Ismét Sepsiszentgyörgyre érkezett az Időjárőr projekt: a pulzArt művészeti fesztivál részeként zajlott találkozón a Tamási Áron Színház előcsarnokában Kispál Ágnes Evelin, a Magma egyik alapítója köszöntötte a vendégeket, Bartha József képzőművészt és Kusztos Attila grafikust, aki a sepsiszentgyörgyi és a budapesti kötetet grafikailag gondozta, tervezte, valamint röviden ismertette magát a kezdeményezést is. Ezt követően bemutatták az ötvenhárom történetet tartalmazó sepsiszentgyörgyi Időjárőr kötetet.
Az Időjárőr projekt 2003 tavaszán indult egy múzeumi pályázat révén Sugár János magyarországi intermédia-művész kezdeményezésére. A projekt egyben egy köztéri-közösségi alkotás. Magáról a kezdeményezésről korábban már beszámoltunk a Háromszék hasábjain 2022 októberében: a projekt lényege, hogy egy helység stratégiai pontjain periodikusan kihelyezett lakókocsiba véletlenszerűen hívnak be önkénteseket, akiknek tíz percen keresztül kell „megszakítások nélkül, fejből diktálni”. Sepsiszentgyörgyön is ezt tették tavaly, ezt tervezték megjelentetni, hasonlóan a magyarországi Moszkva téri történetekhez.
A sepsiszentgyörgyi kötetbe, amelynek kiadását a Székely Nemzeti Múzeum támogatta, ötvenhárom történet került be. Még a tavalyi pulzArt alatt kiadtak tizenkét történetet az Időjárőr folyóiratban, amelyeket különböző sepsiszentgyörgyi helyszíneken (Csíki negyed, központi piac, állomás, Sepsi Value Cenre parkolója, Szabadság tér) vettek fel. A sepsiszentgyörgyi kiadványban többnyire olyan társadalmi réteg, olyan emberek történeteit ismerhetjük meg, akik társadalmilag hátrányos helyzetűek, segélyekből élnek, szegény sorsúak. És éppen ezért történetük nagyon megrázó.
Kusztos Attila kiemelte, a kötet szerkesztése nem ütközött különösebb nehézségbe, mert adta magát a szöveg, amelyet kifejezetten nem kellett gondozni, mert csak úgy folyt a szerkesztővel szemben az emberek mondanivalója. A kötetben a történetek egy ponttal vannak elválasztva, a tartalomjegyzék pedig a történetek indítómondata szerint készült.
Bartha József arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi a „közösségi kultúra”, és hogy Sugár János eme közösségi munkája miként tartozik a képzőművészeti alkotások közé, miért nem irodalom vagy szociográfia. A performance jelleg abból adódik, hogy egy köztéri helyszínen, egy adott közösségnek, egy közösségért szólt, a közösség egyes tagjainak segítségével, részvételével jött létre. Az a művészet, amely galériákban jelenik meg, egy zárt, behatárolt térben van. De abban a pillanatban, mihelyt valamilyen műalkotás a köztérre, teljesen határtalan helyre kerül, olyan hatások érhetik, amelyek a véletlenhez tartoznak, és ettől sokkal demokratikusabb lesz maga a műalkotás. Az a művészet, amelyet közösségi művészetnek tartanak, a hatvanas években kezdett ilyen formában megjelenni, és nem választható el mereven valamiféle aktivizmustól. Az Időjárőrhöz köthető történetek és azoknak egy kötetben való megjelenítése, és maga az akció, ami létrejött, nagyon sok oldalról megközelíthető. Mondhatjuk rá, hogy performance, installáció.
A közösségi művészet nagyon sokrétegű. Az Időjárőr köteteiben megjelenő szövegek, bár érzelmileg megterhelőek lehetnek, nem lehet könnyen leállni az olvasásukkal, mert valóságos időutazásnak tűnnek az olvasók számára. Sugár János szerint az Időjárőr olyan dokumentum, amelynek jövőbeli értéke, pontosan azért, mert senkinek nem tűnik fontosnak a jelenben, kiszámíthatatlan.
