Deficitcsökkentő intézkedéscsomagMég szeptemberben felelősséget vállal a kormány

2023. szeptember 6., szerda, Belföld

A kormány még ebben a hónapban felelősséget fog vállalni a parlament előtt a közigazgatási reformot, az adócsalás-megelőző intézkedéseket, illetve az adóügyi módosításokat tartalmazó tervezetcsomagért – közölte tegnap Marcel Ciolacu miniszterelnök.

  • Marcel Ciolacu miniszterelnök. Fotó: gov.ro
    Marcel Ciolacu miniszterelnök. Fotó: gov.ro

A kormányfő tájékoztatása szerint a tervezetcsomagon még dolgoznak, de amint elkészül, közvitára bocsátják, és szeptember végéig lezajlik a teljes eljárás, a parlament előtti felelősségvállalást is beleértve. Azt is leszögezte, hogy az intézkedéscsomag nem tartalmaz megszorító intézkedéseket, viszont azt be kell látni, hogy a nagyon magas fizetésű közalkalmazottak nem kaphatnak vakációs utalványt is. Ezért vezetik be azt a korlátozást, hogy az utalványra csak a nettó 8000 lejnél kisebb fizetésű alkalmazottak legyenek jogosultak – magyarázta.

„Én azt láttam a törvénytervezetben, hogy a fizetések emelkedni fognak, és nincs semmiféle megszorítás. Minden alkalommal elmagyarázom, hogy Románia tanult a korábbi válságból, amikor a bércsökkentésekkel nagy hibát követett el a kormány. Azonban véleményem szerint a magas fizetésű közalkalmazottak nem részesülhetnek üdülési utalványokban, mint az a közel 1,6 millió romániai, aki minimálbérért dolgozik. De megszorításokat nem láttam” – nyilatkozta Ciolacu.

Elmondása szerint először az adócsalás elleni intézkedéscsomagot véglegesítik. Ezt követi majd a közigazgatási reformcsomag, amelyről jelenleg is folynak a tárgyalások a központi és helyi közigazgatás, valamint a szociális partnerek képviselőivel. A harmadik a fiskális csomag, hogy Románia költségvetése idén és az elkövetkező években is fenntartható legyen, amíg meg nem valósítja az országos helyreállítási tervben (PNRR) mérföldkőként szereplő pénzügyi reformot – magyarázta Ciolacu.

A kormányfő arról is biztosította a közvéleményt, hogy a törvénycsomag tervezetét közvitára bocsátják, amint elkészül, és nem fogják „éjszaka, titokban elfogadni”. Szerinte ez két-három nap múlva megtörténik. A parlamentnek is biztosítani fognak legalább 24 órát a módosító javaslatok benyújtására, és minden a lehető legátláthatóbb módon fog zajlani – szögezte le Marcel Ciolacu miniszter­elnök.

 

„Románia fizetőképes”

Marcel Boloş pénzügyminiszter tegnap kijelentette, hogy nincsenek problémák Románia fizetőképességével, és az erre utaló korábbi nyilatkozatával csupán fel szerette volna hívni a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel az ország akkor szembesülhet, ha nem vezeti be az adócsalás elkerülését és a költségvetési kiadások csökkentését célzó intézkedéseket. Emlékeztetett arra, hogy Romániának három fontos célkitűzése van: a költségvetési hiány 21 milliárd lejes csökkentése, a nyugdíjak reformja és az új bértörvény alkalmazása. Ez utóbbi két intézkedés költségvetési vonzata összesen 25 milliárd lej. A kiadáscsökkentő és az adóügyi intézkedéseket pedig éppen azért kell bevezetni – tette hozzá –, hogy Románia megvalósíthassa ezt a három célkitűzést.

„Az Európai Bizottságot is aggasztja ennek a három célkitűzésnek a teljesítése, ezért sürgeti az intézkedéscsomag elfogadását” – magyarázta. Mint kifejtette, ezekben a napokban a román hatóságok folyamatosan továbbítják Brüsszelbe az Európai Bizottság (EB) által kért pénzügyi adatokat, beleérte az ukrajnai háborúval összefüggésben keletkezett kiadásokat és az energiadrágulások kompenzálását. Az EB elemezni fogja ezeket az adatokat, és javaslatot tesz az EU Tanácsának a román céldeficit módosítására – részletezte.

Közlése szerint a koalíció fontolgatja annak a lehetőségét, hogy 1 százalékos adót vessen ki a bankok forgalmára a profitadó megtartása mellett. Az intézkedés bevezetésével számításai szerint több mint 2 milliárd lej folyna be az államkasszába 2024-ben. Nyilatkozata végén Boloş beszélt arról is, hogy a cukrozott üdítőitalokra kivetendő adóról a kormánykoalíció a költségvetési hiány alakulásának függvényében dönt.

