Ennek következményeként Hegyi-Karabah feloszlatja minden fegyveres erejét, a nehézfegyvereket pedig kivonják Örményország felé. Azerbajdzsán helyreállította szuverenitását Hegyi-Karabah felett a terrorellenes művelet következtében – jelentette be Ilham Aliyev azeri elnök. Ezzel a „független” Hegyi-Karabah Köztársaság vagy más nevén Arcah Köztársaság de facto megszűnt, és az utóbbi időben sokat emlegetett Lacsini-folyosó is elvesztette jelentőségét. Vajon mi lesz az ott élő mintegy 120 ezer örmény sorsa? Dél-Kaukázusban a helyzet továbbra is bonyolult, nehéz előrelátni, hogy ott béke, újabb háború vagy sem háború, sem béke állapot következik.

Két határozat

A helyzet jobb megértése végett érdemes felidézni, miként alakult a Karabah feletti örmény-azeri viszály a cári Orosz Birodalom 1917-es összeomlásától, amikor a Kaukázus térségében hatalmi vákuum keletkezett. Ezt kihasználva az ott élő nemzetiségek egymással versengve önállósodtak: 1918 májusában Grúzia (Georgia), Azerbajdzsán és Örményország sorra deklarálta függetlenségét Oroszországtól. Rövid életű függetlenségük után (1918–1920) mindhármukat megszállta és annektálta Szovjet-Oroszország, így az 1922. december 30-án megalakult Szovjetunió részeivé váltak.

Közben, 1918 decemberében Örményország fegyveres konfliktusba keveredett Grúziával Lori és Akhalkalak, majd Azerbajdzsánnal Karabah, Zangezur és Nahicseván vitatott hovatartozása miatt. 1919-ben közös örmény–grúz polgári közigazgatást vezettek be a „Lori semleges zónában”. (Lori ma Örményország legészakibb, Zangezur pedig – Szjunik néven – legdélibb tartománya, Akhalkalak Grúziához, Nahicseván pedig Azerbajdzsánhoz tartozik.)

Az örmény–azeri területi vita 1921. július 4-én a bolsevik párt kaukázusi irodájának plenáris ülése elé került, és 5:3 arányban úgy döntöttek, hogy Karabah az örményeket illeti meg. Másnap újra szavaztak, s ezúttal 5:3 arányban úgy határoztak, hogy Karabahot Azerbajdzsánnak ítélik oda. A 24 óra alatt bekövetkezett pálfordulásban a döntő szerep – az ülésen és az azt megelőző megbeszéléseken jelen levő – Joszif Visszarionovics Sztálin nemzetiségi népbiztosé volt. 1923 júliusában Azerbajdzsánon belül, enklávéként – Örményországtól egy 50 kilométer széles területsáv választotta el – a történelmi Karabah régió hegyvidéki részein létrehozták a 4400 négyzetkilométer kiterjedésű, örmények lakta Hegyi-Karabah Autonóm Területet (HKAT).

1988-ban a helyiek népszavazáson az Örmény Szovjet Szocialista Köztársasághoz való csatlakozás mellett döntöttek. Az azerbajdzsáni vezetés törvénytelennek minősítette a referendumot, amit véres zavargások követtek.

Két háború

A Szovjetunió felbomlása után a Hegyi-Karabah hovatartozása körüli vita két ízben torkollott örmény–aze­ri háborúba: 1992–1994 és 2020. szeptember 27. – november 10. között Előbbi 30 ezer, utóbbi pedig 6500 emberéletet követelt.

Az első háborúban a fokozatosan felülkerekedő örmények nemcsak Hegyi-Karabahot, de a HKAT és Örményország közötti területet és több környező azeri járást is, összességében Azerbajdzsán területének mintegy ötödét ellenőrzésük alá vonták. A két ország közötti konfliktus a tűzszünet után sem fagyott be, fegyveres összecsapásokról, áldozatokról szinte hetente érkeztek hírek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közvetítésével béketárgyalások kezdődtek Jereván és Baku között. 1996-ban Hegyi-Karabah kinyilvánította elszakadását Azerbajdzsántól, de Hegyi-Karabah Köztársaság, más nevén Arcah Köztársaság függetlenségét csak három más vitatott államiságú terület – Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter Menti Köztársaság –, továbbá Ausztrália Új-Dél-Wales állama ismerte el.

