Az orosz―ukrán gázvitáknak van néhány tanulsága. Kiderült, nagyon hiányzott a szolidaritáson alapuló, egységes, határozott és kemény uniós fellépés. Moszkva kezdettől fogva erre is épített, egyfelől meg akarta leckéztetni a renitens, nagy adósságokat felhalmozó és az Európába irányuló orosz vezetékeket is rendszeresen megcsapoló Ukrajnát.
Másfelől tesztelhette a sokféle érdek szabdalta unió fellépését is. Oroszország ugyanis bízott abban, hogy, ha a nyugat-európai államok folyamatosan kapják a gázt, nem fognak határozottan a kelet-közép-európai és balkáni, a gázcsapok elzárását, a gázhiányt legjobban megérző országok mellé állni. És az is világosan látszik, hogy Oroszország pozíciószerzésre akarja felhasználni a gázháborút, ugyanis ellenőrzése alá akarja vonni az ukrán gázvezeték-hálózatot. Erről Putyin nyíltan beszélt is az ARD német közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában (!), nem titkolva, hogy Moszkva szívesen részt venne az ukrán gázszállítási rendszer privatizálásában, de akár nemzetközi konzorcium keretében bérbe is venné a hálózatot… Itt látszott, hogy ameddig nincs közös, határozott és kemény uniós fellépés, Moszkva tulajdonképpen mindent megtehet, egyszerűen elzárhatja a csapokat, nyomatékot adva hatalmi törekvéseinek, melyekért minden áldozatra képes! A legnagyobb orosz gázszállító, a Gazprom rövid távon ugyanis alaposan ráfizetett a gázháborúra. Eddig egymilliárd százmillió dollárt, s még csak most jönnek a kilátásba helyezett perek, a szenvedő államoknak ugyanis érvényes szerződésük van, perelhetik a Gazpromot az elmaradt gázmennyiség miatt. De ez csak rövid távú, leírható veszteség a világ egyik leggazdagabb cégének esetében. Hosszú távon viszont Oroszország újabb határozott lépést tett az európai gázkereskedelem ellenőrzése felé, ráadásul mindenért, a sajnálatos gázkimaradásért is Ukrajnát hibáztatva. Az unióban ismét napirendre került a gázfüggés kérdése, ismét egyre több szó esik a Verdi-opera címét viselő Nabucco gázvezeték megépítéséről, de itt számtalan kérdés merül fel, egyrészt rendkívül sokba kerülne, másrészt nem egyértelmű, kitől vehetnének gázt a számba jöhető termelők közül. Azerbajdzsán hosszú távú szerződéseket követel, Türkmenisztán és Kazahsztán már 2007-től teljes gáztermelését eladta a Gazpromnak, Irakban bizonytalan a helyzet. Számításba jöhet Irán is, de a Nabucco-terv kiagyalója, a napokban leköszönő amerikai elnök, Bush ezt dacosan ellenezte a perzsa atomprogram miatt. Hangsúlyozta, ha Irántól vásárolnának gázt, Európa pontosan úgy ki lenne szolgáltatva a perzsáknak, mint ahogy jelenleg Oroszországnak. Megoldás csak az egységes, és ismételten hangsúlyozzuk, határozott európai fellépés lehet, rá kell kényszeríteni a nagy orosz szállítót érvényes szerződései betartására. Ez továbbra sem lesz könnyű, de más út jelenleg nincs.