 

Câciu szerint mindenki hibázott

A 2023-as költségvetés az Országos Előrejelzési Bizottság és a Nemzeti Bank prognózisain alapult, a hiány pedig alapvetően az előrejelzésekből, becslésekből és az adóhatóság (ANAF) bevételeinek alakulásából származik – jelentette ki tegnap Adrian Câciu európai alapokért felelős tárcavezető. Az idei költségvetést összeállító volt pénzügyminiszter az európai ügyekért felelős képviselőházi bizottság ülésén tartott meghallgatása után nyilatkozott a sajtónak.

Az újságírók azt kérdezték tőle: elismeri-e a felelősségét abban, hogy Románia idén nem tudja tartani a 4,4 százalékos céldeficitet? „Végső soron ez mindannyiunk felelőssége. Ezt a büdzsét a kormány és mindkét költségvetési-pénzügyi bizottság jóváhagyta a költségvetés jelenlegi bírálóinak a vezetésével. Románia elnöke is kihirdette” – válaszolta Câciu.

Emlékeztetett, hogy az idei büdzsé tervezetét az Országos Előrejelzési Bizottság és a Nemzeti Bank prognózisai alapján dolgozta ki tavaly a pénzügyminisztérium. Csakhogy a jegybank jóslatai ellenére az infláció 2024-nél korábban, már idén augusztustól egy számjegyűre csökkent. „Tehát az eltérés alapvetően az előrejelzésekből, a becslésekből és az ANAF bevételeinek alakulásából származik” – magyarázta. Emlékeztetett arra is, hogy a Ciucă-kormány már idén tavasszal bevezetett költséglefaragó intézkedéseket, és leváltották az adó- és a vámhatóság vezetőit is, ami stabilizálta a költségvetési hiány csökkenését.

A miniszter elmondta azt is, hogy a múlt évhez képest lelassult a gazdaság növekedése, az állampolgárok számára azonban jó hír, hogy az infláció a vártnál korábban mérséklődött.

 

Reformok, nem megszorítások

Paul Stănescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára tegnap kijelentette, hogy a költségvetési és adóügyi intézkedések, amelyekért felelősséget akar vállalni a kormány, reformokat és felelősséget jelentenek, nem megszorításokat. Stănescu biztatónak tartja, hogy a koalíción belül határozott egyetértés van a tervezet felelősségvállalással történő elfogadtatásáról.

„A román állampolgárok azt várják, hogy korrigáljuk az állandósult igazságtalanságok sorozatát. Az állami kiadások csökkentése, az adóelkerülés visszaszorítása és egyes adókedvezmények megszüntetése nem megszorításokat jelent Románia számára, hanem garanciát arra, hogy az állam a gazdasági növekedés útján marad” – nyilatkozta a szociáldemokrata politikus. Kifejtette, „más időszakoktól eltérő módon” a PSD-kormányok nem csökkentették a fizetéseket és a nyugdíjakat. „Mi csak igazságosabb elvek alapján alakítjuk át a nyugdíjrendszert, az adórendszert és a bérrendszert” – ígérte Stănescu.

Hozzátette, a Szociáldemokrata Pártnak és a Nemzeti Liberális Pártnak „egy csapatként” kell tárgyalnia Brüsszelben, ahol csak a költségvetési deficit csökkentését várják el Romániától, a legkiszolgáltatottabbakat érintő adóemeléseket nem.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1298
szavazógép
2023-09-06: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Bereckben, Ojtozban, Kelet kapujában

Keleti kapunk nekünk nem egy van a román Ókirályság felé, aszfaltozott-korszerűsített igazából kettő: az északibb Sósmező és Bereck, a másik pedig, délebbre a Kádárút Ozsdola és Foksány között. A teljesség követelné, hogy szóljunk a korszerű DN10-es országútról, mely Brassóból Bodzaforduló irányába tart Bodzavásár (Buzău) érintésével, majd onnan Brăila megyébe fut be. Ez utóbbi a fiatalabb, melyet 1896-ban nyitott meg Háromszék törvényhatósága lécfalvi Gyárfás Győző királyi főmérnök irányításával. A felsoroltak mindenikének külön történelmi, harci és közlekedésügyi múltja van. Maradjunk az elsőnél, amelyre éppen augusztus 26-án léptem rá: ezt vágta derékba az Árpád-vonal, amely az Ojtoztelep és Bereck közötti Magyarós-tetőtől, majd északabbra, Úzvölgytelep keleti bejáratáig húzódott. Az augusztus végi szovjet–román támadás elől innen menekültek a láthatatlan felé a háromszéki székely határőrök – köztük az én édesapám is, Serfőző János alezredes honvédje –, hol gyalog, hol szekérrel, hol vonattal cipelve a zászlóalj zsoldját a Vertán-vasládában az Úz völgyétől a Stájer-Alpokig.
2023-09-06: Belföld - :

Látogatás Nagysinken

A nagysinki (Cincu) harccsoport képezi a Romániában állomásozó szövetséges haderők magját – jelentette ki tegnap a Brassó megyei kiképzőközpontban az államfő.