Úgy, ahogy kell: rákészülve, sírokat gondozva, befelé is figyelve. Az ősz utolsó virágai nem az elmúlást látszanak hirdetni: szívet gyönyörködtető pompájuk a szeretet erejéről is beszél, amely évek, évtizedek múltán is munkál és munkáltat. Ez különösen fontos, amikor felfordul a világ, mikor tőlünk északra is, délebbre is háború dúl, keletről mindenféle nyomorúság elől menekülnek már hozzánk is, a nyugati jólétet pedig szélsőségesek és terroristák veszélyeztetik. Mikor a halál nagyon zenél, értékesebbé válik az a csend, amelyben nyugodtan megállhatunk és elmélázhatunk egy-egy hantnál. Mi tudjuk, hogy kit veszítettünk, miért szerettük, miért hiányzik – és ha körülnézünk, észrevehetjük, hogy minden embert gyászol valakit; még az elhagyott sírokra is jut virág és gyertya. És hát sok közös halottunk is van Romániában, a világháborúk, a kommunizmus áldozataitól kezdve (közéjük számolva az 1989 decemberében elhunytakat is) napjainkig. Nyolc éve a korrupció és nembánomság miatt 65 fiatal élet veszett oda a Colectiv-tűzvészben, és majdnem ennyi beteg a 2020–22 közötti kórháztüzekben; 2021 őszén (alig két éve) a koronavírus-járvány leggyilkosabb, naponta több száz áldozatot szedő hullámát szenvedtük el. Arányait tekintve itt történt a legtöbb fertőzés miatti elhalálozás a civilizáltnak nevezett országok körében, de amúgy is rosszul állunk mindenféle halandósági mutatóval: a csecsemőhalandóság, a megelőzhető betegségekben és közúti balesetekben elhunytak számaival legalábbis dobogósak vagyunk e földrészen.

Tökéletlen államban élünk, de a jobbnak hitt helyeken is repedezik, feslik a társadalom szövete, a tökéletes világképet kínáló ideológiák hirdetői pedig csak hosszan tartó bajt és bánatot zúdítanak az emberekre. 35 éve még mi is egy totalitárius diktatúra foglyai voltunk, és a bőrünkön érezhetjük, hogy három évtized alatt sem sikerült megszabadulni a kommunista örökségtől. Épp ezért kell kiállnunk az egyszeri és megismételhetetlen emberi élet mellett: senkinek nincs joga elvenni, veszélyeztetni, ellehetetleníteni a másét. A gyűlölet gyűlöletet szül, az erőszak erőszakot, a háborúk pedig mindig több gondot okoztak, mint amennyit megoldottak. Az első világháború után száz évvel tanulmányok sokasága jelent meg annak máig érezhető hatásairól. A napi haditudósítások, az előretörések és hátrálások, csapások és ellencsapások, a katonai és világi vezetők nyilatkozatai, szakértők fejtegetései között ugyanis gyakran elsikkad, hogy a háború sok-sok halottat, sebesültet, eltűntet, gyászoló és szétszakított családot, több millió menekülőt jelent, pusztulást, éhséget, nyomorúságot; ezek a sebek pedig emberöltők múlva is fájnak.

Vigyáznunk kell nagyon a békére. Máris túl sokat vesztettünk.

Borítókép: Albert Levente