Először a 2-es számú Líceumban tanított, ahonnan rövid időn belül Sepsi rajon Művelődési Bizottságának vezetőjévé nevezték ki. Az itt töltött nyolc év során munkája mellett időt szakított olyan együttesek támogatására és segítésére, amelyek a népi hagyományokat, a táncot, a népdalokat ápolták. Az 1968-as megyésítéskor úgy döntött, hogy nem vállal további munkát a Művelődési Bizottságban, így került a Székely Mikó Kollégiumba.

Orosztanárként hamar rájött, hogy tantárgyának népszerűsége nem lesz töretlen. A népdal és a néptánc közösséget alakító erejének felismerésével vágott bele a kultúrcsoport újraalakításába Dancs Árpád és Péter Sándor kollégái segítségével – így immár tánccsoport, zenekar és énekkar működött a Mikóban. A magával hozott népi kultúra iránti szeretetével elkötelezte magát, hogy a népművészetet értően tovább kell adni a következő nemzedékeknek. És tette ezt 45 éven keresztül.

Vezetésével a mikós kultúrcsoportot a kék ibolya módjára száz meg száz helyre hordozta a szél. Kiszállásai során az együttes eljutott Háromszék majd minden településére, Erdély legtöbb városába, a határokon túl pedig nemcsak a magyarlakta területek számos helységébe, hanem Portugáliába vagy Nagy-Britanniába is. Néphagyományőrző munkájának hatása a mai napig él: „Bármilyen művelődési rendezvényen veszek részt, látom, hogy a jelenlevők jelentős része az egykori mikós diákok népi együttesének tagja volt. A jelenlegi gyermektáncosok vagy -énekesek az ő gyermekeik vagy unokáik”– fogalmazta meg egyik írásában.

A közel öt évtized generációinak sora hálával és szeretettel emlékezik rá: „Köszönjük a sok jó tanácsot, a tanításait és főleg, hogy utolsó percig egyben tartotta a népi együttest.” „Talán akkoriban fel sem fogtuk, mekkora kincs volt nekünk.” „Itt hagyott az az ember, az a tanár, az a táncoktató, aki generációk életét indította útra, majd irányította, egyengette azt.” „Nagyon fog hiányozni kedves mosolya.” „A szívünkből kitörülhetetlen.” „Nagyon kellemes emlékeket hagysz a következő nemzedékre.” „Tekints néha le itt hagyott tanítványaid sokaságára, akik továbbviszik az általad beléjük oltottakat!”

Azt a kék ibolyát most végleg elfújta a szél. Viszont megmarad az énekszó a szánkon, a táncmozdulat a lábunkban, a népi kultúra és művészet iránti szeretet a lelkünkben. Emléke pedig, mint a szentgyörgyi torony, magasan őrködik fölöttünk. Nyugodj békében, Berci bácsi, csendes álmodat vigyázzák az angyalok!

Kotró-Kosztándi László,
Székely Mikó Kollégium