Szépmezői kutyamenhelyVasárnap nyílt napot szerveznek

2023. augusztus 25., péntek, Közélet

A 145 kutya befogadására alkalmas szépmezői menhelyen ismét több mint 160 kutya tartózkodik, ezért a működtető Tega Rt. a hétvégén nyílt napot szervez. Vasárnap 12 és 14 óra között az érdeklődők ismerkedhetnek, barátkozhatnak és sétálhatnak az ebekkel. Minden örökbefogadás helyet biztosít egy másik utcán tengődő négylábúnak.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Legutóbb idén télen szerveztek örökbefogadási akciót, amikor szintén több mint 160 ebnek adott otthont a létesítmény, ezért a működtető felszólítást kapott a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóságtól, hogy csökkentse a menhely zsúfoltságát. Az összefogásnak köszönhetően több mint 60 kutya talált otthonra, azonban így is kénytelenek voltak elaltatni az agresszív, idős és egészségügyi gonddal küszködő négylábúakat.

Az elmúlt hónapokban Sepsiszentgyörgy utcáin ismét elszaporodtak a kutyák, a menhely munkatársai igyekeznek orvosolni a kialakult helyzetet, ehhez azonban segítségre van szükségük. Bíznak benne, hogy a lakosság szívén viseli az ebek sorsát, ugyanis a köztisztasági vállalat célja, hogy minél több négylábú szerető gazdához kerüljön, továbbra sem akarják elaltatni az állatokat.

A vasárnapi nyílt napon az érdeklődőknek lehetőségük lesz arra, hogy megismerkedjenek a kutyákkal, sétálhatnak és barátkozhatnak velük, illetve információt szerezhetnek arról, hogy a kiszemelt állat hogyan egyezik más háziállatokkal. Az örökbefogadást ivartalanítás és féregtelenítés előzi meg, valamint a kutyákat mikrochippel is ellátják, ezért rögtön nem lehet hazavinni, csak miután ezek a feltételek teljesültek. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1306
szavazógép
2023-08-25: Közélet - Bartos Lóránt:

Újabb szakképzések indulnak Kézdivásárhelyen

Nem csak a veszprémi séfiskola indít szakképzést Kézdivásárhelyen ősztől: a kantai minorita rendházban a turizmussal kapcsolatos szakok mellett kétkezi mesterségek oktatására is sor kerül. A képzéseket a Baranya Megyei Szakképzési Centrum – Pollack Mihály Technikum és Kollégium indítja a céhes városban.
2023-08-25: Közélet - Nagy D. István:

Kissé drága, de felkapott a strand (Sepsiszentgyörgy)

Továbbra is keresett a sepsiszentgyörgyi városi strand, a létesítményt a nyitás óta e hét elejéig eltelt időszakban több mint harmincezren keresték fel, a vendégek közül sokan más megyékből érkeznek. Ott jártunkkor az áramszünet ellenére is nagyjából telt ház volt. A körülmények összességében rendben vannak, pár hiányosságot észre lehet venni, ennél szembeötlőbbek viszont a létesítmény viszonylag magas árai. A kisebb problémák ellenére a fürdőzni, kikapcsolódni vágyóknak továbbra is egy jó választás lehet a strand, és sokan élnek is a lehetőséggel.