A 2020. szeptember 27. – november 10. közötti második azeri–örmény háborúban az örmények katonai vereséget szenvedtek, s Hegyi-Karabah területének 35 százaléka a győztes azeriek ellenőrzése alá került. Azerbajdzsán mellett egyértelműen Törökország állt ki. Örményország Oroszországgal áll katonai szövetségben. A térségbe orosz békefenntartó erőket telepítettek.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet 1992-ben létrehozott ún. minszki csoportjának munkájában (amelynek feladata, hogy tartós megoldást találjon a hegyi-karabahi helyzet rendezésére) számottevő haladás nem történt. „Soha nem fogunk engedményeket tenni országunk területi egységét illetően. Azerbajdzsán területi egysége sérthetetlen. Hegyi-Karabah soha nem kap függetlenséget” – mondta Ilham Aliyev azeri elnök 2008. januárjában. „Hegyi-Karabah függetlensége visszafordíthatatlan, a terület sohasem lesz újra Azerbajdzsáné” – jelentette ki 2008 tavaszán Szerzs Szargszján akkori örmény elnök.

Két korridor: Lacsin és Zangezur

A 24 órás „terrorelhárító” művelet után azt is lehetne mondani, hogy egyik már nincs, a másik még nincs. Az utóbbi hónapokban a feszültség fő forrásának a lacsini folyosó körül kialakult helyzet bizonyult. Ez az átjáró a 2020-as azeri–örmény háborút követően az egyetlen közvetlen szárazföldi (országúti) összeköttetés volt Hegyi-Karabah és Örményország között. Örmény beszámolók szerint Baku a korridor hónapokon át tartó blokkolásával humanitárius válságot, katasztrofális helyzetet, élelmiszer- és gyógyszerhiányt idézett elő. Célja, hogy ellehetetlenítse Hegyi-Karabah életét és arra kényszerítse Jerevánt, hogy „elengedje annak kezét”. Nem eredménytelenül.

Nikol Pasinján örmény miniszterelnök egy 2023. májusi interjúban még úgy fogalmazott, hogy a Bakuval kötendő békeszerződés érdekében „kész Azerbajdzsán részeként elismerni Hegyi-Karabahot”. Ez jelentős változást jelent, mivel mindaddig Jereván a terület és az ott lakók önrendelkezése mellett állt ki. Ezek szerint most megelégedne pusztán az ott lakó mintegy 120 ezer örmény kisebbségi jogainak tiszteletben tartásával. Kérdés, hogy honfitársai közül hányan osztják ezt az álláspontot? Az interjúban az is elhangzott: stratégiai hiba volt, hogy Örményország biztonságát „99,99 százalékban Moszkvára alapozta” (amely most Ukrajnával van elfoglalva). Éppen ezért másutt is keres támogatást. Örményország és az Egyesült Államok szeptember 11-én tíznapos közös hadgyakorlatba kezdett. (Dél-Vietnám és Afganisztán után nem kockázatmentes csak erre alapozni.)

Azerbajdzsán a 2020-as győzelme után magabiztos. Ilham Aliyev azeri elnök kijelentette, hogy nem indít újabb háborút Örményország ellen, de ragaszkodik a Zangezur folyosó létrehozásához, az Azerbajdzsán és Nahicseván exklávéja közötti közvetlen szárazföldi kapcsolat megteremtéséhez. „A Zangezur folyosó megnyitása elkerülhetetlen. Minél hamarabb, annál jobb. Ennek érdekében fokozzuk erőfeszítéseinket” – mondotta. Ebben Törökország is támogatja az azerieket. Félő, hogy ez „menet közben” több lesz, mint folyosó, határmódosítással jár, háborúhoz vezethet. Így az örmények és azerik közötti béke nemcsak Karabahon áll vagy bukik. Egy regionális hatalom, Irán jelezte: számára kulcsfontosságú, hogy a Szjunik – azeriül Zangezur – régió örmény kézen maradjon. Ugyanakkor iráni részről olyan vélemények is elhangzottak, hogy „Irán nem ellenzi a Zangezur folyosó létrehozását”, de hangsúlyozták, hogy egy ilyen folyosó az Örményország és Azerbajdzsán közötti döntéstől függ. Végeredményben a folyosó kérdésében az iráni álláspont Örményország területi integritását támogatja.

Ilyen összefüggésben megemlíthető, hogy Baku és Teherán viszonya nem éppen felhőtlen. Tavaly, 2022 szeptemberében a közöttük régóta lappangó ellentétek kiéleződtek, amikor az azerbajdzsáni médiában több vezércikk is felszólította az Észak-Iránban élő azeri etnikumúakat, hogy próbáljanak elszakadni Irántól. (Az azeriek a perzsák után a második legnagyobb etnikai csoportot alkotják Iránban.) Ezek után nem lehetetlen, hogy – folyosóügyben – az ortodox keresztény Örményország a síita muzulmán Irán védőszárnyai alá kerül, a szintén síita többségű Azer­bajdzsán ellenében. Sok mindent felülírt és felülír a geopolitika.

Németh Csaba