1975 májusának végén hatalmas csinnadrattával adták át a frissen elkészült kultúrpalotát. Az akkori lapbeszámolókban a megye egyik legszebb épületének nevezték, amely a kultúra igazi fellegvára lehet majd. Ma már mindkét kijelentés megkérdőjelezhető, de tény, hogy szerteágazó művelődési tevékenység zajlott a házban, szakkörök, együttesek nyertek otthont, a színházénál is nagyobb terme nemcsak pártgyűlések, Megéneklünk, Románia fesztiválok szervezésére tette alkalmassá. A rendszerváltás után gazdátlanná vált. Pontosabban a magukat tulajdonosnak tekintő szakszervezetek kineveztek egy gondnokot, aki bérbe adta a termeket. Két évtizedig működött még ebben a formában, beszedték a sápot, de karbantartására már nem sokat fordítottak, amikor költségessé vált fenntartása és nem „termelt” már pénzt, bezárták.

Az 1989-es fordulat után A nép építette, maradjon a népé! felkiáltással az egykori kommunista szakszervezet vagyonára országszerte igényt tartottak annak jogutódai, így sok más értékes ingatlannal együtt hozzájuk került a sepsiszentgyörgyi kultúrház is. A mindenkori román kormányok pedig nem mertek hozzányúlni a darázsfészekhez, több mint három évtizede odázzák a tulajdonviszonyok tisztázását. Maguk az utólag létrejött szakszervezetek sem tudják, melyik ingatlan kit illetne, de ragaszkodnak hozzájuk: minden bizonnyal nem a kultúrházakhoz, sokkal inkább a nagy értékű, pénzt termelő tengerparti és hegyvidéki üdülőkhöz, szállodákhoz. Ha lemondanak egy számukra kevésbé vonzó épületről, az precedenst teremtene, és elveszíthetnék azt is, ami gazdagítja őket, így inkább mindenre igényt tartanak. 2013-ban, egy évvel a sepsiszentgyörgyi kultúrpalota végleges bezárása után az itteni szakszervezeti vezetők tehetetlenül vonogatták a vállukat, Bukarest dönt mindenről, a Szakszervezeti Művelődési Házak Országos Egyesülete, még a gondnokságot sem engedik át nekik, így tehetetlenek.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata éveken át próbálta megszerezni az épületet, kérte a felhalmozott adótartozás fejében, kormányon lévén az RMDSZ próbálta intézni politikai úton, de eredménytelenül. Hatalmas érdekek húzódnak a háttérben, egyetlen politikai párt sem mert szembemenni a szakszervezetekkel, így maradt az áldatlan helyzet.

Sepsiszentgyörgy központjában az egykori „palota” romhalmazzá alakult, fertőző gócponttá, most pedig a lángok martalékává vált. Minden bizonnyal már nemhogy a maradékot megmenteni, de eltakarítani, lebontani sem lehet majd, mert tisztázhatatlan, kinek a dolga, felelőssége. Ott éktelenkedik továbbra is a város szívében a gyáva, felelőtlen országvezetés és a kétes szakszervezeti mozgalmak jelképeként.

Borítkép: Facebook / Vörös T. Balázs