehetetleníthetőek –, és minden egyenesbe kerül, megszűnik a központi költségvetésben tátongó lyuk és beköszönt a földi Kánaán.

Torz és nagyon veszélyes gondolkodás. Románia eddig sem jeleskedett a kultúra támogatásában, sereghajtó az Európai Unióban az e célra fordított pénzek tekintetében. Elemzések szerint, ha életbe lépnek a kormány elképzelései, az ország kulturális intézményeinek 60 százaléka megszűnik. Felszámolják, összevonják ezeket. S csak tetézi a bajt, hogy azt is megszabnák, az önkormányzatok saját bevételeik legfeljebb 7,5 százalékát fordíthatnák a „kultúra, szabadidő, vallás, sport” tevékenységek, intézmények támogatására. Sepsiszentgyörgy esetében ez azt jelentené, hogy az eddigi évi 28 millió lej helyett alig 10 milliót különíthetnének el ilyen célra. Nemcsak intézmények kerülnének veszélybe, de odalenne a különböző pályázatok, támogatások jelentős része, fontos programokat, kezdeményezéseket ítélnének halálra. És mindezt a takarékosság, az észszerűség, a reform nevében.

Művészek, alkotók, kulturális „munkások” életét lehetetlenítheti el, ha megvalósul a kormány elképzelése. Kitalálói bizonyára nem nagy kultúrafogyasztók, így fel sem mérik a veszteséget. Azt, hogy ötletük megvalósítása esetén az ország, a román (és a magyar) nemzet lesz szegényebb. Talán érdemes lenne felhívni figyelmüket arra, amit nálunk okosabb emberek mondanak, hogy a kultúra halála egy nép halála. És arra is, hogy amikor a hanyagság (nemtörődömség) elpusztítja a kultúrát, jönnek a szörnyetegek. 

Borítókép: A kultúra temetése Sepsiszentgyörgyön. Fotó: Albert Levente