Mert kerek száz embert számláló csoportból miért ne létezhetnének olyanok, akik nem ismerték egymást, akiknek a családfaépítés volt az adódó alkalom az ismerkedésre, olyan fiatalok, akik soha nem láttak családfát, és fogalmuk sem volt arról, hogy miként épül az?
A zömében Sepsiszéken lakó Váncsák közös gyökere valahol az erdővidéki Középajtán volt, de csak volt, mert nevükben már ott sem él ez a család. Jól van ez így – gondolta magában a sepsikőröspataki Váncsa Lajos vállalkozó és községi tanácstag, a sokak által ismert néhai Váncsa Gyuri bácsi fia, aki a nélkülözhetetlen önkéntes tűzoltás terén alkotott maradandót. A négy személyből álló csoport tagjai – benne Oláh Margit, Koncza Ildikó és Balló Erzsébet –, mint a rokoni kapcsolatok ismerői, lerajzoltak egy terjedelmes lombozatú fát, melynek ágain-levelein helyet kaptak az egyazon ágon élő jelenlegi családok s azok elődei addig, ameddig engedte a visszaemlékezés.
A szervezők családi találkozót hirdettek, rokoni-baráti összejövetelre, asztal mellé hívtak mindenkit. A félig-meddig nevekkel és évszámokkal kitöltött családfa a falra került, és sorrendben arra kértek mindenkit, egészítsék ki a hiányzó adatokkal a saját családi águkat. A rokoni kapcsolatokat az 1861-ben született Váncsa Jánosig vitték vissza, akinek Demeter Julianna volt a felesége.
A családfaépítők kedvét már emelni készült a kászoni Székely Góbék zenekara, amikor Váncsa Lajos és a szervezők rövid köszöntőt mondtak, s közben épült a családfa. Jelenlétükkel tiszteletüket tették a nemzedék sikeresebb vállalkozói, Váncsa Jenő Angyalosról, Váncsa Eszter Árkosról, Váncsa Kálmán és Váncsa Attila. A családi találkozóra Isten áldását kérte Tatár Ágnes Tekla sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész. A családfa nyomtatásra készült, tapsot kapott az Óriáspince vendéglő munkaközössége, s a résztvevők egy-egy családfát ábrázoló ajándék hűtőmágnest kaptak emlékeztetőül.
