A találkozások és a közös mozgás öröme
Sárga pólók, vidám hangulat és energiával teli gyermekek hosszú sora – biztosan sokan észrevették már őket a városban. Ha azt kérdik, mi történik, akkor a válasz egyszerű: épp most érkezik a Lábbusz a kis utasaival.
A jelképesen Lábbusznak nevezett programot két évvel ezelőtt indította el Sepsiszentgyörgy Önkormányzata azzal a céllal, hogy a város tanulóit arra ösztönözze: gyalog induljanak iskolába. A nagy népszerűségnek örvendő kezdeményezést a lakosok igényeinek megfelelően a szervezők azóta is folyamatosan fejlesztik.
Tény, hogy az utóbbi években egyre több gyermeket visznek autóval a szülők az iskolába, ez pedig amellett, hogy rossz hatással van a gyermekek önállóságának kialakulására, nagymértékben hozzájárul a forgalmi torlódások kialakulásához a városban és a légszennyezés növekedéséhez is. A Lábbusz program egy alternatív megoldást nyújt arra, hogy a gyermekek biztonságban jussanak el az iskolákba, ugyanakkor testmozgásra is ösztönzi őket. Egyúttal a szülők válláról is nagy terhet vesz le, ha gyermeküket nem kell iskolába kísérniük vagy szállítaniuk, és bizonyára a nagyszülők számára is örömöt okoz, amikor látják a kicsiket az iskolába gyalogolni. A járókelőknek pedig kifejezetten jólesik, ha autózaj helyett gyermekzsibongás tölti be az utcákat.
Hogyan működik?
Mint minden busznak, a Lábbusznak is szüksége van egy „sofőrre” és „üzemanyagra” ahhoz, hogy mozgásba lendüljön. Csakhogy ebben az esetben nem hagyományos üzemanyagról beszélünk, amely szennyezi a környezetet, hanem néhány olyan összetevőről, amely minden alkalommal egyedülálló és emlékezetes élménnyé teszi a programot. A Lábbusz „sofőrjei” felnőtt önkéntesek (sportolók, színészek, politikusok, tanárok, orvosok, intézményvezetők, a sajtó képviselői, civil szervezetek, egyesületek stb.), akik szabad idejük egy részét a sepsiszentgyörgyi iskolák diákjainak biztonságára és jó közérzetére fordítják. Minden héten más önkéntesek kísérik a gyermekeket az iskolába, így a program egyben lehetőséget teremt a kicsiknek arra, hogy másokkal is megismerkedhessenek, beszélgessenek, így válik egy átlagos gyaloglás igazi inspiráló utazássá. Az „üzemanyag” pedig nem más, mint a kísérők elkötelezettségének, odaadásának és érdeklődésének keveréke a város legfiatalabbjai iránt.
A Lábbusz járatai előre meghatározott útvonalon közlekednek, és minden reggel a program logójával megjelölt megállókból indulnak. Ezeken az állomásokon önkéntesek várják a gyermekeket, és minden csoportot legalább két felnőtt kísér el az iskolába. A Lábbusz útvonalainak teljes hossza meghaladja a 13 kilométert, jelenleg 7 sepsiszentgyörgyi iskolát szolgál ki, az útvonal megtételéhez naponta legalább 18 sofőrre van szükség.
Helyi kezdeményezéstől a program sikeréig
Kondor Ágota és Buslig Kincső önkormányzati képviselők irányításával a program népszerűsége fokozatosan nőtt, míg kezdetben naponta körülbelül 60 gyerek csatlakozott a Lábbusz járataihoz, mára a napi átlagos „utasszám” elérte a 140-et. A rekordot azon a reggelen jegyezték, amikor mintegy 200 tanuló döntött úgy, hogy gyalog indul iskolába önkéntesek kíséretével.
A program váratlan sikere több hazai és magyarországi várost is arra ösztönzött, hogy a Sepsiszentgyörgyről indult kezdeményezést átvegyék és a saját diákjaik igényeihez igazítva működtessék.
Ugyanakkor a programot folyamatosan fejlesztik és alakítják, hogy egyre több gyermek élhessen ezzel a lehetőséggel. A tanulók kitartását a szervezők nyereményekkel jutalmazzák, amelyeket bizonyos számú Lábbusz-matrica összegyűjtése után kaphatnak meg a kicsik.
Lábbusz mint közösség
Szülők, nagyszülők, tanárok, közintézmények, szervezetek vagy helyi kisvállalkozások képviselői és alkalmazottai – így tevődik össze a Lábbusz közössége. Mert igen, már egy olyan közösségről beszélünk, amelynek tagjai segítenek egymásnak, és minden alkalommal „jelen”-nel reagálnak, amikor a szervezőknek különböző okokból nem sikerül összegyűjteniük a szükséges számú önkéntest egy adott napon. Az elmúlt tanévben összesen több mint 900 önkéntes segített a Lábbusz program lebonyolításában, szülőkkel és tanárokkal együtt, valamint 29 intézmény és szervezet ajánlotta fel, hogy biztosítja a szükséges „sofőröket” a járatokra.
A közösségi szellem tükröződik a diákok hozzáállásában is. Azok, akik úgy döntenek, hogy a Lábbusszal járnak iskolába, kevésbé szoronganak, lehetőségük van megosztani tapasztalataikat, és már a kora reggeli órákban jól érzik magukat – mindezt egy kis testmozgással megfűszerezve. A gyerekekkel való reggeli séták pedig az önkénteseknek is plusz örömet és energiát adnak.
Legyen ön is önkéntes a Lábbuszon!
Annak érdekében, hogy a Lábbusz zökkenőmentesen működjön, folyamatosan új „sofőrökre” és „üzemanyagra” van szükség. Éppen ezért az önkormányzat arra kéri a lakosság minden tagját, hogy aki teheti, lehetőségeihez mérten szánjon 15–25 percet a reggeléből arra, hogy önkéntes lábbuszosként elkísérje a kicsiket az iskolába.
Ha szeret korán kelni, és szeretné a napját sok érdekes történettel indítani, vegye fel a kapcsolatot a Lábbusz szervezőivel a 0744 830 819-es telefonszámon vagy a kincso.szekely@sepsi.ro e-mail-címen.
Az Önkormányzati szemle Sepsiszentgyörgy önkormányzatának fizetett tájékoztatási rovata.