A Fekete-, Adriai- és Balti-tenger térségének országai „a befektetők menedékei a nehéz időkben” – mondta Andrzej Duda, Lengyelország elnöke tegnap, a Három Tenger Kezdeményezés (HTK) üzleti fórumának megnyitóján Bukarestben.
A lengyel elnök kijelentette, hogy az elmúlt években ennek a térségnek az országai mentek keresztül a legdinamikusabb gazdasági fejlődésen az európai gazdasági régiók közül. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy az együttműködés szerdai csúcstalálkozóján Görögország a HTK tizenharmadik tagjává vált, így ebben a térségben már „120 millió ambiciózus európai vállalkozó” van.
Andrej Plenković horvát miniszterelnök arról beszélt, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt a gazdasági és az energetikai ágazat „nem átmenetileg, hanem strukturálisan” érintett. Az új helyzethez alkalmazkodni kell – mutatott rá Plenković.
Edgars Rinkēvičs lett elnök azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben nyilvánvaló vált a fenntartható összekapcsolódás jelentősége. Ugyanakkor kijelentette: a gazdasági növekedés nem történhet elszigetelten.
Gitanas Nausėda litván elnök az országát ért „orosz energetikai zsarolásról” számolt be. Rámutatott, hogy Litvánia tisztában van az energiabiztonság értékével, és 2030-ra önellátó zöldenergia-termelővé kíván válni. Nausėda beszélt továbbá arról is, hogy lehetőség van a balti térségen keresztül vezető szállítási folyosók kialakítására az ukrán gabona számára.
John Kerry, az Amerikai Egyesült Államok elnökének éghajlatvédelmi különmegbízottja a zöldenergia fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a zöldenergiára való áttérés „a gazdaságok legnagyobb átalakulása az ipari forradalom óta”.