A spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) megállapodott a Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) függetlenségi párttal Pedro Sánchez kormányfővé választásáról – jelentette be Santos Cerdán, a párt szervezeti titkár tegnap Brüsszelben a tárgyalások lezárását követően.
„Történelmi lehetőség ez egy olyan konfliktus megoldására, amelyet csak politikával lehet és kell is megoldani. A nézeteltéréseket csak tárgyalásos úton lehet és kell is feloldani” – fogalmazott a pártok által aláírt, a teljes kormányzati ciklusra vonatkozó politikai megállapodást ismertetve.
A dokumentum tartalmazza amnesztiatörvény benyújtását a parlamentnek, amely a 2014-ben megrendezett függetlenségi konzultáció és a 2017-es, alkotmányellenesnek nyilvánított népszavazás miatt jogi eljárás alá vont személyekre vonatkozik. A javaslatot várhatóan a jövő héten terjesztik be a törvényhozásnak – tette hozzá kérdésre válaszolva Cerdán.
Mint mondta, nem volt könnyű megállapodásra jutni két ennyire különböző párt számára, de kulcsfontosságú pillanatban történt. „A lehető leghamarabb progresszív kormányt kell alakítani, amely stabilitást biztosít Spanyolországnak” – hangsúlyozta.
A Carles Puigdemont volt katalán elnök vezette Együtt Katalóniáért számára az amnesztia kérdése volt a tárgyalások egyik kulcspontja. A hat éve brüsszeli emigrációban élő politikus ellen távollétében emeltek vádat zendülés és közpénz hűtlen kezelése miatt.
A tervezett amnesztiatörvény miatt hetek óta zajlanak tüntetések Spanyolország különböző városaiban. Madridban a PSOE székháza előtt hétfő és kedd éjjel a tiltakozók összetűzésbe kerültek a rendőrökkel, akik gumibottal oszlatták a kordont bontó tömeget és könnygázt is bevetettek.
Szégyennek nevezte a megállapodást Alberto Núnez Feijóo, a spanyol konzervatív Néppárt (PP) elnöke, aki szerint Pedro Sánchez „behódolt a függetlenségi mozgalom követeléseinek”, és amelyekkel szemben pártja minden eszközzel harcolni fog.
A szocialisták azután kezdtek tárgyalni a volt katalán vezetők rehabilitálásáról, hogy IV. Fülöp király október elején Pedro Sánchez ügyvivő kormányfőt kérte fel a miniszterelnöki tisztségre, mert a júliusi általános választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) elnöke nem kapta meg a törvényhozás támogatását a poszthoz.
Pedro Sáncheznek saját pártja 121 képviselője mellett további 55 támogató szavazatra van szüksége ahhoz, hogy újból kormányfő lehessen. Ehhez már csak a Baszk Nacionalista Párt (PNV) együttműködése hiányzik.